Szebb Idők 1. fejezet

Köszönöm Drusillának,hogy volt olyan kedves és átnézte a fejim és ki is javította a hibáim :) Az első fejezethez kívánok jó olvasást :) Üdv: Solya :)

Daniel szemszöge:

Menekülni akartam, rájöttem, hogy nem ölhetek tovább embereket. Nem akarok tovább szörnyeteg lenni. Már hetven éve vagyok vámpír, hetven éve ölök embert, de ebből elegem van már. Felkeresem a híres Cullen családot, hátha befogadnak családtagnak, vagy csak simán segítnek átszokni az állatvérre. Már egy ideje állatokra vadászom, pontosan egy hónapja. Tudom, hogy a családban van, egy szőkeség, azt hiszem Rosalie a neve, aki nem szívesen fogadja az idegeneket. A másik lányról, Alice, igen, ő látja a jövőt, és azt mondták, ő egy igazi kis energiabomba. Aztán van egy újdonsült családtagjuk, Bella és neki született egy lánya Edwardtól, aki egy gondolatolvasó. Aztán van egy mackós srác is, a neve Emmett, ő az erejéről híres. Ott van Jasper, akiről azt hallottam, részt vett Maria oldalán a déli háborúban, az ő képessége az érzelmek manipulálása, és megérzése. És ott van Esme, aki híres az anyai szeretetéről, ő a családban az anya szerepet tölti be.

És végül a családfő Carlisle, aki híres, hatalmas önuralmáról és arról, hogy orvos. Carlisle-tól félek a legjobban, mi lesz, ha nem kedvel meg, felnézek rá, habár nem is ismerem. Esmével szerintem nem lesz gond, hisz ő nagyon tud szeretni. Hogy ezt honnan tudom? Kérdezősködtem. Nem rég voltam a Denali klánnál, ők meséltek részletesen a családról. Denaliak is kedvesek, de én Carlisle-tól szeretnék tanulni. Már nem vagyok olyan mesze, még nyolc óra, és ott leszek, eszeveszetten futok, semmit nem érzékelek, hallok egy szarvas csordát, el kell mennem vadászni. Futott át az agyamon.
Éreztem az állat adrenalin miatt megemelkedett szívverését, és vére gyors száguldását, nem gondolkoztam, cselekedtem, megöltem áldozatom. Édes vére kellemesen folyt le a torkomon, csillapította az eddigi égést, de ez nem olyan jó, mint az ember vér. De nem akarok többé ártatlan embert ölni, jobb vámpír akarok lenni. Nem figyelem a tájat, csak a gondolataimba merülők, annyit érzékelek, hogy futok. Aztán megérzem a csábító vér illatát, egy ember, aki vérzik, azonnal égni kezdett a torkom.

Erica szemszöge:

Elegem van ebből a világból, ebből az életből. Mindenki ellenem fordult. Ismét megvetően néznek meg az emberek. Fáj minden édesanyám halála óta. Apám jóságos, kedves, de én ezt nem bírom tovább. Egy hete tervezem hogyan is halok meg, gondoltam arra, hogy leugrok egy szikláról, de bele gondoltam mi van, ha megtalálnak és lebénulok majd, és agykárosodást szenvedek, aztán jött a gyógyszerezés elmélete, de abban is sok volt a kockázat, például mi van, ha apám rám talál? És végül az ereim felvágása mellett döntöttem, elsétálok a közeli erdőbe, és ott megteszem, maximum egy nap múlva találnak meg, annyi idő alatt úgy is elvérzek. 19 éves vagyok, egy duci csaj, aki boldogtalan mindig, hiszen mindig bántanak. Ha megyek az utcán kiröhögnek, és ujjal mutogatnak rám az osztálytársnőim, lenéznek, enyhe túlsúlyom miatt, a lelki társam-édesanyám volt. Tizennégy éves voltam, mikor elvesztettem őt. Apuval is sok mindent meg tudtam beszélni, de igaz a mondás, anya csak egy van.

