Szebb idők - 3. fejezet

Szebb idők
3. fejezet

Erica szemszöge:

Istenem. Megint kezdek a sötétségbe zuhanni. Ismét nem hallok semmit. És látni sem látok.
Érzékelem, ahogy valahová beraknak. Aztán felbőg egy motor, és meg is álltunk. Ez túl gyors. Aztán már csak a tűt érzékelem a karomban. Motyogások, kétségbeesett hangok. Talán még is meghalok. Aztán csipogást hallok. A csipogás megszűnt. Érzem, hogy kezdem elhagyni a testem. Jé, már felülről látom magam, de érdekes. Sürgő forgó orvosok, és nővérek próbálnak visszahozni az életbe. Éppen újraélesztenek. Hallok egy kellemes, búgó hangot, azt hiszem az orvosom az.
– Gyere vissza, szüksége van rád a világnak, gyere vissza, kérlek. Túl fiatal vagy a halálhoz. – kérlelt a hang.

Szép lassan, mintha kezdenék visszatérni a testembe. Újból csipogást hallok, és a megmentő orvosom hangját.
– Sikerült! Köszönöm, hogy visszajöttél közénk.

Szívesen válaszoltam volna, hogy nem köszönöm a megmentést, de ez van. Olyan felelőtlen vagyok, a húgomtól nem is köszöntem el, pedig őt nagyon szeretem. Ő is szeret engem, nagyon remélem, inkább őt értesítik a majdnem halálomról, és nem apum. Tuti, teljesen kikészült. Még búcsúlevelet sem hagytam, pedig annyiszor gondoltam rá, hogy írok, de sose tudtam mit írjak bele. Ezért nem is írtam, na de ez kit érdekel. Na, de juj, ne, most vetkőztetnek le. Jézusom, ne már, ez irtó ciki, de most komolyan, minek nekem kórházi cucc? Remélem azért nem férfi ápolót kaptam. Nem vagyok egy bombázó, fotó modell, az tuti, de én jól érzem magam duciként, ennyi, akinek nem tetszem, ne nézzem rám.

Az a srác, aki megmentett, mi lehet vele. Meglátogat majd, ha felébredek, vagy inkább kihagyja a látogatásom? Szegény, biztosan kiakasztotta a súlyom. Ilyenkor mondom azt, fogyózni kéne. De olyan jó dundinak lenni, mert mikor megbetegszem úgyis lemegy pár kiló rólam. De a vékonyak hova fogyjanak le két kilót esetleg? Na, jó, nem szidom a vékonyakat. Hiszen a férfiak többsége a vékony nőkre bukik. Ez van, ilyen az én szerencsém. Nem is láttam megmentőm arcát. Lehet nem is srác volt, hanem valamilyen öreg hapsi. Na de se baj, ha meglátogat, azért megköszönöm neki, hogy megmentett.
Habár, nem szívesen teszem. Lehet ezek után már jobb lesz az életem. Bízom a szebb időkben. Hiszem, hogy lesz valaki, aki úgy fog szeretni, mint senki más e földön. Hiszem, hogy lesz egy boldogabb család, akik majd gondoskodnak a boldogságomról. Szeretem apám, és a húgom természetesen, de ők mégse adják meg nekem a teljes boldogságot. Nekem egy igazi családra van szükségem. Egy erős, összetartó, megbízható családra. Nem is az igazi szüleim neveltek fel, de ez nem is számít, hiszen boldog voltam. De egy idő után feleslegesnek éreztem magam.

Sose tudtam úgy megfelelni az elvárásoknak, mint ahogy kellett volna. Amy, a húgom, ő teljes szívéből szeret, imádjuk egymást. Mindig voltak közöttünk testvéri veszekedések, de mindig meg tudtuk beszélni. Most éppen összeveszett, nemrég az édesanyjával, hozzám akart költözni. És én erre cserben akartam hagyni, meg akartam halni. Már néha magam sem értem, hogy miért. Oh, talán mégis, lelkileg voltam teljesen kikészülve. Igaz, mindenkinek vannak gondjai, általában meg is birkóznak vele, de nekem ez nem akart sikerülni. Úgy éreztem, túl sok büntetést, szenvedést kaptam az élettől. Talán hibásan ítélkeztem, hiszen az áll valahol megírva, hogy minden ember viselje a maga keresztjét, pontosan a bibliában áll. Igen, viselni nehéz az élet keresztjét.

Aztán jönnek mások, a segítséged kérik, adj tanácsot, hangzik a kérés. De kérdem én, mi vagyok én, hogy tudjam a problémájára más embernek a megoldást? Nem vagyok Isten, sőt természetfeletti lény sem, hogy segítsek. Adni, adok tanácsot szívesen, de néha már az ember azt érzi, kihasználják. Hát én pontosan ezt éreztem. Az érzéseim lassan nem tudtam már hová helyezni, túl sok ember kért segítséget. A szívem túl nagy, és jóságos, én próbáltam segíteni, de könyörgöm nekem is lehetnek gondjaim. Engem ki hallgat meg? Miért kell más emberek szenvedéseit, problémáit magamra vennem? De soha többé nem fogok problémákat, főleg mások gondjait magamra venni. Élni akarom végre a saját életem. A saját gondjaimmal is foglalkozni egy kicsit. Hiszen csak egyszer élek én is, mint minden ember.

