Erica ruhája: (Alice összeállítás)
Erica Ruhája: (Amy összeállítás)
Erica szemszöge:
— Na, itt is vagyunk. Szálljatok ki, gyorsan-gyorsan, mert Amy-ék ránk várnak.
— Igenis, főnökasszony – azzal kiszálltunk. Daniel kinyitotta nekem az ajtót, majd kisegített. Ezután elindultunk a nagy vásárlásra.
Kicsit meg voltam ijedve, sőt most is meg vagyok ijedve. Ez a nagybevásárlás, félek, nagy bajt hozz még nekem. Eluralkodott rajtam a pánik. Daniel végig mellettem van, és nem értem miért. Ez megijeszt engem. Olyan érzésem van, mintha minden rezdülésem figyelnék. Hiába rémülök meg ettől. Tudom nincs miért! Tudom, igazán mitől félek, attól, hogy beleszeretek ebbe a félistenbe, Danielbe, a megmentőmbe. Nem akarok még egyszer szerelmes lenni. Nem akarok többé csalódást. Én maga vagyok a szerencsétlenség a szerelemben. Nekem eddig sose volt szerencsém. Én már nem hiszek az igazi megtalálásában, nem hiszek az örök szerelemben. Ezek olyan ábrándok, amik nem léteznek, nincs örökké tartó szerelem, és boldogság. És tessék, íme megjelent a negatív oldalam, ezt nem hagyhatom eluralkodni magamon, ez ma a hugicám napja, nem láthat szomorúnak. Remélem, hogy a doki tud rajtam segíteni, nem lehetek lelki sérült. Így még inkább nem kellek majd senkinek. Össze kell szednem magam, magamért, a húgomért, és ki tudja még kiért. Itt állunk a pláza előtt, összeszorult a gyomrom, ez nekem nem fog menni, gyáva vagyok. Nem tudom megtenni, nem megy ez nekem. Sokan vannak, és sose leszek olyan szép cicababa, mint azok ott bent. Mély levegő, nem okozhatok csalódást senkinek sem, ráadásul engem néznek.
— Erica, jól vagy? – jött oda hozzám Amy.
— Persze, csak kellett egy kis, mély levegő, mehetünk, irány a shopping csajok – próbáltam egy széles mosolyt is összehozni ehhez a szöveghez.
— Biztos vagy benne? – kérdezte aggódva Alice.
— Naná, csapjunk bele. Tényleg jól vagyok. Ne nézzetek így. Menjünk be, mert sok a dolgunk.
— Rendben, menjünk – mondta Amy és Ali egyszerre.
Daniel félrerángatott egy üzletbe. Köpni-nyelni nem volt időm. Csak úgy simán berángatott, nem tetszik ez nekem. Most félek, csak nem akar bántani, mint a volt párom. Mégis remeg a lábam, a szívem a torkomban dobog a félelemtől. Nem akarok több verést.
— Erica, biztos, jól vagy? Annyira elsápadtál – kérdezte Dan.
Engem egyszerűen elkapott a sírás, menekülni akartam a karjai közül. De ő nem engedett, csak szorosan átölelt, és belőlem előtört a sírás.
— Sajnálom – suttogtam neki.
— Ugyan mit sajnálsz?
— Hogy ilyen roncs vagyok – szipogtam.
— Nem vagy roncs. Meséld el, mi a baj?!
— Azt hittem, meg akarsz verni.
— Ezt miből gondoltad? Az előző párod bántott? Válaszolj, kérlek – nézett rám esdeklően.
— Igen, volt rá példa, mikor megvert.
— Istenem – suttogta maga elé.
— De eddig sose jött neki össze, amit akart, nem kapott meg. Ezért is kaptam általában a veréseit. Mert nem akartam az övé lenni.
— És mondd, ugye, oh istenem mondd, hogy nem erőszakolt meg az a szemét – szemében dühöt láttam, és féltést.
— Nem sikerült neki. Nem sokkal ezután cserélt le a volt legjobb barátnőmre. De már én is szakítani akartam vele. Részeg volt, mikor meg akarta ezt tenni.
— Ez nem mentség. Miért nem jelentetted fel? – kérdezte idegesen.
— Mert ő pénzes, jó ügyvédei vannak. Ugyan ki hitt volna nekem, Daniel? - kérdeztem zokogva. Ezt már a parkolóban, mert valahogy ki kerültünk a boltból, ahová bevitt.
— Nem tudom – úgy láttam, mint ha ő is zokogna csak könnyek nélkül. — Sajnálom, hogy nem előbb érkeztem.
— Miért sajnálod? – kérdeztem meg szeppenve.
— Semmi, hagyjuk. Menjünk inkább vissza. Jó? Jobban vagy?
— Kicsit jobban. De egyszer válaszolnod kell a kérdésemre. És visszamehetünk.
— Egyszer, ígérem, válaszolok rá, de nem most, remélem nem haragszol rám ezért..
— Nem haragszom, nem tudnék rád haragudni – mondtam mosolyogva.
Szépen lassan visszaindultunk a plázába, és abba az üzletbe, ahol voltunk. Egyszer csak Jasper ugrott a látóterünkbe. — Hát ti meg hol voltatok?
— Hát, mi beszélgettünk kicsit – mondta, és ezután mozgott a szája, nagyon gyorsan, így nem értettem, mint mondd még Jaspernek. Meg amúgy is más kötötte le a figyelmem. Alice, és a hugicám egy rakás rucival a kezében.
— Atya úristen! - sikkantottam fel. - Még is ezt mennyi idő alatt vásárolták össze? – néztem félénken Jasperre.
