Jó olvasást :) Komikat kérek szépen :) Üdv:Solya.
Jacob szemszöge:
Mikor odaértünk a Cullen házba, otthagytam őt. Tudtam, hogy megérzik, hogy ember van itt. Ott mertem őt hagyni, hisz ők biztos nem fogják bántani. Ezzel a tudattal mentem vissza az erdőbe járőrözni. Egész éjszaka jártam az erdőt, de a vámpír nem tért vissza. Hajnalban mentem vissza a Cullen ház melletti kis faházikóba. Fáradtan estem be az ágyba. Mivel drága após jelöltem nem engedte, hogy egyházban legyek Nessievel. Bella engedte volna, de nem akart vitát Edwarddal, amit természetesen megértek. Így, én kaptam a közelben egy kis faházikót, amit Emmett épített Jasperrel. Rose, az én angyalom, kész az a nő, egymás idegeire megyünk, de pont így szeretjük egymást. Vagyis, pont nem szeretjük egymást, megjegyezte „- A kutya kutyaólat kap” hát elég csípős a szöszi, de én se vagyok semmi, kéményen vitázgatunk, tudom, legszívesebben kitekerné a nyakam, de nem teheti. Mivel Nessie kötődik hozzám. És Nessie boldogságát nézik leginkább, habár Edwardnak sem tetszik, hogy pont a lányába vésődtem be.
Na de ilyen a sors, néha Edy-t is szívatom, úgy szoktam becézni, apuka, na, ettől néha a falra mászik. Talán sose leszünk igazán jó barátok, de hiszem, hogy a lánya miatt engedékeny lesz. Nem sokat aludtam, csupán csak öt órát. De amint felöltöztem, fogat mostam, mosakodtam, el indultam a Cullen házhoz. Kíváncsi voltam mi van a lánnyal, akit odavittem hajnalban. Hamar odaértem a házhoz, emberi szem nem láthatta hol is van az én kis házikóm, amit Alice rendezett be, Esmével nekem. Éreztem a finom illatokat, áh, szóval Esme ismét finomat csinált nekünk. Imádom Esme főztjét, ahhoz képest, hogy vámpír, kitűnően főz. És pont, úgy, ahogy én szeretem. Benyitottam, Daniel nem volt sehol, juj, csak nem elfogyasztotta a lányt, akit ide hoztam, remélem nem. Nem szívesen ölném meg őt, hiszen egész jóban vagyunk. És eléggé törekszik arra, hogy jó legyen. Már vásárolgatni is jár Alice-szel, és eddig sose támadt rá senkire, nagyon jó az önkontrollja. Bízom benne, jó srác ő, vagy is jó öreg srác. Daniel, és a többiek lent voltak a nappaliban. Lépteket lehetett hallani, szóval a lány él.
– Persze, hogy él Jacob - morgott rám Edward.
– Neked is jó reggelt, apuka.
– Ne szólíts így, mert megbánod.
– Drágám, hagyd. – mondta Bells.
– Szia, Bells.
– Szia, Jake. Járkál még az a vámpír errefelé?
– Este elkergettem.
– Az jó.
– Már jön lefelé, de nem tisztán hallom a gondolatit. Szívem, ezt te csinálod?
– Nem, esküszöm, nem én csinálom.
– Lehet fiam, hogy ő is olyan képességű, mint Bella, biztosan tudja blokkolni a képességed.
– Lehetséges – mondta kicsit durcásan.
És akkor megjelent a lány, akit idehoztam az este. Egy mélyen dekoltált pizsamát viselt, aminek kék színe volt, jól nézett ki benne. Tuti Alice adta neki a pizsamát. Abszolúte nem zavartatta magát, lazán jött le a lépcsőn, ő teljesen más, mint Bella volt emberként, ezt így ránézésre tudtam. Kedvelni fogom, de talán jobb lesz, ha elkerüli a családot. Az ő érdekében. De ha meg akarja ismerni a családot, nem akadályozom meg. Ez az ő döntése lesz, mint egykor Belláé, amit sose fogok neki beismerni. Hisz nem is annyira bántam, hogy megismerte Cullenéket, hanem az fájt, hogy hazudott nekem. És én szerelmes voltam belé, de rájöttem nem is őt szerettem, hanem a még meg nem született lányát.
Amy szemszöge:
Majd lesz ne mulass, nem fog ennek a látogatásnak örülni, az biztos. Idegesen szálltam fel a buszra, amelyik a kórház közelében rakott le, pont tíz előtt egy perccel. Akkor megláttam a nővérem egy srácba karolva, nevetgélve. Hát hamar letöröm azt a jókedvét, az biztos. És ki az a srác, és kik a kísérői? Mindegy, majd elmeséli kik is ők. Haragudtam a nővéremre, de csupán azért, mert nagyon szeretem őt. Nem bírnám elviselni, ha elveszíteném, egyedül csak ő ért meg. Teli torokból üvöltöttem felé.
– Erica, azonnal állj meg. Ezt most nem úszod meg.
– Ajaj, szia Amy.
– Szégyelld magad, szabályos vagy te, mondd meg őszintén?
– Én…
– Ne próbáld megmagyarázni. Van róla fogalmad mi lett volna, ha te meghalsz? Az istenért, tudod nagyon jól, hogy nekem csak te vagy, aki megért. Azzal a nyakába vetődtem, és bőgtem, mint egy óvódás kisgyerek, akinek elvették a játékát.
– Ne haragudj, hugi, soha többé nem teszek ilyet – mondta majd már ketten sírtunk egymás nyakában.
– És kik a kísérőid?
– Oh, bocsánat, ők itt Emmett, Edward, Alice, Bella, és Renesmee Cullen. Ő itt az orvosom Dr. Carlisle Cullen, na de nekem csak, Carlisle. Ő itt Jasper Hale. Rosalie Hale otthon maradt, ő Jasper testvére.
– Á, Cullenék. Király, végre megismerhetem őket. Amy Nichole Jones vagyok, ennek a lökött lánynak a húga.
– Szia - köszöntek kórusban nekem.
– Honnan hallottál róluk? - kérdezte kíváncsian Nővérem.
– Tudod, van az általad flúgosnak ítélt barátnőm, Christina említette.
– Aha. Szeptembertől másodikos leszel – mondta büszkén.
– Igen, te pedig végzős, és nem lesz kin lógnom, na.
– Azért ne keseredj el, olyan könnyen nem szabadulsz tőlem.
– Ajánlom is – majd ismét megöleltem őt. Egy torokköszörülést hallottam meg.
– Hupsz, bocsánat.
– Ki ez az eszméletlen jó pasi melletted?
– Ő Daniel Matthew Mckenzy. Aki megmentett.
– Áhá, értem. Hello neked, kedves idegen.
– Szia – mondta csilingelő hangján.
– „Nem semmi, a testvéremnek aztán van ízlése, álompasi ez a Daniel. Csak legyünk ketten, kifaggatom erről a félistenről.” Halk kuncogást hallottam meg a hátam mögött, gyorsan hátranéztem, és Edwardot láttam, most már megpukkadni a röhögéstől.
– Mi a gond, Edward?
– Semmi Amy, csak annyira hasonlítasz Alice-re. Ő is ilyen pörgős, és aggódó.
– Értem már, és ezen mi a vicces?
– Semmi, ne haragudj.
– Semmi baj – mondtam tele szomorúsággal a hangomban.
Erica szemszöge:
– Ki ez az eszméletlen jó pasi melletted?
– Ő Daniel Matthew Mckenzy. Aki meg mentett.
– Áhá, értem. Hello neked, kedves idegen.
– Szia – mondta kedvesen Dan húgomnak.
Edward először kuncogott, aztán, majd megpukkadt a röhögéstől. Nem értettem semmit, de nem firtattam. Azt mondta a hugicámnak, hasonlít Alice-re, mert ő is pörgős, ha megtudná milyen vásárlás mániás a húgom. Pont, mint Alice. Edward bocsánatot kért Amy-től, azért mert nevetett. De észrevettem Amy hangján,hogy valami gond van. Már a kórtermemben voltunk mert Carlisle-nak elkezdődött a munka ideje.
– Mi a gond, hugi? Miért vagy szomorú?
– Mark kidobott – mondta szipogva.
– Jaj, kincsem, gyere ide, ne sírj, az egy tapló volt. Kiherélem, ha megtalálom, esküszöm neked.
– Ne kérlek. Hagyd őt, nem éri meg.
– Kemény vagy, csajszi - mondta Emmett.
– Senki nem bánthatja a húgom, mert az megbánja, ha megbántja.
– Megértem – mondta Emmett.
– Szóval mesélj, mi történt? Ha zavarnak kiküldöm őket.
– Nem kell, maradhatnak. Szóval, mentem hozzá, és már az ajtóban ott volt egy dögös vörös, egy száll törölközőben. Kérdeztem Markot, ki is ő, erre azt mondta, az új csajom. Azt mondta, nem vagyok elég jó neki, hogy neki szenvedélyre van szüksége.
– Rohadt szex mániás dög. Bocsi – mondtam lágyan.
– Semmi gond, igazad van, tényleg az. – mondta és jó szorosan megölelt. – úgy hiányoztál.
– Te is nekem, drága. Sajnálom, ami Markkal történt. De ha nincs pasi, az a baj, ha van az a gond, mert akkor féltékeny vagy, félsz, hogy elveszted. Ez egy örök dilemma.
– Igazad van. Se velük, se nélkülük filozófia.
– Az ám, ha ők nem lennének.
– Ne kezd, kérlek csak most ne.
– Oké, nem lesz perverz megjegyzés. De igazam lenne, abban is.
– Na, én kíváncsi lennék rá – mondta Emmett durcásan.
– Oké, mondhatja. Most az egyszer. Nála perverzebb lánnyal nem találkoztam.
– Héj, ezt bóknak veszem – mondtam nevetve.
– Na, halljuk.
– Oké, ha nem lenne férfi, akkor szar lenne a szex. Ehhez kell a pasi, jó szexhez mindenképpen kell. Némelyik pasi tele van romantikával. És nézzük, mi csajok egymásnak nem tudnánk megadni azt a gyönyört, mint egy pasi, na. És amúgy is, természetellenes, ha lányhoz vonzódik az ember. Isten megteremtette Ádámot, és mellé Évát, nem hiába kaptak minket a pasik, fent kell tartani a fajt. De a férfiaknak is kell a boldogság, és mint tudjuk, a szex jó a pasiknak is, és nekünk is, jó stresszoldó.
– Ez egy kész regény volt. Imádom ezt a csajt – mondta Emmett nevetve.
– Miért talán nincs igazam? – kérdeztem kíváncsian. – Jasper olyan feszült vagy, mi a gond?