Ideje lenne felébrednem. Olyan kipihentnek érzem magam. Istentől kaptam még egy esélyt az életre. Hát, ki is használom, és a helyes utat fogom majd járni, vagy is remélem, hogy a helyes utat fogom követni. Na, akkor most szépen kinyitom a szemem. Áh… bánt a hirtelen napfény, szólni akartam valakinek, hogy húzza el a függönyt, de nem jött ki hang a számon. Szép lassan elkezdtem pislákolni, és nyitogatom a szemem. Végre sikerült kinyitnom a szemem, most nem bánt annyira a fény, de azért még nem valami kellemes. Mellettem van a nővérhívó, megnyomom, ideje tudatni a nagyvilággal, hogy csipkerózsika felébredt, de sajnos nem a herceg csókjától. És már hallom, sőt látom is a nővérkét közelegni.

– Jó reggelt, hölgyem.
– Jó reggelt.
– Mindjárt beküldöm magához a kezelőorvosát, rendben?
– Azt megköszönöm.
– Igazán nincs mit köszönnie.

Azzal el is ment a nővér a kezelőorvosomért. Már jó lenne kimozdulni innen, elzsibbadt a hátsó felem. Juj, már látok egy fehér köpenyes dokit. És most megláttam az arcát. Milyen gyönyörű, gondoltam.

– Jó reggelt, Ms. Jones. A nevem Dr. Carlisle Cullen, én vagyok a kezelőorvosa. Hogy érzi magát?
– Doki, kérem, tegezzen. Hát már kicsit jobban érzem magam. Mennyit aludtam?
– Egy teljes hetet, már kezdtünk megijedni.
– Wao. Nem semmi, egy hét szunya, legalább kipihent vagyok.
– Hát bizony, nem semmi. Fejfájás, hányinger? Egyiket sem érzed?
– Nem, egyiket sem, egyelőre, doki, amúgy szólítson nyugodtan, Ericának.
– Rendben, Erica, a megmentőd azt mondta, látni szeretne, ha felébredtél. Bejöhet majd meglátogatni?
– Semmi akadálya, ha a családja nem bánja.
– Rendben, akkor, majd mondom neki, hogy meglátogathat.
– Doki, kérdezhetek valamit?
– Természetesen.

– A családom értesítették? Remélem a húgomnak szóltak.
– Igen, a testvérednek szóltunk.
– Hálásan köszönöm. Ha apám megtudná, vége lenne a szabad életemnek.
– Lehet egy személyes kérdésem?
– Hát lehet, egy.
– Miért csináltad, miért akartál meghalni?
– Hát ez elég hosszú történet, Carlisle, de ígérem, neked elmesélem. Csak kerüljek ki innen.
– Ahogy gondolod. Lesz hová menned, miután kiengedünk? Mert két nap múlva szabadon távozhatsz.
– Igen van, hová mennem, van egy lakásom, oda vissza tudok menni, és még Amy-ről is gondoskodnom kell, majd lehet, hogy szükségem lesz a segítségedre. Habár lehet ez nagy kérés tőled, biztos van feleséged, remélem, nem veszi majd rossz néven.
– Igen, van feleségem, és hat örökbe fogadott gyerekünk, akik mind kamaszok. És most az egyik fiam unokatestvére is hozzánk költözött. És nem veszi senki rossz néven, ha segítséget kérsz tőlem.
– Hűha, akkor jó nagy a család, doki. Előre is köszönöm, hogy segítesz nekem.
– Nincs mit, de én most megyek, később még benézek, tudod vár a reggeli vizit.
– Oké, menj csak, Carlisle.

Miután távozott az orvosom elnyomott a békés álom. De előtte még eszembe jutott, hogy nemsokára látogatóm lesz.


Daniel szemszöge:

Már egy hete nem ébredt fel a lány. Megtudtam a nevét Carlisle-tól. Erica Leila Jones, olyan csodás név ez. Csak cseng a fülem tőle. Túl tökéletes, túl tiszta. Megkértem Carlisle-t, hogy kérdezze meg Ericá-t szívesen látná-e a megmentőjét, vagyis engem. Na, ja, megmentő, de ha nem fogom vissza magam, én lettem volna a biztos halála. De megálltam, nemde? Ez a lényeg, Edward is ezt hajtogatja nekem egy hete. Nem is tudom, miért lett számomra fontos ez a lány, hiszen nem is ismerem, és ő halandó, én vámpír vagyok, az istenért, közöttünk nem lehet semmi sem. Atyaég, ez a hetven év elvette az eszem, ez már biztos. Ennyi év magányosság, tuti ez beszél belőlem.

