Remélem tetszeni fog nektek a feji. Üdv : Solya :)
Erica szemszöge:
— Lehet, hogy ezt inkább reggel fejteném ki, ha az neked megfelel.
— Tökéletesen, na jó éjt, Picilány.
—Szép álmokat, Dan – mondtam, majd adtam neki az arcára egy hatalmas cuppanós puszit, és elaludtam.
Reggel érdekesen ébredtem, hogy miért is? Hát úgy, hogy Daniel mellkasán feküdtem, még pedig Taylor Swift – Youbelong with me számára kezdtem el pislogni. Ki, és miért hallgatja ezt a számot, kérdeztem magamtól és Úristen, egy szexi félisten mellkasán ébredezem, de ciki, basszus, futott át az agyamon. Mit ne mondjak, egészen kényelmes így aludni, olyan aranyos, ahogyan átkarol. Óvatosan húzódtam el tőle nagy sajnálatomra, maradtam volna még csak féltem, hogy kiszúrja, fent vagyok, talán ő még alszik, gondoltam. Félve néztem fel rá, ő is pont engem nézett, éreztem, ahogyan a vér az arcomba gyülemlik, vagyis elpirultam, ez is ritka nálam. Elkezdtem magamban imádkozni, hogy csak nem csináltam semmi hülyeséget, míg aludtam, nagyon remélem, gondolkoztam el, majd idegesen nyeltem egyet. Majd megszólalt azon az édes hangján.
— Jó reggelt, Picilány. Vagyis, jó napot – mondta mosolyogva.
— Jó reggelt – mondtam én is mosolyogva erre a mosolyra, muszáj voltam reagálni..
— Hogy aludtál? – kérdezte kedvesen.
— Remekül – és még annál is jobban kis mennyei éden volt ez nekem, nem mindennap kell így az ember lánya, gondoltam magamban. Aztán kapcsoltam, azt mondta, jó napot, mennyi lehet az idő. Idegesen kezdtem el a telefonom után kutatni.
— Mi a baj? – kérdezte ijedten.
— Hol a telefonom, és Uramisten, mennyi az idő? – kérdeztem idegesen. Ma meg kell jelennem a próbán.
— Fél tizenegy van. Nyugi, hová ez a sietség, a telefonod a kisszekrényen. – mondta higgadtan.
— Köszi. – szólaltam meg, majd kifújtam az eddig bent tartott levegőt. És visszadőltem az ágyra.
— Elárulod, mi volt ez az ijedség? – kérdezte kíváncsian, majd rám meresztette a szemeit.
— Megijesztettél – mikor ezt kimondtam szomorúság suhant át az arcán, és maga elé motyogott valamit.
— Mégis mivel ijesztettelek meg? – kérdezte félénken.
— Azzal, hogy jó napot köszöntél, azt hittem, már délután van, és nekem táncpróbára kell mennem, és nem késhetek el – mondtam el ezt egy szuszra. Egy pillanatra átsuhant az arcán a nyugodtság, és elnevette magát.
— Tényleg emiatt ijedtél meg?
— Igen, tényleg, hé, ez nem vicces – szóltam rá, majd bevágtam a durcit. Eközben megkordult a gyomrom is. Remek, gondoltam magamban, ezt még ő is meghalhatta.
— Úgy hallom, éhes vagy, gyere együnk valamit – majd megint elnevette magát, mintha mulatna valami viccen. És ne haragudj, hogy kinevettelek – szólalt meg lágyan, míg felkelt az ágyból, és magára kapott egy pólót, és egy farmernadrágot. Levegőt is elfelejtettem venni a felső teste láttán, és ismét egy hatalmasat nyeltem.
— Valami gond van? – nézett rám féltőn.
— Nem dehogy is miből gondolod? – kérdeztem kíváncsian.
— Akkorát nyeltél az előbb – mondta mosolyogva.
— Ja, izé, ki kell mennem az illemhelyre – mondtam majd elpirultam.
— Oh, értem, ennyire sürgős az ügy? – kérdezte nevetve.
— Aham – majd rá vigyorogtam zavaromban.
— Látod azt, az ajtót? A gardrób mellett? – érdeklődve néztem rá.
— Igen, látom – válaszoltam.
— Na, az ott a fürdő, használd bátran – mondta, majd távozott a szobából. És az arcán ott virított az az ellenállhatatlan mosoly.
— Oké – motyogtam, majd elindultam a fürdőbe elvégezni a teendőim.
Vidáman, és sietősen nyitottam ki a fürdő ajtaját, mert ugye a természet, nagy úr. Ezután gyorsan vettem egy zuhanyt, és a zuhany alatt boldogan énekeltem, valahogy sokkal jobb kedvem volt ma reggel, talán Daniel az oka. Azok az igéző szemek, amikkel nézett. Kíváncsi vagyok Amy reggelére is, remélem, olyan jól indult mint az enyém. Sietnem kell, beszélnem kell vele. Gyorsan megtörülköztem, és felvettem azt a csini, de mégis egyszerű ruhát amit tesóm választott nekem. Majd sietősen a nappali felé indultam mivel innen hallottam kiszűrődni hangokat köztük volt húgomé is.
— Szió, tesóóóóó – visította majd megölelt.
— Szia, hugim – mondtam nevetve.
— Na? –kérdezte és húzogatta a szemöldökét közben.
— Jó napot mindenkinek, vagyis nekem még reggelt – mondtam mosolyogva.
— Szia – köszönték a lányok egyszerre.