– Nem volt jó az este. Ma tervez be magadnak egy jó estét, öcsi. – mondta fulladozva a röhögéstől Emmett.
– Em, nem biztos, hogy ez a gond. Ez lehet lelki is, vagy érzelmi. Néha frusztrálóak az érzelmek, amik dúlnak valakiben, Jasper tán valami, nyomja a szíved?
– Nem, de hogy, érzed, hogy vannak érzelmek, amik nyomasztanak? – kérdezte ijedten, és mégis kíváncsian.
– Hát a benned dúló érzelmekről beszéltem, de vannak olyanok, akik megérzik mások érzelmeit is. Én hiszek ebben, én megérzem a különleges dolgokat, mindig az érzéseimre hagyatkozom. Ha rossz előérzetem van, akkor nem indulok el sehova.
– Ez érdekes – mondta csicseregve Alice.
– Igazán, érdekes lehet - lépett be éppen Carlisle.
– Á, Carlisle, mi a helyzet, mikor pattanhatok meg innen?
– Ma délután már távozhatsz. Van hová menned?
– Igen, van egy lakásom.
– Én vigyázok rá doki, ígérem – mondta szeretett hugicám.
– Nem kell ápolgatni, nagy vagyok már - füstölögtem.
– Persze, és ezért lettél öngyilkos is, nem?
– Ez övön aluli volt.
– Bocsánat, de igazam van.
– Te csak azt hiszed, semmit sem tudsz.- mondtam sértődötten.
– Hát, nagyon is sokat tudok. Ne veszekedjünk, megint ápollak, és kész.
– Ez az én feladatom lenne, én, vagyok az idősebb.
– Legközelebb te segítesz nekem, ha bármi lenne – mondta mosolyogva húgom, majd rám kacsintott.
– Rendben legyen úgy, megint győztél – mondtam csalódott mosollyal az arcomon.
– Ezt már szeretem. Szeretlek, nővérkém. – mondta, majd össze- vissza puszilgatott.
– Én is szeretlek, hugicám.
2010. július 21., szerda
2010. július 7., szerda
Szebb idők 9. fejezet
Erica pizsamája :)
Ezt a fejezetet ajánlom sok szeretettel Drusillának, Demonnak, Ivettnek, Joinak és az össze rendszeres olvasómnak :)
Daniel szemszöge:
- Daniel?
– Igen?
– Nem maradnál velem itt, éjszakára?
– Biztos, hogy szeretnéd?
– Nem akarok egyedül lenni, és ez az ágy, elég nagy kettőnknek – mondta kérlelően.
– Jó, itt maradok, de ha elaludtál, megyek aludni a szobámba - mondtam.
– Jól van, de én félek.
– Oké, akkor végig itt maradok.
– Köszönöm – mondta. Majd felpattant az ágyról, és szorosan megölelt.
Ez az ölelés sokat jelentett. Olyan forró volt a bőre, szinte égetett. Az illata nagyon is csábított, de csillapítani tudtam a bennem tomboló szörnyet. Jólesően simult a karjaimba, én ezt kifejezetten élveztem ebben a pillanatban, nem akartam őt elengedni, örökké így akartam a karjaimban tartani. Mélyeket szippantottam az illatából. A fejem az ő illatával volt tele, tudtam, ha most nem engedem el, meg fogom őt ölni. Finoman toltam el őt magamtól.
– Ne haragudj rám. – mondta lágy hangján.
– Miért haragudnék?
– Mert letámadtalak, ez az ölelés, ne haragudj rám, nem akartam gondot okozni, ha akarsz, mehetsz a szobádba aludni, nincs jogom magam mellett tartani téged.
– Nincs miért haragudnom rád, barátok vagyunk, és én itt vagyok, ha kellek. De ha nem szeretnéd, hogy itt aludjak akkor…
– Jaj, dehogy is, ne érts félre, szeretném, ha maradnál, így legalább nyugodtabban alszom. – válaszolta, majd láttam, hogy elpirult.
– Édes vagy, mikor elpirulsz.
– Aha, biztosan. Ha nem bánod én megyek a fürdőbe, és felveszem a pizsit.
– Nem bánom, menj csak.
Ezután csak tovább pirult, de kifejezetten jól állt neki. Olyan aranyos volt az a nézése, mikor visszapillantott rám a fürdő ajtajából, hogy olyan érzésem támadt, hogy halott szívem újból megdobbant. Azok a szemek, mindent elárulnak, főleg a sok fájdalmat, de könnyes szeme egy kicsit mosolygott. Ez még nagyobb boldogságot okozott nekem. Hallottam, ahogy azt mondja, Alice. Jót mosolyogtam. Lehet elég extrém pizsit választott Ericának. Aztán hallottam, hogy a póló, és a nadrág is lekerült róla. Erre nagyot nyeltem, aztán gondolom a többi fehérnemű is lekerült, majd hallottam a zuhanyt. Szóval fürdik, hát szívesen lennék mellette. Atya ég, Daniel, ezt fejezd be. Gyorsan ki is mentem a szobából, és lementem a nappaliba többiekhez. Lentről már hallottam Emmett nevetését.
– Mi van öcsi, letaglózott a csaj? – kérdezte röhögve.
– Emmett, gondoltam lejövök, már az is baj? Amúgy, mi a véleményetek Ericáról?
– Nem gond, öcsi. Azt hittem, megijedtél. Biztos cuki csaj, nem tudom, majd ha reggel felkel eldöntöm, hisz én nem nagyon láttam még.
– Nem is tőled kérdeztem, nagy okos.
– Anya, Apa, nektek mi a véleményetek?
– Kedves lány, csak kicsit sokat kell vele törődni, látszik rajta, hogy sok fájdalom érte szegénykét – mondta Esme mosolyogva.
– Szerintem is kedves, de komolyan kezelni kell őt. Lehet, hogy még egyszer öngyilkos lesz, eléggé instabil. Nem is nagyon akartam hazaengedni a kórházból. De nem tarthatom bent olyan sokáig. Ezért, ha akartok a közelében lehettek.
– De Carlisle, ez veszélyes, mi van, ha rájön a titkunkra? – kérdezte Rose félénken.
– Ezt majd eldönti a sors, lányom.
– De most éltük túl a Volturit, nem akarok bajt, ez gondot okozhat.
– Rose, már van tapasztalatunk – mondta nyugodt hangon Edward.
– El tudjuk titkolni, Edwardnak igaza, van. Engem nem tudtatok elrejteni, de őt el lehet. Ha meg is tudja, kik vagyunk, lehet, elmenekül és gondunk se lesz. Mármint nekem nem lenne gond, ha maradna. Ha maradni akar, akkor is, ha megtudja, mik vagyunk, akkor eltitkoljuk őt – mondta határozottan Bella.
– Igaza van Bellának. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk ilyen téren, Ericát sikeresen el tudjuk titkolni – mondta Jasper.
– Lesznek veszélyek, cica, de megoldjuk, mi egy család vagyunk.
– Rendben, de ha baj lesz, én, akkor ki fogom jelenteni, hogy én megmondtam. – mondta mérgesen Rose. Azzal elviharzott a szobájukba.
– Törekedni fogunk, hogy semmi ne derüljön ki öcsi - veregetett hátba Jasper.
– Köszönöm. – mondtam hálával telt hangon.
– Juj, visszatérve a kérdésedre, én kedvelem őt – csiripelte Alice.
– Én személy szerint, reggel eldöntöm. – mondta mosolyogva, és elrángatta szerelmét a szobájukba.
– Menj, fiam, nehogy hiányoljon az a kislány – mondta apám mosolyogva.
– Köszönök, mindent. Akkor távozom.
– Jó éjt.
– Jó éjt, nektek is.
Erica szemszöge:
Bementem a fürdőbe, gondoltam lezuhanyozom. Még mindig nem hiszem el, hogy megkértem Danielt, hogy maradjon velem egy szobában, ráadásul egy ágyban fogok vele aludni. Nem vagyok normális. Megnéztem milyen pizsamát is kaptam, azt hittem szívinfarktust kapok, ott a fürdőben. Azonnal egy nevet mondtam, Alice. Hát, ha ebben Daniel meglát, tuti rosszul lesz. Kitűnő, komolyan, sose lesz pasim. Na, jó nem, mintha Danielt a pasimnak szeretném. Oh, atyám, de mégis micsoda pasi. Jézusom, Erica, ébredj már fel, sosem nézne rád úgy, mint egy férfi. Ő csak egy barát, muszáj leszek, ehhez tartani magam. De ki tudja. Na, jó most már elég. De ő olyan más, benne megbízhatok, ezt biztosra veszem. A meleg zuhany nagyon jót tett nekem. Kitisztult a fejem. Oh, azok a szemek. Istenem, vele alszok egy ágyban, nem hiszem el, még most se. Egy ilyen tuti pasival aludni. Aludni? Ilyen pasikkal nem aludni szoktak. Hanem inkább, valamilyen más elfoglaltságokat űznek a lányok. És ha rámásznék, csak úgy teljesen véletlenül? Nem vagyok normális, ez tuti, károsodott is az agyam. És amúgy is visszautasítana. Rosszkislány énem, azt mondja, dobjam be magam és töltsek el vele egy jó, forró éjszakát. De jó kislány énem, azt mondja, ez korai. Most is a jó kislány énemre fogok hallgatni. És remélem, jól cselekszem. Felvettem az Alice által kikészített pizsit. Belenéztem a tükörbe, és életemben először tetszett, amit láttam. Mintha nem is én lettem volna, egy pillanatig szépnek éreztem magam. Hát ki tudja, döntsenek a férfi szemek, és ezzel a gondolattal léptem ki a szobába. Majd megláttam őt, az ágyon ülve, valamin nagyon gondolkozhatott, mert csak akkor nézett rám, mikor leültem mellé. Mikor rám nézett mosolygott.
– Csini szett – mondta lágyan.
– Köszi.
– Jól áll a kék.
– Tudom, kicsit merész a mellrésznél a kivágás.
– Szerintem pontosan jó.
– Köszi, kedves tőled.
– Ugyan. Izé, szóval aludni kéne.
– Ja.
– Jó éjt.
– Jó éjt - mielőtt lefeküdt volna adtam egy puszit az arcára.
– Ezt miért kaptam? – kérdezte csilingelő hangján.
– Hogy te is adhass egyet nekem, és köszönöm, hogy itt maradsz velem és, hogy megmentettél. Ez egyféle, köszönöm puszi volt. Kérhetek én is egy puszit?
– Persze, miért is ne.
– Csak azért, hogy jobban aludjak - majd kedvesen rámosolyogtam. A szívem, majd kiugrott a helyéről, nem tudom mi ütött belém. Ahogy az ajkai az arcomhoz értek, megnyugodtam, és boldogság öntött el.