De itt van Edward és Bella, csak rájuk kell nézni, olyan boldogok, ők az élő példa, hogy nem számit, mi vagy, ha tiszta a szíved, és őszintén tudsz szeretni. Hu, ez teljesen kész, még a végén nyálas leszek, hová fog belőlem tűnni a férfi? Na, azért nincs minden veszve, attól még, hogy romantikus dologra gondolok, nem leszek más. Attól még igen is férfi vagyok. Emmett ezalatt a hét alatt teljesen az idegeimre ment. Jasper, óvatos velem. De Alice, hát ő egy tünemény, kis energiabomba, imádom, de komolyan. Sokakat kikészít a pörgése, de én kifejezetten imádom. Múltkor próbaképpen elmentem vele vásárolni, csak egy órácskára. Hát szó mi szó, kicsit nehezen bírtam emberek között, de sikerült legyőznöm a vágyat a gyilkolás ellen. Alice büszke is volt rám. Én csak perceknek éreztem a plázában töltött órákat, de Alice azt mondta, majdnem két órát töltöttünk bent, ami nagy teljesítmény.
Miután hazamentünk, Jasper féltően karolta át kedvesét. Én komolyan nem akarok bántani senkit, mégis olyan rossz, hogy Jazz nem bízik bennem, igyekszem, de tényleg, de ha ennyire nem hisz abban, hogy jobb akarok lenni, akkor nehéz lesz meggyőznöm.

És tessék, ezt is elfelejtem, mert Erica képe ugrik be hirtelen. Remélem, felébred, minél előbb, olyan jó lenne vele beszélni. Megérteni, miért akart meghalni. Hoppá, megcsörrent a mobilom, a jelzőn Carlisle neve villog.

– Hello, itt Daniel. Mi a helyzet a lánnyal?
– Szia Dan, Erica felébredt, már voltam nála, és megkérdeztem bemehetsz-e hozzá.
– És mit mondott?
– Meg látogathatod, persze csak akkor, ha a családod nem zavarja.
– Mikor látogathatom meg?
– Akár ma is, de szerintem most alszik, ha olyan három óra múlva idejössz szívesebben fog látni.
– Oké, akkor három óra múlva, és Carlisle, köszönöm, hogy szóltál.
– Igazán nincs mit. Szia.
– Szia.

Hirtelen boldogság járta át a testem. Felébredt, ez a tudat annyira feldobott, hogy örömömben Alice szobájához futottam, és bekopogtattam, egy „szabad” után beléptem, és megpörgettem a kis energiabombát.
- Alice, felébredt. Ez olyan jó - úgy ujjongtam, mint egy ötéves kisgyerek az új játéknak.

Szebb idők 2.fejezet

Jó olvasást a folytatáshoz!! :) Köszönöm ismét Drusillának, hogy átnézte a fejim és kijavította a hibáim :) Üdv: Solya :)

Erica szemszöge:

Aztán mégsem hánytam, csak éreztem, hogy forog velem a világ, süllyedek a nagy feketeségbe. Halk neszezést hallok, innentől se kép se hang.
Néha-néha észhez térek, és kinyitom a szemem, és azt látom, hogy suhanok. Suhanni? Az lehetetlen. Valaki hátán utazom, egy olyan valaki hátán, aki nagyon gyors, és fut. Jézusom, még a végén megszakad a súlyom miatt szegény. De ha most megtaláltak az nem jó, hiszen én meg akartam halni. Kiabálni akartam az illetővel, hogy hagyjon, ne vigyen sehova, vagy öljön meg, de nem jött ki hang a torkomon.

Olyan hideg az érintése, kiráz tőle a hideg. Lehet, hogy félnem kéne, de nem félek, csak úgy árad a kedvesség, és a szeretet a megmentőmből. De ha megment, és én felébredek, jól lehordom, hogy miért nem hagyott meghalni. Biztosan látta a pengét, ebből levehette volna, hogy nem poénból ömlik a vér a csuklóimból. Komolyan mondom, ha az ember meg akar halni és nem jön össze, ilyen az én szerencsém, valamit eltervezek, és láss csodát semmi nem jön össze. Ajtó csapódást hallok, és riadt hangokat. Néhány beszélgetés foszlányt is hallok.

– Ki vagy te, és minek hoztad őt ide? – kérdezte csípősen egy női hang.
– Kérem, Carlisle, mentse meg, az erdőben találtam rá – kérlelt egy férfi, egy másik férfit aggodalmas hangon.
Várjunk csak, egy férfi mentett meg? Soha egy férfi se nézett rám, és pont most mentett meg egy férfi? További hangokat hallok.