— Kb. fél óra alatt, és ez még nem minden - nézett rám, majd rám mosolygott.
— Aha, értem. Akkor én csatlakozom hozzájuk, uraim, ha nem bánják – mondtam illedelmesen.
— Menj csak nyugodtan - válaszolták egyszerre.
— Akkor, addig, sziasztok.
— Alice, várjatok már meg, na – kiabáltam utánuk.
— Oké. Merre kószáltál nővérkém?
— Daniellel beszélgettem, meg Jazzel.
— Aha. Na jó, menjünk lányok, vár ránk a sok ruha – mondta Alice totál túlpörögve.
Alice a kezembe nyomott egy világosszürke farmert, és mellé egy szürke – fehér kockás inget. Felpróbáltam, és remekül állt, Alicenek is nagyon tetszett, sőt Amy ragyogott, mikor rám nézett. Ezek után Amy adott a kezembe egy fekete farmert, nagy-virágmintás felsővel. És ez így ment órákig. Mikor hírtelen a fiúk megjelentek, és közölték, hogy háromnegyed kettő. Azonnal pakolni kezdtünk. Sietve rohantunk rengeteg ruhával a kocsihoz. Most Amy, Daniel, és Jasper ült velem hátul a kocsiban, és Emmett vezetett. Alice, Nahuellel ült egy kocsiban meg a ruhák többségével. Kettő után tíz perccel oda is értünk a doki házához. Alice apja nyakába ugrott, és adott neki két hatalmas puszit.
— Szia, apa – mondta nevetve.
— Szia, kislányom. Na ugye nem fárasztottad le a lányokat nagyon? – kérdezte apukája mosolyogva.
— Nem, tényleg visszafogtam magam.
— Akkor jó. Sziasztok, lányok – köszönt a doki.
— Hogy van doki? – kérdeztem.
— Remekül, és te, hogy vagy? – kérdezte kíváncsian.
— Kicsit jobban – válaszoltam szelíd mosoly kíséretében.
— Na akkor gyere, mesélj nekem, addig a többiek el lesznek a húgoddal. Ugye gyerekek?
— Igen, apu – válaszolták kedvesen.
— Carlisle, szabad lenne egy szóra? – kérdezte Hugikám.
— Hát persze. Addig megbocsátasz, Erica?
— Persze doktor, menjen csak.
— Rögtön elkezdjük a beszélgetést.
— Rendben, nekem nem sietős.
— Na srácok, bemegyünk?
— Ja. Fáradj beljebb – mondta Emmett maci.
— Köszönöm, Emci maci – majd rávigyorogtam.
— Hogy vagy, kedveském? – kérdezte udvariasan Esme.
— Köszönöm kérdését, Esme, kicsit már jobban vagyok, a srácok, sokat segítenek nekem a jókedv fennmaradásán.
— Ennek örülök. Esetleg, eszel valamit? Vagy iszol?
— Hát egy bögre, meleg kakaónak most tudnék örülni, persze csak akkor, ha ez önnek nem fáradtság.
— Ugyan, ez nem fáradtság, és tegezz, nem vagyok én olyan öreg – mondta nevetve. Vele együtt nevetett Edward és Emmett is.
— Hát akkor, Esme, megyek és segítek elkészíteni a kakaóm.
— Rendben. Gyere csak velem.
Amy szemszöge:
Ma vásárolunk Alice-szel, nagyon be vagyok pörögve. Erica kevésbé lelkes, nem szeret vásárolni, valahogy ez nem az ő világa. De a kedvemért eljön. Imádom a testvérem, természetfeletti mániáját, hisz a szellemekben, vérfarkasokban, boszorkányokban, és persze a vámpírokban. Hát én kételkedek bennük, de olyan aranyos, amikor lelkendezik róluk. Na jó, befejezem ezt a gondolatmenetet. Van egy kis gondom, sőt nagy gond, ha lehet ezt gondnak nevezni, nem is tudom milyen szót is használjak rá. Hogy mondjam meg az imádott testvéremnek azt, hogy terhes vagyok! Igen terhes, és csak 15 éves, de én szeretném a kicsit. Nem a barom volt páromtól van, hanem a második nagy szerelmemtől Davidtől. Ha őrá gondolok elkap a sírás, hogy miért? Hát, mert pár hónap múlva meghal, rákos beteg. Ezért is lett vége a kapcsolatunknak. Azért szakított velem, mert nem akarta, hogy lássam, ahogy szép lassan leépül. És, hogy mikor is estem teherbe, hát akkor, mikor egy vita után hozzá mentem vigasztalódni, és hát, meglett az eredménye. Egy kisbaba, egy pici lélek belőle és belőlem. Nem tudom ehhez mit fog a nővérem szólni. Remélem, támogat majd, ha nem, akkor nem tudok mit kezdeni, elvetetni nem akarom, nem akarok a gyilkosa lenni. És a dokival is beszélnem kell a nővérem állapotáról, hogy közölhető-e a hír vele, meg ilyenek, meg eléggé kiakasztott a tegnapi viselkedése. Alice-szel muszáj voltam megosztani a hírt, hogy kisbabát várok. Így néztünk nagyobb ruhákat is rám, ha meghízok, legyen mit viselnem. Ő abban bízik Rica támogatni fog, remélem igaza lesz. Na de most éppen a doki, akarom mondani Carlisle dolgozószobája felé tartok, magával az említettel Carlisle-jal, hogy mindezt megbeszélhessem vele. Hát lehet, hogy ki fog akadni, ki tudja. Mindenesetre, hamarosan kiderül.