– Köszönöm, szép álmokat. – mondtam.
– Neked is, szép álmokat.
Forgolódtam, nem tudtam elaludni, a mosolya járt az eszemben, és azok az aranybarna szemek. Olyan igézőek, és félelmetesek egyben, olyan természetfelettiek. Muszáj, őt felkeltenem, hozzá kell, hogy bújjak, különben nem fogok tudni elaludni. Ez már biztos.
– Daniel, Daniel ne haragudj, ha felkeltettelek, de nem bújhatnék hozzád? Tudom, ez már merész kérés, de nem tudok elaludni és… - kész elkapott a sírás. Szükségem volt a nyugtató karokra.
– Gyere, bújj csak ide, nem haragszom, én sem tudok nagyon aludni. Ne sírj, kérlek, a kedvemért, itt vagyok neked.
– Köszönöm – mondtam fojtottan. Majd szorosan hozzábújtam, hideg volt a teste, de ez kicsit sem érdekelt. Éreztem kezeit, ahogy a hátam simogatják, ez jó érzéssel töltött el. Szép lassan kezdett elnyomni az álom, egy olyan pasi karjaiban, aki irtó szexi.
Amy szemszöge:
Reggel telefoncsörgésre ébredtem, azonnal kiugrottam az ágyból, remélem, a nővéremnek nincs semmi baja. A kórház számát láttam villogni a kijelzőn.
– Igen, tessék, itt Amy Jones.
– Jó reggelt, elnézést a korai zavarásért, de ma hajnalban nővére megszökött az intézményünkből.
– Hogy micsoda? Tudják, hol van most?
– Dr. Cullen családjánál van.
– Mikortól van látogatás?
– 10-től, asszonyom.
– Hagynék egy üzenetet a nővéremnek, lehet?
– Természetesen, kisasszony.
– Üzenem, hogy meglátogatom.
– Átadom neki.
– Köszönöm. Visz hall.
– Viszont hallásra.
Hogy az a büdös. Csak kerüljön a kezeim közé, megfojtom. Mi az, hogy megszökik? Nem elég, hogy öngyilkos is lett, és majdnem meghalt még meg is szökik? Ez több a soknál. Ma megkapja a magáét, nem érdekel, miért tette, de ez már sok. Fel nem tudom fogni, miért is akart meghalni. És mi az, hogy Dr. Cullen családjánál van? Haza is jöhetett volna. De nem, ő az orvosa családját zargatja fel hajnalok hajnalán. Ma bemegyek, és elkapom a grabancát, az biztos. Nem érdekel, hogy most rossz a lelki állapota, most legalább mondhatja, miért rossz. Ránéztem az órámra, van még 1 órám 10-ig. Szépen elkészülök, és összeszedem a gondolataim, mit is vágjak a fejéhez. Már indultam is a lakásunkból a kórházhoz. Majd lesz, ne mulass, nem fog ennek a látogatásnak örülni, az biztos.
Erica szemszöge:
Reggel arra keltem, hogy Daniel karjai már nem ölelnek. Hirtelen ugrottam ki az ágyból, ennek az lett a következménye, hogy megszédültem és visszaestem az ágyba. Sebaj, akkor most, még egyszer. Először a fürdőhöz indultam, gondolom, kimosom a csipám, és fogat is mosok. Miután ezt megtettem, lementem megkeresni Danielt. Most már biztos mindenki fent van. Ránéztem az órára, ami reggel kilencet mutatott. Mikor leértem a nappaliba 11 kíváncsi szempár szegeződött rám. Én, szép lazán lesétáltam.
– Jó reggelt.
– Jó reggelt – felelték kórusban.
– Hm, az én nevem, Erica Leila Jones, és apukátok egyik betege vagyok. Sajnálom, doki a ma hajnalt.
– Semmi gond.
– Gyere, kicsikém, csináltam neked reggelit – mondta mosolyogva a doki felesége.
– Asszonyom, igazán nem kellett volna, meg sem érdemlem.
– Jaj, ugyan, a kórházi kaja pocsék, és kérlek, tegezz, Esme vagyok. – mondta és megfogta a karom, hogy elvonszoljon a konyháig.
– Hát akkor, köszönöm, Esme.
– Semmiség, egyél.
Isteni reggeli volt, sokkal jobb, mint a kórházi. Aztán a konyhába kijött egy kislány, olyan 11 éves lehetett. Gyönyörű volt, az ő nyomában egy magas bronz barna bőrű srác jött.
– Szia, Rennesme Cullen vagyok. - nyújtott kezet a kislány.
– Szia, én Jacob Black vagyok.
– Sziasztok, Erica Leila Jones.
– Mit eszel? - kérdezte a kislány.
– Palacsintát, jó juharsziruposan.
– Azt én is szeretem – mondta, majd megeresztett egy félszeg mosolyt.
– Anya, kaphatok én is egy kis palacsintát?
– Persze, kicsikém – majd Esme letette a palacsintát Reneesme elé. Majd Jacob elé is kitett egy jó nagy adagot.
Jóízűen faltuk a palacsintánkat. Gyorsan el is pusztítottuk a többit. Egy sem maradt, de gondolom a többiek már reggeliztek.
– Köszönöm a reggelit, Esme.
– Szívesen, kicsikém.
– Szép pizsi, kiscsaj, mit csináltál te este az öcsikémmel?
– Oh, az hadd legyen a kettőnk titka – majd rá kacsintottam Danre.
– Merész kiscsaj vagy. Emmett Cullen vagyok. Ő itt a párom, Rosalie Hale.
– Sziasztok. Erica vagyok. Rosalie gyönyörű lány, becsüld meg.
– Úgy lesz, ne izgulj.
– Edward Cullen vagyok, és ő itt a párom, Bella Swan Cullen.
– Hello, nektek is. A nevem már tudjátok.
– Aha, szép a neved.
– Köszönöm.
– Jasper Hale, vagyok ő itt a párom, Alice Cullen.
– Sziasztok. Alice-el már hajnalban találkoztunk – olyan történt, amire nem számítottam Jasper szorosan megölelt. Én bátortalanul, de visszaöleltem.
– Bocsi.
– Semmi gond, ez olyan Alice/Jasper- es szokás?
– Olyasmi, ez olyan kedvelünk ölelés.
– Oh, köszi, én is kedvellek titeket.
Jacob szemszöge:
Ma este is járőrözöm itt az angliai erdőben. Mivel egy vámpír kóborol erre. És a mai tinik, valahogy szeretik az erdőt. Éppen elüldöztem a vámpírt, mikor megéreztem egy ember illatát. Azonnal arra vettem az irányt. Még jó, hogy a vámpír nem talált rá. Egy lány volt, zokogott és éppen térdelt. Nagyon megijesztett, vajon mi történt vele? Odamentem, de csak finoman, eközben ő már visszaült a farönkre. Zenét hallgatott. Mikor észrevett megijedt. Elkezdett hozzám beszélni. Megszökött a kórházból, ezt mondta. Ha jól sejtem ő Carlisle betege lehet. Igazam is lett, mert felhozta a nevét. És tőlem kérdezte, hogy tudom-e merre lakik a doki. Persze, hogy tudtam, de ha most visszaváltozom emberré, tuti halálra rémülne, ráadásul nem hoztam ruhát sem magammal. Odamentem Ericához, mivel bemutatkozott nekem, és finoman elkezdtem rángatni a pulóverét. Így kénytelen volt követni engem. Mikor odaértünk a Cullen házba, otthagytam őt. Tudtam, hogy megérzik, hogy ember van itt. Ott mertem őt hagyni, hisz ők biztos nem fogják bántani. Ezzel a tudattal mentem vissza az erdőbe járőrözni.
2010. július 1., csütörtök
Szebb idők - 8. fejezet
Szebb idők
8. fejezet
A FEJEZETET SOK SZERETETTEL AJÁNLOM IVETTNEK ÉS JOINNAK :)
Daniel szemszöge:
Egész éjszaka elmélkedtem, és sok mindenre gondoltam, de végig Ericán jártak a gondolataim. Főleg róla szóltak a teóriáim. Szinte már betegesnek érzem magam, de hát a szerelem néha beteg.
Erica szemszöge:
Este volt, mikor már kinéztem a kórházi ablakomon, hirtelen tört rám az érzés, a gyűlölet, és a fájdalom, olyan erővel kerített hatalmába, hogy szinte fuldokoltam. Alig kaptam levegőt, szó szerint, a szívemet összeszorította ez az érzés, a monitor jelzett. Én csak kapkodtam a levegő után, nem bírtam elviselni ezt a fájdalmat. Zokogtam, a párnámba kapaszkodtam, ordítani akartam. Nagyon remélem, hogy a nővérek nem veszik észre, hogy a 22-esben a beteg rosszul van. Szenvedtem. Gyűlöltem magam, belenéztem a tükörben, és azonnal kipattantam az ágyból, és a fürdőbe rohantam, hánynom kellett magamtól. A WC felett görnyedve adtam ki magamból mindent, amit megettem. Újabb hányingeres roham tört rám, és ismét hánytam, legszívesebben újból meghaltam volna. Fájt, minden előjött, mint egy rossz rémálom. Próbáltam vidám dolgokra gondolni, de nem ment, mindig ő lopakodott az elmémbe, az arca, és az, amit hozzám vágott. A gyűlölet magam iránt egyre jobban erősödött. Visszafeküdtem az ágyamba, és tovább elmélkedtem az életemen. Eszembe jutottak, miért is utálom magam, miért is köpném le magam, ha szembe mehetnék magammal egy utcán. A lelkem ismét romokban, és én ismét egyedül próbálok megküzdeni ezzel a kínnal. Ismét a magány, pokol bugyraiban szenvedek, ez az érzés már úgy érzem, sőt lassan már tudom, sose fog elmúlni. A párnámba szeretnék ordítani, de nem merek, nehogy túl hangos legyek. A szívem hevesebben vert, és én kapkodtam a levegő után, a monitor ismét jelzett, hogy nincs minden rendben. Meg kell szöknöm innen, hagyniuk kell, hogy fájjon, ezt nem veheti, el tőlem senki, nem hagyhatom. A második emeleten vagyok, ha kiugrom az ablakon, akkor csak visszakerülnék ide.