– Rendben van, de utána mesélned kell, miért is vagy itt.
– Legyen úgy, csak mentse meg. Maga az orvos – kérlelte ismét a férfi.
– Be kell vinni a kórházba, túl sok vért vesztett. Szűksége van sok vérre.
– Esme, kedvesem, marasztald itt ezt a fiatalembert, és ha hazaértem elbeszélgetünk vele, addig senki ne piszkálja – mondta határozottan a férfi.
– Jól van Carlisle, úgy lesz, ahogy akarod. – mondta egy kedves női hang.

– De apa, mi az, hogy ne faggassuk? – kérdezte gúnyosan egy másik nő.
– Kislányom, nem ez a megfelelő pillanat a vitára. Kérdezhettek tőle, de a szándékot, addig nem kérdezheted, ameddig haza nem jöttem. – mondta Carlisle.
– Vele akarok menni, tudnom, kell, hogy jól lesz-e. – mondta a srác, aki megmentett, kétségbeesetten. - Kérem, hadd menjek.
– Jó gyere, de sietnünk kell, mert egyre rosszabbul van, és több vért fog veszíteni. – Carlisle ezt már igen türelmetlenül mondta.

Igaza van, egyre rosszabbul érzem magam. Lassan megint kezdek süllyedni a fekete mélység felé, de még ez utolsó erőm is összeszedem, hogy halljam mit is mondanak körülöttem.

– Hogy hívnak? – kérdezte egy másik kedves női hang valószínűleg a megmentőmtől.
– Daniel Matthew Mckenzy, de ismerőseimnek csak Daniel. vagy Dan.
Szóval Daniel. milyen szép neve van. és most vettem észre milyen kellemes a hangja. és az illata. Istenem. megint kezdek a sötétségbe zuhanni. Ismét nem hallok semmit. és látni sem látok.

Daniel szemszöge:

Nem figyelem a tájat, csak a gondolataimba merülők, annyit érzékelek, hogy futok. Aztán megérzem a csábító vér illatát, egy ember, aki vérzik, azonnal égni kezdett a torkom.
Lassan kezd letelepedni agyamra a vörös köd. Túlcsábító a vére. – futott át az agyamon.
Na, most muszáj, leszek legyőzni a bennem tomboló szörnyet. most nem hátrálhatok meg. Nem veszek levegőt, oda kell futnom, megnézni azt az embert, elviszem Carlisle-hoz. ő orvos, ha komoly a baj el tudja látni. Lesz egy jó pontom. nem csak a családjánál, hanem nála is, de ezt magamért is csinálom.

Rohanok, már csak a cél lebeg a szemem előtt. megmenteni azt az embert. Még 2 perc. és meglátom. olyan rossz, hogy most nem használhatom a szaglásom. Már látom őt. egy fiatal lány. teljesen vérbe fagyva. még hallom a szívverését. Ez jó. ver a szíve. még van esélye túlélni, Uramisten, egy penge van tőle nem messze, csak nem meg akart halni? Egy ilyen kedves, bájos lány, miért akarna meghalni? Felkaptam őt azonnal, és rohantam a Cullen ház felé. Remélem, a családfő otthon van, és megmenti ezt az angyalt. Szó szerint betörtem az ajtót.

– Ki vagy te, és minek hoztad őt ide? – kérdezte csípősen Rosalie.
– Kérem, Carlisle, mentse meg, az erdőben találtam rá. – kérleltem aggodalmas hangon a családfőt.
– Rendben van, de utána mesélned kell, miért is vagy itt. – mondta határozottan.
– Legyen úgy, csak mentse meg. Maga az orvos. – kérleltem ismét.
– Be kell vinni a kórházba túl sok vért vesztett. Szűkség van sok vérre. – ezt már teljes aggodalommal mondta, Carlisle, most bújt elő belőle az orvos.
– Esme, kedvesem, marasztald itt ez a fiatalembert, és ha hazaértem elbeszélgetünk, vele addig senki ne piszkálja.
– Jól van, Carlisle, úgy lesz, ahogy akarod. – mondta kedvesen Esme.
– De apa, mi az, hogy ne faggassuk? – kérdezte gúnyosan Rosalie.
– Kislányom, nem ez a megfelelő pillanat a vitára. Kérdezhettek tőle, de a szándékot, addig nem kérdezheted, ameddig haza nem jöttem. – mondta Carlisle.

– Vele akarok menni, tudnom, kell, hogy jól lesz-e. – mondtam kétségbeesetten. - Kérem, hadd menjek.
– Jó gyere, de sietnünk kell, mert egyre rosszabbul van és több vért fog veszíteni. – Carlisle ezt már igen türelmetlenül mondta.
– Jó, siessünk. – mondta Edward.
– Hogy hívnak? – kérdezte tőlem Bella kedvesen, és mégis aggodalommal a hangjában.
– Daniel Matthew Mckenzy, de ismerőseimnek csak Daniel, vagy Dan. – Hadartam el gyorsan nem, ez a megfelelő alkalom a csevejre gondoltam.
– Igazad van Daniel, nem a legjobb pillanat az ismerkedésre. – válaszolt gondolatomra Edward.
– Fiam, a te kocsiddal visszük be. – szólalt meg ismét Carlisle.