Valahányszor kinevetnek, anyura gondolok, ő mindig biztatott, hogy ne adjam fel, küzdjek, ne féljek kiállni az igazamért. Volt egy nagy szerelmem, elhagyott egy másik lányért, sose mondta tiszta szívből, hogy szeret. Apám testvérei nem szeretnek. Aztán jött a második szerelem, ő mondta, hogy szeret, és mikor rájuk nyitottam, a legjobb barátnőmmel enyelgett, azt mondta ez nem az, aminek látszik. Persze, én meg hülye, vak és süket vagyok. Egy ideig tűrtem azt, hogy látom őket együtt. Aztán betelt a pohár. Nem bírom tovább, már csak, akkor lennék boldog, ha anyu mellett lehetnék. 2012. 06. 22-e van, péntek, az én halálom napja. A nyári szünet, elkezdődött. Anglia nem éppen híres az erdőkről, de hát én mégis megtaláltam a megfelelőt. De ez nem is lényeges, a penge a kezemben, és rá nézek a csuklóimra, onnan pedig fel az égre - anya nem sokára megint veled leszek végre, meg fog szűnni minden fájdalmam. Azzal neki is láttam ereim felvágásának. Megéreztem vérem sós, rozsdás szagát, a rosszullét kerülgetett, hánynom kell. Aztán mégsem hánytam, csak éreztem, hogy forog, velem a világ, süllyedek a nagy feketeségbe. Halk neszezést hallok, innentől se kép se hang.

Alice szemszöge:
2012. 06. 16-a van.
Már egy hete látom, hogy közelegnek. Igen, ketten vannak. Egy vámpír srác, a neve Daniel, és az ember lány, Erica. Ügyesen titkolom Edward elől a látomásokat, amik azt mutatják, ők lesznek családunk új tagjai. Repkedek a boldogságtól, ez Jazznak is feltűnt.

– Mi az kedvesem, mi ez a nagy zsongás? Teljesen be vagy pörögve. Talán láttál valamit?
– Igen, igen láttam. – mondtam lelkesen.
– És elárulod mit láttál? Mert elég ritka, hogy látomásaid vannak.
– Semmi érdekeset nem láttam, csak jönnek majd hozzánk.
– És ez neked nem érdekes?
– Hát… Alig várom, hogy megérkezzenek. - kezdtem el ugrándozni.
– Bízom benned szívem, de nem mesélnél róluk?
– Nem, ez meglepi lesz. De Carlisle-nak itthon kell lennie.
– Miért? – kérdezte kedvesem kíváncsian.
– Majd meglátod. Sajnos komolyan kell a segítsége.
– Oh, értem.
– Drágám most haza megyek, mert beszélnem kell apánkkal.
– Jó, akkor, otthon találkozunk.
– Jó, akkor otthon, szia, édes. – azzal megcsókoltam Jazzt és kijöttem a suliból.

A kórházba indultam, hiszen apám most bent van. Beültem Edward Volvójába, és indultam is a kórházhoz. Tíz perc alatt odaértem. Sikerült látnom a jövőjét, éppen pihenőt tart, úgyhogy megzavarhatom egy kicsit. Mostanság nem nagyon látom a jövőt, a farkasok, és persze az én imádott unokahugicám miatt. De most már egyre tisztábban látom a jövőt, sőt néha Jacob jövőjét is látom, amit eddig sose láttam. Nem tudom, mi történik, de tippem szerint vagy Ericának vagy Danielnek van köze a tisztább jövőhöz. Nemsokára odaérek Carlisle irodájához. Be is kopogtam gyorsan, aztán egy „szabad” kijelentés után beléptem fogadott apám kórházi irodájába.

– Szia, Carlisle.
– Szia, Alice, mi szél hozott erre?
– Szeretnélek valamire megkérni.
– Mire szeretnél kérni lányom?
– Hát arra, hogy 2012. június. 22-én legyél otthon velünk, mert szükség lesz a segítségedre.
– Miben kell majd segítenem?
– Az hadd maradjon titok, kérlek, utána mindenbe beavatok mindenkit.
– Redben, lányom, amúgy is szabadságot akartam kivenni.
– Köszönöm, köszönöm. – mondtam boldogan kicsit felpörögve.
– Nincs mit. De most vissza kell mennem dolgozni, ha még van, valami ígérem, otthon megbeszéljük.
– Jó menj csak. Szia, apa.

Na, ezt is elintéztem, hál Istennek, hogy van orvos a háznál, mert lehet, szegény lány nem élné túl ezt az öngyilkossági kísérletet. Visszaszálltam a Volvóba, és haza indultam. Már csak várni kell a két érkezőt.