És azt nem akarom, magányra, és friss levegőre van szükségem, ha jól tudom, van egy erdő a közelben, milyen szerencse, az a hely teljesen jó lesz. Átöltöztem azokba a ruhákba, amiket húgom hozott be, ezt majd meghálálom neki. Észrevétlenül kell kijutnom. Kimászom a párkányra, és majd bemászok egy másik kórterembe, így könnyen meg tudok lépni. Már másztam is ki az ablakon, kafa, előjött a tériszonyom, remek, semmi gond Erica, túléled, csak két szobával arrébb menj, és kijutsz ebből a pokolból. Sikeresen végigsétáltam ezen a halál párkányon, benéztem, remélem, nem férfiak fekszenek itt. Nem sokat láttam, hiszen sötét van, de azért benéztem, szerencsémre nyitva volt egy ablak. Ha jól láttam, két velem egy idős lány fekszik itt. Óvatosan bemásztam az ablakon, és reméltem, nem ébresztem fel őket a hajnali szökésemmel. Bizony már hajnali 1 óra van, és én éppen szökök, egy kórházból, tiszta röhej vagyok. Sikeresen bementem a szobába. Lábujjhegyen osontam oda az ajtóhoz. Sikeresen ki is nyitottam, egy hangot se adott ki, csak résnyíre nyitom az ajtót, hiszen már biztos rájöttek, hogy szökni készülök. Körbenéztem a folyosón, egy nővért se láttam, sőt orvost se, egy kicsit fellélegeztem, de nem, nagyon, mert még közel sem vagyok kint innen. Mocorgást hallottam, hátra néztem, az egyik alak a szobában megmozdult, sietve hagytam el a szobát, és futottam ki a kijárathoz. Senkivel nem futottam össze. Amint kiértem a kórházból fellélegeztem. Azonnal az erdő felé vettem az irányt. Egy takarítóval futottam össze, kedvesen rá mosolyogtam, és tovább mentem. Lehet idiótának nézett, de örültem, hogy hugicám nem egy bőröndnyi cuccal jött, és hagyta itt nekem, hanem egy kisebb táskával, talán így nem voltam feltűnő. Örültem, mikor már az erdő sűrűjében jártam. Jó volt hallgatni a halk neszezést, amit az állatok okoztak, vagy is remélem, hogy állatok. A friss levegővel telt meg a tüdőm, és végre nem a klór szagát éreztem, amivel fertőtleníteni szoktak. Elővettem mp3 lejátszóm, és a kedvenc zenekarom számait hallgattam, teljes hangerőn. Evanescence zenekar, nagyon jó, Amy Lee hangja valami csodás imádom őt hallgatni éppen az Everybody’s fool című számúkat hallgatom. És hagyom, hogy a fájdalom ismét elhatalmasodjon rajtam. Leültem egy kivágott fatörzsre, és keservesen elkezdtem sírni. Úgy rázott a zokogás, hogy ismét nem kaptam levegőt, fuldokoltam, szinte ismét könyörögni akartam a halálért. Aztán pofon vágtam magam, tiszta erőből. Lehet, hogyha ezt látta volna valaki, azt mondta volna, ez a lány elmebeteg, de nem vagyok az, csupán csak egy megkeseredett lélek vagyok, aki nem találja a világban a helyét. Gyűlöltem magam ebben a rohadt percben is. Magam elé képzeltem az arcomat, és ismét elkapott a sírógörcs. Rájöttem, hogy minden az én hibám, és mindenért fizetnem kell. Az is az én hibám, hogy anyukám meghalt. Miattam hajszolta túl magát, mert én azt a rohadt DVD lejátszót akartam, minden áron. Csökönyös dög, egy szörnyeteg vagyok csupán, aki mindenkinek csak árt. Mindenki életét tönkretettem azzal, hogy megszülettem. Ez a gondolatom arra késztett, hogy ordítsak egyet.
Miután ezt megtettem, semmivel sem éreztem magam jobban, sőt egyre jobban kezdet szorítani a szívem. Ha szerencsém lesz, akkor ez szívinfarktus lesz, de ha nem, akkor Isten megint megkegyelmezett silány kis életemnek. Talán hálásnak kéne lennem neki. Hisz csak volt valami oka, hogy azon az éjszakán összehozott a sors, ha csak véletlenül is. Istennek tervei vannak velem. Remélem, küldj már valami jó dolgot is, ebbe a kis életembe. Egy kis boldogságot. Térdre ereszkedtem, és felnéztem a felhők takarta égre, ha hallod, amit mondok, mindenek teremtője, hallgasd meg az egyik nyomorúságos szolgád. Szeretnék, tőled végre boldogságot kérni, könyörgöm, segíts, nem akarok szenvedni. Ha kell, akkor hagy szenvedni ha, kell, ölj meg, de ha továbbra is életet szánod nekem, kérlek, akkor hozz, az életembe boldogságot a lelkem nem bírja a terhelést. Remélem hallottad, amit mondtam, és kérlek, könyörgöm, szánj meg és tégy már végre boldoggá. Jó, elhiszem, hogy vannak rajtam kívül más emberek, akik kétszer annyit szenvednek, de én nem vagyok, és nem is leszek sosem olyan erős, mint ők. Értsd meg ezt, Istenem, nem megy, én egy gyenge lélek vagyok, nem elég erős ahhoz, hogy küzdjek. Próbálkozom, de nem megy, nem bírom, érts meg, könyörülj rajtam, hisz te vagy a méltó, és igazságos. Miután ezeket elmondtam, visszaültem a rönkre, és még jobban sírtam. Aztán megmozdult, tőlem nem messze egy ág. Kicsit megijedtem. A szívem hevesebben kezdett el verni. Ha most ez egy vadállat, végem van, futott át az agyamon. A fák közül egy hatalmas, komolyan beszélek, egy hatalmas nagy, vörösesbarna farkas sétált ki. Életemben, de még filmeken se láttam még ekkorra farkast. A gyűlöletem mellé most a félelem is helyet kapott. Aztán valami nagyon furcsa dolog történt, a farkas nem vicsorgott rám. Pedig az ilyen helyzetekben egy farkasnak rá kell vicsorogni az áldozatára. De ez a farkas barátságos volt. Lassan közelített felém, a szememből próbáltam eltüntetni a könnycseppeket. Homályosan láttam, hogy a farkas, és közöttem pár lépés van. Tisztára úgy éreztem magam, mint Piroska és itt volt a farkas is, erre a gondolatomra felröhögtem. A farkas vizslatott szemeivel, de nem úgy, mint egy áldozatát néző vadállat, hanem mint, aki segíteni akar. Na, jó, ha hozzá szólok, nem lesz belőle semmi bajom, senki nem fog idiótának nézni. Hisz én vagyok itt az erdő meg, a többi állata meg ez a vöröses bundájú hatalmas farkas.
– Szió, farkas koma. Gyönyörű bundád van. Kár, hogy nem tudsz nekem válaszolni. Megleptél, az hittem, egyedül leszek ma este. Tudod mi lepett meg? Az, hogy nem akartál megölni. Sose hallottam még barátságos farkasról. Te egy igen nagy példány vagy, légy rá büszke. Magyarázok itt neked, nem is érted, vagyis érted, csak nem tudsz válaszolni. Sebaj, ha már itt vagy, mesélek neked, úgyse tudod senkinek sem elmondani. Amúgy a nevem, Erica. Most szöktem meg a kórházból - Miközben beszéltem, a farkas közelebb jött hozzám, és leült a lábam elé. Zenét hallgattam, igaz most már halkabban, gondoltam így könnyebben mesélek. Him-től a „Vampire Heart” című számot. És belekezdtem a beszédbe.
– Azért szöktem ki a kórházból, hogy a fájdalmamat ne tudják elvenni. Szinte már betegesen élvezem a fájdalmat. Nem a fizikait, hanem a lelkit. Lehet örültnek tartasz, de az egyedüli, amit nem vehet el tőlem senki, az a lelkem fájdalma. Fiatal vagyok, igaz, de úgy érzem, sokat szenvedtem. Lehet, hogy te ezt másképp látnád, ha ember lennél, tuti te is megvetően néznél rám. Lenéznéd azt, aki vagyok. Ebből lett elegem, az öngyilkosságom miatt voltam kórházban. De nyugi, most nem erre készültem, hisz megígértem a helyes srácnak, Danielnek is, hogy többet nem teszem, sőt húgomnak is mondtam, és ha gondolod neked is elmondom. Nem leszek többet öngyilkos, ez fix. Kezdek fázni, de nem szeretnék hazamenni. Talán el kéne mennem Dr. Cullenhez, igaz, késő van, de lehet hívták, hogy megszöktem. Beszélnem kell vele.
A farkas felállt, odajött mellém, és vakkantott. Biztos akar valamit.
– Nem is tudom, hogy hol lakik Dr. Cullen.
– Te talán tudod?
A farkas ismét vakkantott. Remek, remélem lesz az útitársam. A farkas megfogta fogával a hosszú ujjú pólóm végét, és finomam elkezdett húzni. Nem féltem, hiszen ha akart volna, már rég megölt volna. Elég lassan sétáltunk, igazság szerint, kezdtem álmos is lenni. Talán háromnegyed órát sétálhattunk, mikor megláttam egy hatalmas házat. Sok ablaka volt. Csak szájtátva bámultam a házat. A farkas eltűnt mellőlem. Be kéne kopognom, de már hajnali kettő is lehet, nem kéne zavarnom senkit. Szép lassan, azért odasétáltam a bejárathoz. Remélem nem nagyon fognak szitkozódni. Mielőtt bekopogtam volna kinyílt az ajtó, és Dr. Cullenel találtam szembe magam. Teljesen elpirultam, és szégyelltem is magam, de szükségem volt a magányra, a doki háta mögött megláttam Danielt, és egy karamell barna hajú, szív alakú arcú nőt. Gondolom, ő lehet, Mrs. Cullen.
– Elnézést a késői zavarásért, doktor úr.
– Erica, halálra rémítettél, kb. fél órája hívtak a kórházból, hogy eltűntél. Épp ezért indultam el itthonról.
– Sajnálom, doktor úr – mondtam, és azonnal elkapott a sírás. Annyira fájt, nem lett volna szabad lelépnem a kórházból, most szegény orvost hajnalok hajnalán, ezért ébresztették fel. Egyre jobban rám tört a sírás.
– Semmi gond. Jól vagy?
– Nem vagyok jól. Ne haragudjon, miattam ébresztették fel. Annyira, sajnálom. Nem akarok gondot okozni - Mrs. Cullen odajött hozzám és szorosan átölelt. Nagyon jól esett az ölelése, olyan szeretett áradt belőle, amit talán még soha nem éreztem. Pedig éppen miattam keltették fel mellőle a férjét. És mégis vigasztal. Olyan érzésem volt, mintha anya ölelt volna.
– Ne sírj, kedveském, gyere beljebb. Biztos fáradt vagy. Aludj itt, nálunk. Drágám, ugye beszólsz a kórházba, hogy a kis beteged itt marad éjszakára, és majd holnap reggel visszamegy.
– Persze, édesem - azzal a doki elment, gondolom telefonálni, hogy előkerültem.
– Nem akarok gondot okozni - ismételtem két hüppögés közben.