El is indultunk, sikeresen beraktuk a lányt a hátsó ülésre, én az anyós ülésre ültem, Edward mellé, Carlisle a lány mellé ült hátra. Edward vezetési stílusával öt perc alatt odaértünk a kórházhoz. Azonnal az intenzívre vitték a lányt, egy csomó vért kapott. Edwardot kértem, hogy kommentálja, mi történik ezzel az angyallal. És ő mondta nekem kedvesen, hogy mi is történik. Szegénynek miket kell átélnie. Pár percen belül Carlisle lépett ki az ajtón.

– Túléli?- kérdeztem félve.
– Igen, túl fogja élni, de elég kritikus állapotban van. – jelentette ki a doki.
– Mi lenne, ha visszajönnél velünk, most semmit nem tudsz érte tenni. – mondta kedvesen Edward.
– Rendben, veletek megyek.
– Ismered a lányt? – kérdezte tőlem útközben Carlisle.
– Nem ismerem, az erdőben találtam rá, nem akartam, hogy meghaljon, és amúgy is hozzátok indultam, mert a segítségeteket akarom kérni.
– Miben szeretnéd a segítségünk kérni? – kíváncsian kérdezték egyszerre a fiúk.
– Szeretném, ha odaértünk mindenki előtt elmondani, mert láttam Rose-on, hogy nem rajong értem, és megértem őt, hiszen egy idegen vagyok.
– Szívesen meghallgatunk, akkor otthon, hogy miért is jöttél hozzánk pontosabban.
– Nem sokára ott vagyunk. – jelentette ki Edward.

Az út maradék felében mindenki hallgatott, gondolom Edward a gondolataim hallgatta, hiszen kíváncsi. Csak a lányra tudtam gondolni, jó érzéssel töltött el, hogy megmentettem. Akár mennyire is csábított a vére, megálltam, képes voltam leküzdeni a bennem tomboló gyilkos szörnyeteget. Kicsit büszke vagyok magamra, ez a volt az első jó cselekedetem. Egy emberélet, a több száz kiirtott emberéletért oly kevés, de most megálltam, ez a lényeg. Ha felébred beszélnem kell a lánnyal, hogy miért akarta megölni magát. Hisz látszik rajta, hogy csupa szív, én sose értem ezt az emberekben, megkapják azt a kis rövidke életet, és eldobják. Bezzeg, ha mi csak simán meg tudnánk magunk ölni, megtennénk, legalábbis, én megtenném. Nem tudom miért mentett meg az a vámpírnő, a nevére már nem emlékszem, én is öngyilkosságot követtem el. És most mi vagyok, egy szörnyeteg bizony az. Sokáig nem tudtam, hogy vannak vegetáriánus vámpírok. Pedig rengeteg helyen jártam hetven év alatt. Emlékszem a napra, mikor a Denali családdal találkoztam, akkor tudtam meg, hogy nem csak ők a Vegák, hanem vannak Cullenék. A nevüket már hallottam a Volturival kapcsolatban, a kicsi lányt védték, Rennesme-t. Nem is láttam azt a bájos gyermeket, biztosan nagyon aranyos. De nem is nagyon figyeltem, hogy ott van- e, hiszen a lányt mentettem, a nevét sem tudom. Ha felébred ezt is megkérdezem tőle, amilyen, szép biztosan olyan szép neve is van. Gondolataimból az autó lassulása rángatott ki. Amint megállt a kocsi, kiszálltam, vettem egy nagy levegőt, és megvártam a fiúkat, hogy együtt menjünk be. Amint beléptünk, Esme hirtelen letámadta férjét kérdéseivel.

– Szívem, hogy van a lány?
– Jól van a körülményekhez képest.
– Túl fogja élni?
– Igen, nagy a lehetőség rá. Rengeteg vért vesztett, de sikerült pótolni a veszteséget.
– Ennek örülök.
– Én is, édesem, én is.
– Daniel gyere, mesélj magadról, olyan gyorsan jöttél, és mentél, ugye nem baj, ha kérdezgetni fogunk?
– Nem baj, szívesen válaszolok, várom a kérdéseket. – válaszoltam türelmesen.
– Hogyhogy erre jártál?- jött a csípősen a kérdés Rosalie-tól.
– Azért jöttem, mert a segítségeteket akarom kérni abban, hogy én is állat véren élhessek.
– De hiszen aranybarna a szemed, ez azt jelenti, állatot ölsz. – szólalt meg meglepetten Bella.
– Igen, ez így van, körülbelül egy hónapja ölök állatot, hetven éve vagyok vámpír, és majdnem hetven évig embert öltem.
– Akkor, hogyhogy most akarsz változtatni az életmódodon? – jött a gúnyosan a kérdés ismét csak Rose-tól.
– Rosalie, türtőztesd magad, kérlek, ne bánj így a vendégünkkel. – szólt rá Esme keményen a szőkeségre.
– Jól van, bocsánat. De mi van, ha a Voultri küldte? – kérdezte fenyegetően és félénken.
– Nem ők küldtek, és amúgy se szívesen találkoznék velük.
– Talán valami bajt okoztál, hogy nem akarsz velük találkozni? – kérdezett most Edward.
– Nem azért kerülöm őket, mert baj okoztam, hanem mert Aro biztos rákényszerítene, hogy álljak be hozzájuk, a képességem miatt.
– Mi a képességed? – kérdezte izgatottan Carlisle.
– Az illúzió mestere vagyok, bárkivel bármit el tudok hitetni. Kivéve Edwardot, Bellát, és Jaspert.

– Hogy, hogy ők kivételek?- kérdezte egy kislány tőlem. Gondolom ő Renesmee.
– Apukád látná a gondolataimat, tudod, mert ehhez nagyon kell összpontosítani, anyukád pedig, ki tudná védeni a támadást, és Jasper bácsikád megérzi a koncentrálást.
– Wao. Ez érdekes. – mondta meglepetten Renesmee.
– Nessie, ne menj a közelébe, még a végén bántani fog. – szólalt fel ismét a szőkeség.
– Nem érzem azt, hogy bántani akarná. Edward?
– Semmi ilyesmit nem hallok a gondolataiban.
– Lehet, hogy csak eltereli a gondolatait. – mondta csípősen Rose.
– Rose, az érzelmei elárulnák. – mondta hűvösen Jasper.
– Miattam ne vesszetek össze.
– Nem fogunk, de általában én szoktam gyanakodni, de nálad csak végig őszinteséget érzek, és ez most nekem nem gyanús.
– Köszönöm a bizalmat. Sokat hallottam rólad, te aztán igazán tudod, kiben bízhatsz.
– Honnan tudsz annyit rólunk? – kérdezte Emmett.
– Voltam a Denali klánnál, és ők voltak olyan kedvesek mesélni rólatok.
– Aha, már értjük. – válaszolták kórusban.
– Mesélj magadról. – kérleltek egyszerre.

– 1942. május 8-a óta vagyok vámpír. Egy vámpírnő mentett meg az öngyilkosságtól. Már nem akartam élni, semmi értelmét nem láttam az életemnek. Az anyukám, az apukám egyszerre haltak meg. Egy elmebeteg gyilkos ölte meg őket, én akkor voltam 20 éves, éppen dolgoztam egy halpiacon. Késő este értem haza, vérben fagyva találtam rájuk. Sokkot kaptam azon nyomban. Szép lassan kezdtem begolyózni, hangokat hallottam, szinte beleörültem a magányba, és a szüleim elvesztésébe. Aztán szüleim halála után egy évre öngyilkosságot követtem el. Hasonlóképpen, mint az a lány, akit megmentettem, vagyis megmentettünk. Én is az ér felvágását választottam, de, hogy hatásosabb legyen a módszer, egy tört döftem a szívembe. Nem haltam meg, csak szenvedtem, a szenvedést óráknak éltem meg, de csupán csak nyamvadt percek voltak. Aztán láttam egy nőt, egy csodás nőt, aki odajött hozzám, és ennyit mondott:

– „Kár lenne érted, jóképű vagy, és erős, te különleges vagy, megmentelek, megvárom, míg átváltozol, és eltűnök.”

– Azzal megharapott, és elkezdődött az át változásom. Keserves volt a méreg kegyetlenül égetett. De gondolom, ti is átéltétek, nem kell elmagyaráznom milyen is.

– Szegénykém, ez szörnyű, - mondta együtt érzően Esme.

– Szóval a segítségünk kéred arra, hogy jobb legyél valamivel, hogy ne ölj embert? – kérdezte Jasper.

– Igen, szeretnék jobb lenni, bánom, hogy annyi embert megöltem.

– Hát akkor család, szavazzunk. – mondta Carlisle. Azzal mindenki beindult a konyhába.
– Tehát a kérdés segítünk-e Danielnek jó útra térni?
– Edward?- kérdezte Carlisle.
– Igen.
– Bella?
– Igen.
– Alice?
– Igen.
– Jasper?
– Igen.
– Emmett?
– Igen, úgyis el kell egy bunyós a családba.
– Rosalie?
– Nem, azért nem, mert én nem bízom benne, lehet, hogy Aro küldte, veszélyes lehet ránk, és Nessie-re nézve.
– Esme?
– Igen, mindenkinek kell egy esély.
– Nessie?
– Nagymaminak igaza van, Rose néni kell neki is egy esély. Szóval, Igen.
– És én is igent mondok. Ezennel Daniel egy ideig a családunk részévé válik. Akkor megyek, közlöm vele is.
– Daniel?
– Igen?
– A család döntött, segítünk neked áttérni az állat vérre.
– Köszönöm, nagyon szépen köszönöm. – hálálkodtam. Ez létem egyik legszebb napja.