– Nem okoz gondot. Szeretnél mesélni, hogy mi bánt? Nekem bátran elmondhatod, tudom, hogy nem ismerjük egymást.
– Nem is tudom, hogy kezdjem. Biztosan fáradt, nem kell az én érzelmi állapotommal foglalkoznia. Jobban leszek.
– Nem vagyok fáradt, szívesen meghallgatlak. – mondta kedvesen mosolyogva. És ahogy elnéztem, tényleg nem tűnt fáradtnak.
– Ugye nem haragszik rám? Egy nagy farkas kísért el idáig. Nem is tudtam merre laknak.
– Egy nagy farkas errefelé?
– Igen, de nem bántott, aranyosnak tűnt - eközben Daniel egy zsepit tartott elém. – Köszi, Daniel – szipogtam, majd rá mosolyogtam.
– Nincs mit. Maradhatok? – kérdezte kedvesen.
– Persze, de csak akkor, ha anyukád nem bánja.
– Nem bánom. Szóval, akkor mesélsz nekünk? - jött be Carlisle is.
– Persze. Szóval, nem tudtam aludni. Elkezdtem gondolkozni, és ismét belém hasított az önutálatom. Iszonyatosan fájt, a monitorok már jelezték, hogy a szívverésem nem normális ütemben dobog. Leszereltem magamról a szívemet vizsgáló, és egyéb cuccokat. Belenéztem a tükörbe. Felpattantam az ágyról, és a fürdőbe mentem, hányni. Arra gondoltam, nem akarom, hogy benyugtatózzanak, érezni akartam a fájdalmat. Mert én egy szörnyeteg vagyok, és érezni akartam a fájdalmat. A gyűlöletem magam iránt. Felidéződtek azok az emlékek is, mikor mások törték darabokra az ép lelkem, és a szívem. Fájtak azok a mondatok, amiket mondtak nekem. A lányok nevetése, az hogy lenéztek engem. Nem is ismertek igazán. A külsőm alapján ítéltek meg. Kövér vagyok, elismerem. Akarok is rajta változtatni, esküszöm. De nincs, aki támogasson. A húgom is csak ritkán törődik velem. Éppen a tinédzserek boldog korát éli, fiúzik. Bezzeg ő, és én két külön világ vagyunk. Csak a szülőanyánk egyezik. Én sose voltam az a lázadó típus, néha azt érzem, más korból érkeztem, és nem értem a mai 21.-dik századi fiatalokat. Túl lazák, én meg zárkózott vagyok, mert nekem nem megy, nem tudom magam senkivel elfogadtatni. Igyekszem, és nyafogni sem szeretek. Sose voltam olyan kényes cicababa. De ezt, nem sokan értékelik. Boldogságra vágyom. Apukám sokat dolgozik, nincs mindig ideje rám. A vérszerinti anyám meg, el van magával. Könnyű neki, csak megszült, és tovább állt. Nem jelentek neki sokat igazán, én csak egy hiba vagyok, ennyi az egész. És ez iszonyatosan fáj. De nem tudok mit tenni.
Mire befejeztem a mondókám, a sírásom is abbamaradt, egy bizonyos nyugalomhullám vett körbe, ami nagyon jól esett, nem tudom mi okozta, de barmi is tette köszönöm. Mindenki, aki velem egy helységben tartózkodott figyelmesen hallgatott végig. Daniel szemében fájdalmat láttam. De nem értettem mi fáj neki. Esme szemében bánatot láttam. És Carlisle szemében is csak megértést láttam.
– Nem vagy szörnyeteg, kincsem, nem a te hibád, hogy a többiek nem értenek meg téged. És kövér sem vagy. Kicsit duci vagy, de ez neked jól áll, amit nem sokan mondhatnak el magukról.
– Orvosilag mondva sem vagy kövér. Egy egészséges, aranyos, dundi, lány vagy – mondta Carlisle.
– Ez így van – mondta Daniel is. - Te így vagy tökéletes.
– Köszönöm, hogy meghallgattak – mondtam hálásan.
– Nincs mit, kisszívem, máskor is fordulj hozzám, vagy a férjemhez, vagy bármelyik gyermekünkhöz – mondta kedves mosollyal az arcán Esme.
– És tényleg sajnálom, hogy felkeltették miattam a férjét. Sajnálom, doki. – mondtam neki lehajtott fejjel.
– Semmi gond, ez a munkámhoz tartozik. De mondok neked valamit, Erica. Ne sértődj meg, kérlek.
– Ígérem, nem fogok.
– Szeretnék neked egy orvost ajánlani, mert neked komoly önértékelési gondjaid vannak.
– Ne, kérem, csak dili dokihoz ne küldjön, doki. Könyörgöm. Ha lehetne, akkor inkább csak magával beszélgetnék. Magában megbízom. Több hülyeséget nem csinálok, esküszöm. - eközben ásítottam egy nagyot.
– Rendben, akkor, majd kitűzők egy időpontot, amikor beszélgethetünk. De akkor el kell hozzám járnod rendesen.
– Úgy lesz, esküszöm, Dr. Cullen.
– Szólíts csak Carlisle-nak. – mondta kedvesen a dokim.
– Köszönök mindent, Carlisle.
– Daniel, kérlek, kísérd a vendégszobába Ericát. Alice, kislányom, tudom, hogy hallgatóztál, szóval hozz egy pizsamát a vendégünknek.
– Na de, anya, én olyat nem is szoktam. Oké, hozom azt a pizsit.
– Igazán nem kell ez a felhajtás.
– Ugyan, ez semmiség, kedveském.
– Szia, Alice, vagyok - jött elém egy koboldszerű, olyan cuki kislány, stílusú lány. Miközben köszönt nekem megölelt.
– Szia, Erica Leila Jones vagyok – mondtam és én is visszaöleltem.
– Jó éjszakát.
– Jó éjt, Erica - mondták szinkronba a szülök.
Daniel szemszöge:
Mikor a szobámban elmélkedtem Ericán, egy sikoltást hallottam, még pedig Alice-ét. Azonnal lerohantam a nappaliba. Jasper kérdezte kedvesét, mit is látott.
– Erica éppen a kórházból fog megszökni. Miután megszökött az erdőbe megy, de összefut Jacobbal, és Jake elhozza idáig. Semmi ok a pánikra – mondta a kis energia bomba.
– Tuti nem esik baja?
– Nem fog, bátyó.
– Akkor jó.
– Légy türelmes, nemsokára megérkezik kb. hajnali 2 felé.
– Még másfél óra. Addig halálra aggódom magam.
– Ne tedd – mondta Alice mosolyogva.
– Oké.
Irtó lassan telt el a másfél óra. Már éreztük Erica, és Jake illatát. Ezt még meg kell köszönöm Jacobnak. Hallottuk, hogy már a küszöbön ácsorog, ő. Carlisle félórája kapta a hívást, hogy Erica elszökött. Mondtam apának, hogy vele megyek „keresni”, de tudtuk, hogy nem kell. Apa ment előre, és épp nyitotta az ajtót, mikor Erica kopogni készült. Láttam rajta, hogy sírt. Nekem már a gondolat is fájt, hogy valami, vagy valaki fájdalmat okozott, ennek a szeretett lénynek.
– Elnézést a késői zavarásért, doktor úr – mondta bánatosan, és félénken.
– Erica, halálra rémítettél, kb. fél órája hívtak a kórházból, hogy eltűntél. Épp ezért indultam el itthonról.
– Sajnálom, doktor úr – hajtotta le a fejét, és azonnal elkapta a sírás.
– Semmi gond. Jól vagy?
– Nem vagyok jól. Ne haragudjon, miattam ébresztették fel. Annyira sajnálom. Nem akarok gondot okozni – magyarázkodott, anya közben megölelte őt.
– Ne sírj, kedveském, gyere beljebb. Biztos fáradt vagy. Aludj itt nálunk. Drágám, ugye beszólsz a kórházba, hogy a kis beteged itt marad éjszakára, és majd holnap reggel visszamegy.
– Persze, édesem - azzal a Carlisle elment, gondolom telefonálni, hogy elő került.
– Nem akarok gondot okozni - ismételte két hüppögés között.
– Nem okoz gondot. Szeretnél mesélni, hogy mi bánt? Nekem bátran elmondhatod, tudom, hogy nem ismerjük egymást.
– Nem is tudom, hogy kezdjem. Biztosan fáradt, nem kell az én érzelmi állapotommal foglalkoznia. Jobban leszek.
– Nem vagyok fáradt, szívesen meghallgatlak – mondta kedvesen mosolyogva, Esme. - –Ugye nem haragszik rám? Egy nagy farkas kísért el idáig. Nem is tudtam merre laknak – mondta még mindig szipogva. Gondoltam hozok zsepit.
– Egy nagy farkas errefelé?
– Igen, de nem bántott, aranyosnak tűnt – mondta Erica, én pedig elé tartottam egy zsebkendőt. – Köszi, Daniel – mondta, majd rám mosolygott. Létem legszebb mosolya volt.
– Nincs mit. Maradhatok? – kérdeztem kedvesen.
– Persze, de csak akkor, ha anyukád nem bánja – mondta.
– Nem bánom. Szóval akkor mesélsz nekünk? - jött be Carlisle is.
– Persze. Szóval, nem tudtam aludni. Elkezdtem gondolkozni, és ismét belém hasított az önutálatom. Iszonyatosan fájt, a monitorok már jelezték, hogy a szívverésem nem normális ütemben dobog. Leszereltem magamról azt, ami a szívemet vizsgálja, és az egyéb cuccokat. Belenéztem a tükörbe. Felpattantam az ágyról, és a fürdőbe mentem, hányni. Arra gondoltam, nem akarom, hogy benyugtatózzanak, érezni akartam a fájdalmat. Mert én egy szörnyeteg vagyok, és érezni akartam a fájdalmat. A gyűlöletem magam iránt. Felidéződtek azok az emlékek is, mikor mások törték darabokra az ép lelkem, és a szívem. Fájtak azok a mondatok, amiket mondtak nekem. A lányok nevetése, az hogy lenézték a személyem. Nem is ismertek igazán. A külsőm alapján ítéltek meg. Kövér vagyok, elismerem. Akarok is rajta változtatni, esküszöm. De nincs, aki támogasson. A húgom is csak ritkán törődik velem. Éppen a tinédzserek boldog korát éli, fiúzik. Bezzeg ő, és én két külön világ vagyunk. Csak a szülőanyánk egyezik. Én sose voltam az a lázadó típus, néha azt érzem, más korból érkeztem, és nem értem a mai 21.-dik századi fiatalokat. Túl lazák, én meg zárkózott vagyok, mert nekem nem megy, nem tudom magam senkivel elfogadtatni. Igyekszem, és nyafogni sem szeretek. Sose voltam olyan kényes cica baba. De ezt nem sokan értékelik. Boldogságra vágyom. Apukám sokat dolgozik, nincs mindig ideje rám. A vérszerinti anyám meg el van magával. Könnyű neki, csak megszült, és továbbállt. Nem jelentek neki sokat igazán, én csak egy hiba vagyok, annyi az egész. És ez iszonyatosan fáj. De nem tudok mit tenni.