Szebb Idők 1. fejezet

Köszönöm Drusillának,hogy volt olyan kedves és átnézte a fejim és ki is javította a hibáim :) Az első fejezethez kívánok jó olvasást :) Üdv: Solya :)

Daniel szemszöge:

Menekülni akartam, rájöttem, hogy nem ölhetek tovább embereket. Nem akarok tovább szörnyeteg lenni. Már hetven éve vagyok vámpír, hetven éve ölök embert, de ebből elegem van már. Felkeresem a híres Cullen családot, hátha befogadnak családtagnak, vagy csak simán segítnek átszokni az állatvérre. Már egy ideje állatokra vadászom, pontosan egy hónapja. Tudom, hogy a családban van, egy szőkeség, azt hiszem Rosalie a neve, aki nem szívesen fogadja az idegeneket. A másik lányról, Alice, igen, ő látja a jövőt, és azt mondták, ő egy igazi kis energiabomba. Aztán van egy újdonsült családtagjuk, Bella és neki született egy lánya Edwardtól, aki egy gondolatolvasó. Aztán van egy mackós srác is, a neve Emmett, ő az erejéről híres. Ott van Jasper, akiről azt hallottam, részt vett Maria oldalán a déli háborúban, az ő képessége az érzelmek manipulálása, és megérzése. És ott van Esme, aki híres az anyai szeretetéről, ő a családban az anya szerepet tölti be.

És végül a családfő Carlisle, aki híres, hatalmas önuralmáról és arról, hogy orvos. Carlisle-tól félek a legjobban, mi lesz, ha nem kedvel meg, felnézek rá, habár nem is ismerem. Esmével szerintem nem lesz gond, hisz ő nagyon tud szeretni. Hogy ezt honnan tudom? Kérdezősködtem. Nem rég voltam a Denali klánnál, ők meséltek részletesen a családról. Denaliak is kedvesek, de én Carlisle-tól szeretnék tanulni. Már nem vagyok olyan mesze, még nyolc óra, és ott leszek, eszeveszetten futok, semmit nem érzékelek, hallok egy szarvas csordát, el kell mennem vadászni. Futott át az agyamon.
Éreztem az állat adrenalin miatt megemelkedett szívverését, és vére gyors száguldását, nem gondolkoztam, cselekedtem, megöltem áldozatom. Édes vére kellemesen folyt le a torkomon, csillapította az eddigi égést, de ez nem olyan jó, mint az ember vér. De nem akarok többé ártatlan embert ölni, jobb vámpír akarok lenni. Nem figyelem a tájat, csak a gondolataimba merülők, annyit érzékelek, hogy futok. Aztán megérzem a csábító vér illatát, egy ember, aki vérzik, azonnal égni kezdett a torkom.

Erica szemszöge:

Elegem van ebből a világból, ebből az életből. Mindenki ellenem fordult. Ismét megvetően néznek meg az emberek. Fáj minden édesanyám halála óta. Apám jóságos, kedves, de én ezt nem bírom tovább. Egy hete tervezem hogyan is halok meg, gondoltam arra, hogy leugrok egy szikláról, de bele gondoltam mi van, ha megtalálnak és lebénulok majd, és agykárosodást szenvedek, aztán jött a gyógyszerezés elmélete, de abban is sok volt a kockázat, például mi van, ha apám rám talál? És végül az ereim felvágása mellett döntöttem, elsétálok a közeli erdőbe, és ott megteszem, maximum egy nap múlva találnak meg, annyi idő alatt úgy is elvérzek. 19 éves vagyok, egy duci csaj, aki boldogtalan mindig, hiszen mindig bántanak. Ha megyek az utcán kiröhögnek, és ujjal mutogatnak rám az osztálytársnőim, lenéznek, enyhe túlsúlyom miatt, a lelki társam-édesanyám volt. Tizennégy éves voltam, mikor elvesztettem őt. Apuval is sok mindent meg tudtam beszélni, de igaz a mondás, anya csak egy van.