Nagyon fájt, hogy bántották, és én nem voltam mellette, mikor ez történt. És az fájt a legjobban, hogy szörnyetegnek képzeli magát. Pedig egyáltalán nem az, és nem is kövér. Nagyon is csinos lány, őt ilyenek kell szeretni. Én így imádom őt.
– Nem vagy szörnyeteg, kincsem, nem a te hibád, hogy a többiek nem értenek meg téged. És kövér sem vagy. Kicsit duci vagy, de ez neked jól áll, amit nem sokan mondhatnak el magukról.
– Orvosilag mondva sem vagy kövér. Egy egészséges, aranyos, dundi lány vagy. – mondta Carlisle.
– Ez így van – mondtam én is. - Te így vagy tökéletes.
– Köszönöm, hogy meghallgattak – mondta hálásan.
– Nincs mit, kis szívem, máskor is fordulj hozzám vagy a férjemhez, vagy bármelyik gyermekünkhöz. – mondta kedves mosollyal az arcán Esme.
– És tényleg sajnálom, hogy felkeltették miattam a férjét. Sajnálom, doki – mondta neki lehajtott fejjel.
– Semmi gond, ez a munkámhoz tartozik. De mondok neked valamit, Erica. Ne sértődj meg, kérlek.
– Ígérem, nem fogok.
– Szeretnék neked egy orvost ajánlani, mert neked komoly önértékelési gondjaid vannak.
– Ne, kérem, csak dilidokihoz ne küldjön, doki. Könyörgöm. Ha lehetne, akkor inkább csak magával beszélgetnék. Magában megbízom. Több hülyeséget nem csinálok, esküszöm - eközben ásított egy nagyot.
– Rendben, akkor majd kitűzők egy időpontot, amikor beszélgethetünk. De akkor el kell hozzám járnod rendesen.
– Úgy lesz, esküszöm, Dr. Cullen.
– Szólíts csak, Carlisle-nak. – mondta kedvesen fogadott apám.
– Köszönök mindent, Carlisle.
– Daniel, kérlek, kísérd a vendégszobába Ericát. Alice kislányom tudom, hogy hallgatóztál, szóval hozz egy pizsamát a vendégünknek.
– Na de, anya, én olyat nem is szoktam. Oké, hozom azt a pizsit – mondta Alice és pattogott, mint szokott.
– Igazán nem kell ez a felhajtás - mondta kicsit rémülten.
– Ugyan, ez semmiség, kedveském.
– Szia, Alice vagyok - ment elé hugicám. Miközben köszönt, és megölelte.
– Szia, Erica Leila Jones vagyok – válaszolta és ő is visszaölelte a tesóm.
– Jó éjszakát. – mondta bájosan.
– Jó éjt, Erica - mondták szinkronba Esméék.
Felkísértem Ericát a vendégszobába, ami az én szobám mellett van. Még jó, hogy ágy van bent. Így kényelmesen tud majd aludni. Már épp készültem kimenni a szobából, mikor bársonyos, síros hangján hozzám szólt.
– Daniel?
– Igen?
– Nem maradnál velem itt, éjszakára?
– Biztos, hogy szeretnéd?
– Nem akarok egyedül lenni. És ez az ágy, elég nagy kettőnknek – mondta kérlelően.
– Jó, itt maradok, de ha elaludtál, megyek aludni, a szobámba - mondtam.
– Jól van, de én félek.
– Oké, akkor végig itt maradok.
– Köszönöm – mondta, majd felpattant az ágyról, és szorosan megölelt.
8. fejezet
A FEJEZETET SOK SZERETETTEL AJÁNLOM IVETTNEK ÉS JOINNAK :)
Daniel szemszöge:
Egész éjszaka elmélkedtem, és sok mindenre gondoltam, de végig Ericán jártak a gondolataim. Főleg róla szóltak a teóriáim. Szinte már betegesnek érzem magam, de hát a szerelem néha beteg.
Erica szemszöge:
Este volt, mikor már kinéztem a kórházi ablakomon, hirtelen tört rám az érzés, a gyűlölet, és a fájdalom, olyan erővel kerített hatalmába, hogy szinte fuldokoltam. Alig kaptam levegőt, szó szerint, a szívemet összeszorította ez az érzés, a monitor jelzett. Én csak kapkodtam a levegő után, nem bírtam elviselni ezt a fájdalmat. Zokogtam, a párnámba kapaszkodtam, ordítani akartam. Nagyon remélem, hogy a nővérek nem veszik észre, hogy a 22-esben a beteg rosszul van. Szenvedtem. Gyűlöltem magam, belenéztem a tükörben, és azonnal kipattantam az ágyból, és a fürdőbe rohantam, hánynom kellett magamtól. A WC felett görnyedve adtam ki magamból mindent, amit megettem. Újabb hányingeres roham tört rám, és ismét hánytam, legszívesebben újból meghaltam volna. Fájt, minden előjött, mint egy rossz rémálom. Próbáltam vidám dolgokra gondolni, de nem ment, mindig ő lopakodott az elmémbe, az arca, és az, amit hozzám vágott. A gyűlölet magam iránt egyre jobban erősödött. Visszafeküdtem az ágyamba, és tovább elmélkedtem az életemen. Eszembe jutottak, miért is utálom magam, miért is köpném le magam, ha szembe mehetnék magammal egy utcán. A lelkem ismét romokban, és én ismét egyedül próbálok megküzdeni ezzel a kínnal. Ismét a magány, pokol bugyraiban szenvedek, ez az érzés már úgy érzem, sőt lassan már tudom, sose fog elmúlni. A párnámba szeretnék ordítani, de nem merek, nehogy túl hangos legyek. A szívem hevesebben vert, és én kapkodtam a levegő után, a monitor ismét jelzett, hogy nincs minden rendben. Meg kell szöknöm innen, hagyniuk kell, hogy fájjon, ezt nem veheti, el tőlem senki, nem hagyhatom. A második emeleten vagyok, ha kiugrom az ablakon, akkor csak visszakerülnék ide.
És azt nem akarom, magányra, és friss levegőre van szükségem, ha jól tudom, van egy erdő a közelben, milyen szerencse, az a hely teljesen jó lesz. Átöltöztem azokba a ruhákba, amiket húgom hozott be, ezt majd meghálálom neki. Észrevétlenül kell kijutnom. Kimászom a párkányra, és majd bemászok egy másik kórterembe, így könnyen meg tudok lépni. Már másztam is ki az ablakon, kafa, előjött a tériszonyom, remek, semmi gond Erica, túléled, csak két szobával arrébb menj, és kijutsz ebből a pokolból. Sikeresen végigsétáltam ezen a halál párkányon, benéztem, remélem, nem férfiak fekszenek itt. Nem sokat láttam, hiszen sötét van, de azért benéztem, szerencsémre nyitva volt egy ablak. Ha jól láttam, két velem egy idős lány fekszik itt. Óvatosan bemásztam az ablakon, és reméltem, nem ébresztem fel őket a hajnali szökésemmel. Bizony már hajnali 1 óra van, és én éppen szökök, egy kórházból, tiszta röhej vagyok. Sikeresen bementem a szobába. Lábujjhegyen osontam oda az ajtóhoz. Sikeresen ki is nyitottam, egy hangot se adott ki, csak résnyíre nyitom az ajtót, hiszen már biztos rájöttek, hogy szökni készülök. Körbenéztem a folyosón, egy nővért se láttam, sőt orvost se, egy kicsit fellélegeztem, de nem, nagyon, mert még közel sem vagyok kint innen. Mocorgást hallottam, hátra néztem, az egyik alak a szobában megmozdult, sietve hagytam el a szobát, és futottam ki a kijárathoz. Senkivel nem futottam össze. Amint kiértem a kórházból fellélegeztem. Azonnal az erdő felé vettem az irányt. Egy takarítóval futottam össze, kedvesen rá mosolyogtam, és tovább mentem. Lehet idiótának nézett, de örültem, hogy hugicám nem egy bőröndnyi cuccal jött, és hagyta itt nekem, hanem egy kisebb táskával, talán így nem voltam feltűnő. Örültem, mikor már az erdő sűrűjében jártam. Jó volt hallgatni a halk neszezést, amit az állatok okoztak, vagy is remélem, hogy állatok. A friss levegővel telt meg a tüdőm, és végre nem a klór szagát éreztem, amivel fertőtleníteni szoktak. Elővettem mp3 lejátszóm, és a kedvenc zenekarom számait hallgattam, teljes hangerőn. Evanescence zenekar, nagyon jó, Amy Lee hangja valami csodás imádom őt hallgatni éppen az Everybody’s fool című számúkat hallgatom. És hagyom, hogy a fájdalom ismét elhatalmasodjon rajtam. Leültem egy kivágott fatörzsre, és keservesen elkezdtem sírni. Úgy rázott a zokogás, hogy ismét nem kaptam levegőt, fuldokoltam, szinte ismét könyörögni akartam a halálért. Aztán pofon vágtam magam, tiszta erőből. Lehet, hogyha ezt látta volna valaki, azt mondta volna, ez a lány elmebeteg, de nem vagyok az, csupán csak egy megkeseredett lélek vagyok, aki nem találja a világban a helyét. Gyűlöltem magam ebben a rohadt percben is. Magam elé képzeltem az arcomat, és ismét elkapott a sírógörcs. Rájöttem, hogy minden az én hibám, és mindenért fizetnem kell. Az is az én hibám, hogy anyukám meghalt. Miattam hajszolta túl magát, mert én azt a rohadt DVD lejátszót akartam, minden áron. Csökönyös dög, egy szörnyeteg vagyok csupán, aki mindenkinek csak árt. Mindenki életét tönkretettem azzal, hogy megszülettem. Ez a gondolatom arra késztett, hogy ordítsak egyet.
Miután ezt megtettem, semmivel sem éreztem magam jobban, sőt egyre jobban kezdet szorítani a szívem. Ha szerencsém lesz, akkor ez szívinfarktus lesz, de ha nem, akkor Isten megint megkegyelmezett silány kis életemnek. Talán hálásnak kéne lennem neki. Hisz csak volt valami oka, hogy azon az éjszakán összehozott a sors, ha csak véletlenül is. Istennek tervei vannak velem. Remélem, küldj már valami jó dolgot is, ebbe a kis életembe. Egy kis boldogságot. Térdre ereszkedtem, és felnéztem a felhők takarta égre, ha hallod, amit mondok, mindenek teremtője, hallgasd meg az egyik nyomorúságos szolgád. Szeretnék, tőled végre boldogságot kérni, könyörgöm, segíts, nem akarok szenvedni. Ha kell, akkor hagy szenvedni ha, kell, ölj meg, de ha továbbra is életet szánod nekem, kérlek, akkor hozz, az életembe boldogságot a lelkem nem bírja a terhelést. Remélem hallottad, amit mondtam, és kérlek, könyörgöm, szánj meg és tégy már végre boldoggá. Jó, elhiszem, hogy vannak rajtam kívül más emberek, akik kétszer annyit szenvednek, de én nem vagyok, és nem is leszek sosem olyan erős, mint ők. Értsd meg ezt, Istenem, nem megy, én egy gyenge lélek vagyok, nem elég erős ahhoz, hogy küzdjek. Próbálkozom, de nem megy, nem bírom, érts meg, könyörülj rajtam, hisz te vagy a méltó, és igazságos. Miután ezeket elmondtam, visszaültem a rönkre, és még jobban sírtam. Aztán megmozdult, tőlem nem messze egy ág. Kicsit megijedtem. A szívem hevesebben kezdett el verni. Ha most ez egy vadállat, végem van, futott át az agyamon. A fák közül egy hatalmas, komolyan beszélek, egy hatalmas nagy, vörösesbarna farkas sétált ki. Életemben, de még filmeken se láttam még ekkorra farkast. A gyűlöletem mellé most a félelem is helyet kapott. Aztán valami nagyon furcsa dolog történt, a farkas nem vicsorgott rám. Pedig az ilyen helyzetekben egy farkasnak rá kell vicsorogni az áldozatára. De ez a farkas barátságos volt. Lassan közelített felém, a szememből próbáltam eltüntetni a könnycseppeket. Homályosan láttam, hogy a farkas, és közöttem pár lépés van. Tisztára úgy éreztem magam, mint Piroska és itt volt a farkas is, erre a gondolatomra felröhögtem. A farkas vizslatott szemeivel, de nem úgy, mint egy áldozatát néző vadállat, hanem mint, aki segíteni akar. Na, jó, ha hozzá szólok, nem lesz belőle semmi bajom, senki nem fog idiótának nézni. Hisz én vagyok itt az erdő meg, a többi állata meg ez a vöröses bundájú hatalmas farkas.
– Szió, farkas koma. Gyönyörű bundád van. Kár, hogy nem tudsz nekem válaszolni. Megleptél, az hittem, egyedül leszek ma este. Tudod mi lepett meg? Az, hogy nem akartál megölni. Sose hallottam még barátságos farkasról. Te egy igen nagy példány vagy, légy rá büszke. Magyarázok itt neked, nem is érted, vagyis érted, csak nem tudsz válaszolni. Sebaj, ha már itt vagy, mesélek neked, úgyse tudod senkinek sem elmondani. Amúgy a nevem, Erica. Most szöktem meg a kórházból - Miközben beszéltem, a farkas közelebb jött hozzám, és leült a lábam elé. Zenét hallgattam, igaz most már halkabban, gondoltam így könnyebben mesélek. Him-től a „Vampire Heart” című számot. És belekezdtem a beszédbe.
– Azért szöktem ki a kórházból, hogy a fájdalmamat ne tudják elvenni. Szinte már betegesen élvezem a fájdalmat. Nem a fizikait, hanem a lelkit. Lehet örültnek tartasz, de az egyedüli, amit nem vehet el tőlem senki, az a lelkem fájdalma. Fiatal vagyok, igaz, de úgy érzem, sokat szenvedtem. Lehet, hogy te ezt másképp látnád, ha ember lennél, tuti te is megvetően néznél rám. Lenéznéd azt, aki vagyok. Ebből lett elegem, az öngyilkosságom miatt voltam kórházban. De nyugi, most nem erre készültem, hisz megígértem a helyes srácnak, Danielnek is, hogy többet nem teszem, sőt húgomnak is mondtam, és ha gondolod neked is elmondom. Nem leszek többet öngyilkos, ez fix. Kezdek fázni, de nem szeretnék hazamenni. Talán el kéne mennem Dr. Cullenhez, igaz, késő van, de lehet hívták, hogy megszöktem. Beszélnem kell vele.
A farkas felállt, odajött mellém, és vakkantott. Biztos akar valamit.
– Nem is tudom, hogy hol lakik Dr. Cullen.
– Te talán tudod?
A farkas ismét vakkantott. Remek, remélem lesz az útitársam. A farkas megfogta fogával a hosszú ujjú pólóm végét, és finomam elkezdett húzni. Nem féltem, hiszen ha akart volna, már rég megölt volna. Elég lassan sétáltunk, igazság szerint, kezdtem álmos is lenni. Talán háromnegyed órát sétálhattunk, mikor megláttam egy hatalmas házat. Sok ablaka volt. Csak szájtátva bámultam a házat. A farkas eltűnt mellőlem. Be kéne kopognom, de már hajnali kettő is lehet, nem kéne zavarnom senkit. Szép lassan, azért odasétáltam a bejárathoz. Remélem nem nagyon fognak szitkozódni. Mielőtt bekopogtam volna kinyílt az ajtó, és Dr. Cullenel találtam szembe magam. Teljesen elpirultam, és szégyelltem is magam, de szükségem volt a magányra, a doki háta mögött megláttam Danielt, és egy karamell barna hajú, szív alakú arcú nőt. Gondolom, ő lehet, Mrs. Cullen.
– Elnézést a késői zavarásért, doktor úr.
– Erica, halálra rémítettél, kb. fél órája hívtak a kórházból, hogy eltűntél. Épp ezért indultam el itthonról.
– Sajnálom, doktor úr – mondtam, és azonnal elkapott a sírás. Annyira fájt, nem lett volna szabad lelépnem a kórházból, most szegény orvost hajnalok hajnalán, ezért ébresztették fel. Egyre jobban rám tört a sírás.
– Semmi gond. Jól vagy?
– Nem vagyok jól. Ne haragudjon, miattam ébresztették fel. Annyira, sajnálom. Nem akarok gondot okozni - Mrs. Cullen odajött hozzám és szorosan átölelt. Nagyon jól esett az ölelése, olyan szeretett áradt belőle, amit talán még soha nem éreztem. Pedig éppen miattam keltették fel mellőle a férjét. És mégis vigasztal. Olyan érzésem volt, mintha anya ölelt volna.
– Ne sírj, kedveském, gyere beljebb. Biztos fáradt vagy. Aludj itt, nálunk. Drágám, ugye beszólsz a kórházba, hogy a kis beteged itt marad éjszakára, és majd holnap reggel visszamegy.
– Persze, édesem - azzal a doki elment, gondolom telefonálni, hogy előkerültem.
– Nem akarok gondot okozni - ismételtem két hüppögés közben.
– Nem okoz gondot. Szeretnél mesélni, hogy mi bánt? Nekem bátran elmondhatod, tudom, hogy nem ismerjük egymást.
– Nem is tudom, hogy kezdjem. Biztosan fáradt, nem kell az én érzelmi állapotommal foglalkoznia. Jobban leszek.
– Nem vagyok fáradt, szívesen meghallgatlak. – mondta kedvesen mosolyogva. És ahogy elnéztem, tényleg nem tűnt fáradtnak.
– Ugye nem haragszik rám? Egy nagy farkas kísért el idáig. Nem is tudtam merre laknak.
– Egy nagy farkas errefelé?
– Igen, de nem bántott, aranyosnak tűnt - eközben Daniel egy zsepit tartott elém. – Köszi, Daniel – szipogtam, majd rá mosolyogtam.
– Nincs mit. Maradhatok? – kérdezte kedvesen.
– Persze, de csak akkor, ha anyukád nem bánja.
– Nem bánom. Szóval, akkor mesélsz nekünk? - jött be Carlisle is.
– Persze. Szóval, nem tudtam aludni. Elkezdtem gondolkozni, és ismét belém hasított az önutálatom. Iszonyatosan fájt, a monitorok már jelezték, hogy a szívverésem nem normális ütemben dobog. Leszereltem magamról a szívemet vizsgáló, és egyéb cuccokat. Belenéztem a tükörbe. Felpattantam az ágyról, és a fürdőbe mentem, hányni. Arra gondoltam, nem akarom, hogy benyugtatózzanak, érezni akartam a fájdalmat. Mert én egy szörnyeteg vagyok, és érezni akartam a fájdalmat. A gyűlöletem magam iránt. Felidéződtek azok az emlékek is, mikor mások törték darabokra az ép lelkem, és a szívem. Fájtak azok a mondatok, amiket mondtak nekem. A lányok nevetése, az hogy lenéztek engem. Nem is ismertek igazán. A külsőm alapján ítéltek meg. Kövér vagyok, elismerem. Akarok is rajta változtatni, esküszöm. De nincs, aki támogasson. A húgom is csak ritkán törődik velem. Éppen a tinédzserek boldog korát éli, fiúzik. Bezzeg ő, és én két külön világ vagyunk. Csak a szülőanyánk egyezik. Én sose voltam az a lázadó típus, néha azt érzem, más korból érkeztem, és nem értem a mai 21.-dik századi fiatalokat. Túl lazák, én meg zárkózott vagyok, mert nekem nem megy, nem tudom magam senkivel elfogadtatni. Igyekszem, és nyafogni sem szeretek. Sose voltam olyan kényes cicababa. De ezt, nem sokan értékelik. Boldogságra vágyom. Apukám sokat dolgozik, nincs mindig ideje rám. A vérszerinti anyám meg, el van magával. Könnyű neki, csak megszült, és tovább állt. Nem jelentek neki sokat igazán, én csak egy hiba vagyok, ennyi az egész. És ez iszonyatosan fáj. De nem tudok mit tenni.
Mire befejeztem a mondókám, a sírásom is abbamaradt, egy bizonyos nyugalomhullám vett körbe, ami nagyon jól esett, nem tudom mi okozta, de barmi is tette köszönöm. Mindenki, aki velem egy helységben tartózkodott figyelmesen hallgatott végig. Daniel szemében fájdalmat láttam. De nem értettem mi fáj neki. Esme szemében bánatot láttam. És Carlisle szemében is csak megértést láttam.
– Nem vagy szörnyeteg, kincsem, nem a te hibád, hogy a többiek nem értenek meg téged. És kövér sem vagy. Kicsit duci vagy, de ez neked jól áll, amit nem sokan mondhatnak el magukról.
– Orvosilag mondva sem vagy kövér. Egy egészséges, aranyos, dundi, lány vagy – mondta Carlisle.
– Ez így van – mondta Daniel is. - Te így vagy tökéletes.