Valahányszor kinevetnek, anyura gondolok, ő mindig biztatott, hogy ne adjam fel, küzdjek, ne féljek kiállni az igazamért. Volt egy nagy szerelmem, elhagyott egy másik lányért, sose mondta tiszta szívből, hogy szeret. Apám testvérei nem szeretnek. Aztán jött a második szerelem, ő mondta, hogy szeret, és mikor rájuk nyitottam, a legjobb barátnőmmel enyelgett, azt mondta ez nem az, aminek látszik. Persze, én meg hülye, vak és süket vagyok. Egy ideig tűrtem azt, hogy látom őket együtt. Aztán betelt a pohár. Nem bírom tovább, már csak, akkor lennék boldog, ha anyu mellett lehetnék. 2012. 06. 22-e van, péntek, az én halálom napja. A nyári szünet, elkezdődött. Anglia nem éppen híres az erdőkről, de hát én mégis megtaláltam a megfelelőt. De ez nem is lényeges, a penge a kezemben, és rá nézek a csuklóimra, onnan pedig fel az égre - anya nem sokára megint veled leszek végre, meg fog szűnni minden fájdalmam. Azzal neki is láttam ereim felvágásának. Megéreztem vérem sós, rozsdás szagát, a rosszullét kerülgetett, hánynom kell. Aztán mégsem hánytam, csak éreztem, hogy forog, velem a világ, süllyedek a nagy feketeségbe. Halk neszezést hallok, innentől se kép se hang.

Alice szemszöge:
2012. 06. 16-a van.
Már egy hete látom, hogy közelegnek. Igen, ketten vannak. Egy vámpír srác, a neve Daniel, és az ember lány, Erica. Ügyesen titkolom Edward elől a látomásokat, amik azt mutatják, ők lesznek családunk új tagjai. Repkedek a boldogságtól, ez Jazznak is feltűnt.

– Mi az kedvesem, mi ez a nagy zsongás? Teljesen be vagy pörögve. Talán láttál valamit?
– Igen, igen láttam. – mondtam lelkesen.
– És elárulod mit láttál? Mert elég ritka, hogy látomásaid vannak.
– Semmi érdekeset nem láttam, csak jönnek majd hozzánk.
– És ez neked nem érdekes?
– Hát… Alig várom, hogy megérkezzenek. - kezdtem el ugrándozni.
– Bízom benned szívem, de nem mesélnél róluk?
– Nem, ez meglepi lesz. De Carlisle-nak itthon kell lennie.
– Miért? – kérdezte kedvesem kíváncsian.
– Majd meglátod. Sajnos komolyan kell a segítsége.
– Oh, értem.
– Drágám most haza megyek, mert beszélnem kell apánkkal.
– Jó, akkor, otthon találkozunk.
– Jó, akkor otthon, szia, édes. – azzal megcsókoltam Jazzt és kijöttem a suliból.

A kórházba indultam, hiszen apám most bent van. Beültem Edward Volvójába, és indultam is a kórházhoz. Tíz perc alatt odaértem. Sikerült látnom a jövőjét, éppen pihenőt tart, úgyhogy megzavarhatom egy kicsit. Mostanság nem nagyon látom a jövőt, a farkasok, és persze az én imádott unokahugicám miatt. De most már egyre tisztábban látom a jövőt, sőt néha Jacob jövőjét is látom, amit eddig sose láttam. Nem tudom, mi történik, de tippem szerint vagy Ericának vagy Danielnek van köze a tisztább jövőhöz. Nemsokára odaérek Carlisle irodájához. Be is kopogtam gyorsan, aztán egy „szabad” kijelentés után beléptem fogadott apám kórházi irodájába.

– Szia, Carlisle.
– Szia, Alice, mi szél hozott erre?
– Szeretnélek valamire megkérni.
– Mire szeretnél kérni lányom?
– Hát arra, hogy 2012. június. 22-én legyél otthon velünk, mert szükség lesz a segítségedre.
– Miben kell majd segítenem?
– Az hadd maradjon titok, kérlek, utána mindenbe beavatok mindenkit.
– Redben, lányom, amúgy is szabadságot akartam kivenni.
– Köszönöm, köszönöm. – mondtam boldogan kicsit felpörögve.
– Nincs mit. De most vissza kell mennem dolgozni, ha még van, valami ígérem, otthon megbeszéljük.
– Jó menj csak. Szia, apa.

Na, ezt is elintéztem, hál Istennek, hogy van orvos a háznál, mert lehet, szegény lány nem élné túl ezt az öngyilkossági kísérletet. Visszaszálltam a Volvóba, és haza indultam. Már csak várni kell a két érkezőt.

Sziasztok! Új történetem kezdete :)

Új történetem kezdete! :) A címe: Szebb idők

Van egy nomád vámpír a neve Daniel Matthew Mckenzy. Megunta már azt, hogy embereket kell ölnie. Hallott Cullenékről és gondolta szerencsét próbál hátha be fogadják a családba de ha nem is fogadják be a családba legalább segítenek neki átszokni az állat vérre. És van egy szomorú ember lány a neve Erica Leila Jones. Az erdőben kóborol öngyilkosságot kísérel meg. Éppen arra jár Daniel aki Cullenékhez tart. Vajon meg menti a lányt vagy megöli a vére miatt? A lány boldogabb lesz ha megmentik?
Ha fel keltette a történet az érdeklődése akkor bátran olvasd majd.
Hiszen ebben a történetben minden benne lesz szerelem, bánat, harc, romantika stb...

Az első fejezet hamarosan fel kerül! :)
Üdv:Solya :)