– Köszönöm, hogy meghallgattak – mondtam hálásan.
– Nincs mit, kisszívem, máskor is fordulj hozzám, vagy a férjemhez, vagy bármelyik gyermekünkhöz – mondta kedves mosollyal az arcán Esme.
– És tényleg sajnálom, hogy felkeltették miattam a férjét. Sajnálom, doki. – mondtam neki lehajtott fejjel.
– Semmi gond, ez a munkámhoz tartozik. De mondok neked valamit, Erica. Ne sértődj meg, kérlek.
– Ígérem, nem fogok.
– Szeretnék neked egy orvost ajánlani, mert neked komoly önértékelési gondjaid vannak.
– Ne, kérem, csak dili dokihoz ne küldjön, doki. Könyörgöm. Ha lehetne, akkor inkább csak magával beszélgetnék. Magában megbízom. Több hülyeséget nem csinálok, esküszöm. - eközben ásítottam egy nagyot.
– Rendben, akkor, majd kitűzők egy időpontot, amikor beszélgethetünk. De akkor el kell hozzám járnod rendesen.
– Úgy lesz, esküszöm, Dr. Cullen.
– Szólíts csak Carlisle-nak. – mondta kedvesen a dokim.
– Köszönök mindent, Carlisle.
– Daniel, kérlek, kísérd a vendégszobába Ericát. Alice, kislányom, tudom, hogy hallgatóztál, szóval hozz egy pizsamát a vendégünknek.
– Na de, anya, én olyat nem is szoktam. Oké, hozom azt a pizsit.
– Igazán nem kell ez a felhajtás.
– Ugyan, ez semmiség, kedveském.
– Szia, Alice, vagyok - jött elém egy koboldszerű, olyan cuki kislány, stílusú lány. Miközben köszönt nekem megölelt.
– Szia, Erica Leila Jones vagyok – mondtam és én is visszaöleltem.
– Jó éjszakát.
– Jó éjt, Erica - mondták szinkronba a szülök.
Daniel szemszöge:
Mikor a szobámban elmélkedtem Ericán, egy sikoltást hallottam, még pedig Alice-ét. Azonnal lerohantam a nappaliba. Jasper kérdezte kedvesét, mit is látott.
– Erica éppen a kórházból fog megszökni. Miután megszökött az erdőbe megy, de összefut Jacobbal, és Jake elhozza idáig. Semmi ok a pánikra – mondta a kis energia bomba.
– Tuti nem esik baja?
– Nem fog, bátyó.
– Akkor jó.
– Légy türelmes, nemsokára megérkezik kb. hajnali 2 felé.
– Még másfél óra. Addig halálra aggódom magam.
– Ne tedd – mondta Alice mosolyogva.
– Oké.
Irtó lassan telt el a másfél óra. Már éreztük Erica, és Jake illatát. Ezt még meg kell köszönöm Jacobnak. Hallottuk, hogy már a küszöbön ácsorog, ő. Carlisle félórája kapta a hívást, hogy Erica elszökött. Mondtam apának, hogy vele megyek „keresni”, de tudtuk, hogy nem kell. Apa ment előre, és épp nyitotta az ajtót, mikor Erica kopogni készült. Láttam rajta, hogy sírt. Nekem már a gondolat is fájt, hogy valami, vagy valaki fájdalmat okozott, ennek a szeretett lénynek.
– Elnézést a késői zavarásért, doktor úr – mondta bánatosan, és félénken.
– Erica, halálra rémítettél, kb. fél órája hívtak a kórházból, hogy eltűntél. Épp ezért indultam el itthonról.
– Sajnálom, doktor úr – hajtotta le a fejét, és azonnal elkapta a sírás.
– Semmi gond. Jól vagy?
– Nem vagyok jól. Ne haragudjon, miattam ébresztették fel. Annyira sajnálom. Nem akarok gondot okozni – magyarázkodott, anya közben megölelte őt.
– Ne sírj, kedveském, gyere beljebb. Biztos fáradt vagy. Aludj itt nálunk. Drágám, ugye beszólsz a kórházba, hogy a kis beteged itt marad éjszakára, és majd holnap reggel visszamegy.
– Persze, édesem - azzal a Carlisle elment, gondolom telefonálni, hogy elő került.
– Nem akarok gondot okozni - ismételte két hüppögés között.
– Nem okoz gondot. Szeretnél mesélni, hogy mi bánt? Nekem bátran elmondhatod, tudom, hogy nem ismerjük egymást.
– Nem is tudom, hogy kezdjem. Biztosan fáradt, nem kell az én érzelmi állapotommal foglalkoznia. Jobban leszek.
– Nem vagyok fáradt, szívesen meghallgatlak – mondta kedvesen mosolyogva, Esme. - –Ugye nem haragszik rám? Egy nagy farkas kísért el idáig. Nem is tudtam merre laknak – mondta még mindig szipogva. Gondoltam hozok zsepit.
– Egy nagy farkas errefelé?
– Igen, de nem bántott, aranyosnak tűnt – mondta Erica, én pedig elé tartottam egy zsebkendőt. – Köszi, Daniel – mondta, majd rám mosolygott. Létem legszebb mosolya volt.
– Nincs mit. Maradhatok? – kérdeztem kedvesen.
– Persze, de csak akkor, ha anyukád nem bánja – mondta.
– Nem bánom. Szóval akkor mesélsz nekünk? - jött be Carlisle is.
– Persze. Szóval, nem tudtam aludni. Elkezdtem gondolkozni, és ismét belém hasított az önutálatom. Iszonyatosan fájt, a monitorok már jelezték, hogy a szívverésem nem normális ütemben dobog. Leszereltem magamról azt, ami a szívemet vizsgálja, és az egyéb cuccokat. Belenéztem a tükörbe. Felpattantam az ágyról, és a fürdőbe mentem, hányni. Arra gondoltam, nem akarom, hogy benyugtatózzanak, érezni akartam a fájdalmat. Mert én egy szörnyeteg vagyok, és érezni akartam a fájdalmat. A gyűlöletem magam iránt. Felidéződtek azok az emlékek is, mikor mások törték darabokra az ép lelkem, és a szívem. Fájtak azok a mondatok, amiket mondtak nekem. A lányok nevetése, az hogy lenézték a személyem. Nem is ismertek igazán. A külsőm alapján ítéltek meg. Kövér vagyok, elismerem. Akarok is rajta változtatni, esküszöm. De nincs, aki támogasson. A húgom is csak ritkán törődik velem. Éppen a tinédzserek boldog korát éli, fiúzik. Bezzeg ő, és én két külön világ vagyunk. Csak a szülőanyánk egyezik. Én sose voltam az a lázadó típus, néha azt érzem, más korból érkeztem, és nem értem a mai 21.-dik századi fiatalokat. Túl lazák, én meg zárkózott vagyok, mert nekem nem megy, nem tudom magam senkivel elfogadtatni. Igyekszem, és nyafogni sem szeretek. Sose voltam olyan kényes cica baba. De ezt nem sokan értékelik. Boldogságra vágyom. Apukám sokat dolgozik, nincs mindig ideje rám. A vérszerinti anyám meg el van magával. Könnyű neki, csak megszült, és továbbállt. Nem jelentek neki sokat igazán, én csak egy hiba vagyok, annyi az egész. És ez iszonyatosan fáj. De nem tudok mit tenni.
Nagyon fájt, hogy bántották, és én nem voltam mellette, mikor ez történt. És az fájt a legjobban, hogy szörnyetegnek képzeli magát. Pedig egyáltalán nem az, és nem is kövér. Nagyon is csinos lány, őt ilyenek kell szeretni. Én így imádom őt.
– Nem vagy szörnyeteg, kincsem, nem a te hibád, hogy a többiek nem értenek meg téged. És kövér sem vagy. Kicsit duci vagy, de ez neked jól áll, amit nem sokan mondhatnak el magukról.
– Orvosilag mondva sem vagy kövér. Egy egészséges, aranyos, dundi lány vagy. – mondta Carlisle.
– Ez így van – mondtam én is. - Te így vagy tökéletes.
– Köszönöm, hogy meghallgattak – mondta hálásan.
– Nincs mit, kis szívem, máskor is fordulj hozzám vagy a férjemhez, vagy bármelyik gyermekünkhöz. – mondta kedves mosollyal az arcán Esme.
– És tényleg sajnálom, hogy felkeltették miattam a férjét. Sajnálom, doki – mondta neki lehajtott fejjel.
– Semmi gond, ez a munkámhoz tartozik. De mondok neked valamit, Erica. Ne sértődj meg, kérlek.
– Ígérem, nem fogok.
– Szeretnék neked egy orvost ajánlani, mert neked komoly önértékelési gondjaid vannak.
– Ne, kérem, csak dilidokihoz ne küldjön, doki. Könyörgöm. Ha lehetne, akkor inkább csak magával beszélgetnék. Magában megbízom. Több hülyeséget nem csinálok, esküszöm - eközben ásított egy nagyot.
– Rendben, akkor majd kitűzők egy időpontot, amikor beszélgethetünk. De akkor el kell hozzám járnod rendesen.
– Úgy lesz, esküszöm, Dr. Cullen.
– Szólíts csak, Carlisle-nak. – mondta kedvesen fogadott apám.
– Köszönök mindent, Carlisle.
– Daniel, kérlek, kísérd a vendégszobába Ericát. Alice kislányom tudom, hogy hallgatóztál, szóval hozz egy pizsamát a vendégünknek.
– Na de, anya, én olyat nem is szoktam. Oké, hozom azt a pizsit – mondta Alice és pattogott, mint szokott.
– Igazán nem kell ez a felhajtás - mondta kicsit rémülten.
– Ugyan, ez semmiség, kedveském.
– Szia, Alice vagyok - ment elé hugicám. Miközben köszönt, és megölelte.
– Szia, Erica Leila Jones vagyok – válaszolta és ő is visszaölelte a tesóm.
– Jó éjszakát. – mondta bájosan.
– Jó éjt, Erica - mondták szinkronba Esméék.
Felkísértem Ericát a vendégszobába, ami az én szobám mellett van. Még jó, hogy ágy van bent. Így kényelmesen tud majd aludni. Már épp készültem kimenni a szobából, mikor bársonyos, síros hangján hozzám szólt.
– Daniel?
– Igen?
– Nem maradnál velem itt, éjszakára?
– Biztos, hogy szeretnéd?
– Nem akarok egyedül lenni. És ez az ágy, elég nagy kettőnknek – mondta kérlelően.
– Jó, itt maradok, de ha elaludtál, megyek aludni, a szobámba - mondtam.
– Jól van, de én félek.
– Oké, akkor végig itt maradok.
– Köszönöm – mondta, majd felpattant az ágyról, és szorosan megölelt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)