— Cső, csajszika – szólalt meg Emmett.
— Szép reggelt, ifjú hölgy – köszönte Edward.
— Kellemes reggelt – mondta egyszerre Jasper, Nahuel, Jacob és Daniel. Aranyos volt, hogy még egyszer köszönt nekem.
— Naaaaaaaaaa? – kérdezte ismét a tesóm.
— Mi na? – kérdeztem kíváncsian.
— Mesélned kell – mondta ujjongva, mint egy gyerek, aki élvezi a faggatást.
— Ezt én is ugyan úgy mondhatom, neked is mesélned kell, és amúgy is, erre én gondoltam előbb. Csak gondoltam vártok, míg megreggelizem.
— Én már ettem – tisztességes helyről újságolta lelkesen.
— Oké, de én még nem, így kénytelen vagy várni, míg eszem valamit. És hol ettél?
— Hát itt te butus hol máshol? – Kérdezte. Esme volt olyan aranyos és csinált reggelit.
— Oh értem.
— Gyere és egyél valamit. – mondta Esme, és bevezettet a konyhába.
— Köszönöm.
— Mit szeretnél enni? – kérdezte kedvesen Esme.
— Ühm, zabpehely van? – a hangom félénk volt.
— Persze, hogy van, de nem szeretnél valami laktatóbbat? – kérdezi kedvesen.
— Nem köszönöm, az bőven jó lesz. Muszáj tartanom a súlyom, mert a csajok kinyírnak, ha hízok még 5 kilót. Oké nem kell meglepődni és lenézni, tudom, így is kövér vagyok.
— Dehogy vagy kövér, édesem, ne beszélj butaságokat. Gyönyörű vagy, így ahogyan vagy, egy aranyos duci lány – beszéde közben olyan lágy volt a hangja, mit egy igazi anyának.
— Köszönöm – mondtam, majd potyogni kezdett a könnyem.
— Mégis mit köszönsz, kedvesem? – eközben közelebb lépett hozzám.
— Annyira anyukámra emlékeztet, ő is mindig ezt mondta nekem.
— Ez az igazság kicsikém. Ne sírjál – majd nyugtatóan simogatni kezdte a hátam.
— Nem áll szándékomban sírni, inkább eszem.
— Jól teszed. – szólalt meg Daniel és belépett a konyhába Jacobbal és Renesmevel együtt.
— Hát jó - mondtam majd neki láttam a zabpehely elfogyasztásának.
Isteni volt az a gyümölcsös zabpehely. Én csak néha engedem meg magamnak ezt a márkájú zabpelyhet, mivel eléggé drága, és kevés is van benne. Na de meg se kéne lepődnöm, jól keresnek, a szülök gazdagok, ők megengedhetik. De jó nekik, és úgy látszik, a szeretet is meg van közöttük. Határozottan irigylem őket. Habár nem azt mondom, hogy nekünk Amy-vel nem jó együtt, de azért, amennyit keresek, néha nem elég kettőnknek, hiába dolgozom hétvégén is, hiába van két állásom. Ráadásul, ha fősulira szeretnék menni, a 2 éves képzés után kell a pénz, ilyen világban élünk sajna, és a válságok a tőzsdén nem tesznek jót, hiába nem értek hozzá, de tapasztalom.
— Na ettél már? – rontott be Amy a konyhába, és ismét a kedvenc számát hallgatja. Sak Noel- Loca People számát, természetesen.
— Igen, ettem. És kikészülök ettől a zenétől.
— De én imádom, és hallgatni fogod, ha tetszik, ha nem.
— Rendben, ha harc, hát legyen harc. Ezután az én kedvenc számom jön.
— Komolyan, ha benyomod azt a számot, azt a retro izét, nem tudom mit is csinálok veled. Weather Girls – It’s Raning Man
— Imádom – erre a mondatomra felálltam a székről, és táncolva mentem az edényemet elmosogatni. Amit Esme nem akart megengedni, de én győztem. És a zene ritmusára kitáncoltam a nappaliba.
— Nem tudom elviselni a stílusod – mondta nyafogva hugicám.
— Én se a tiéd, ezek a mai fiatalok nem értékelik megfelelően a régi zenéket – mondtam és közben forgattam a szemeimet.
— Köszi, de ha nem tévedek, te is mai fiatal vagy, nővérkém.
— Az egy dolog. Oké, szeretem a mai modernebb zenéket, amiket te is hallgatsz, én is meghallgatom, de a retro zene az én világom bocsi – mondtam majd rámosolyogtam.
— Sebaj, én így szeretlek – mondta, majd elkezdtük énekelni közösen a következő számot. Mégpedig, a Bonnie Tyler – I need a hero című számát.
— Látom, lányok el vagytok – szólalt meg Emmett.
— Ez alap, te nagy maci. Gyere, táncolj velünk - mondtam neki.
— Hát legyen – mondta, majd elkezdett táncolni velünk.
— Csatlakozzatok ti is – kiáltotta túl a zenét testvérem.
Mindenki velünk táncolt, még Carlisle Esme is egészen felbátorodva táncolt velünk, a fiatalokkal. Aztán következett egy szám, ami teljesen a szívemig hatolt. Edward tette be, a párok összesimulva táncoltak tovább. Bryan Adams – Everithing I do ez szólt. Menekülni akartam, mert az előző számra egyedül táncoltam, mielőtt leülhettem volna, Daniel kapott a kezem után, és mélyen a szemembe nézett.
— Szabad erre a táncra, hölgyem? – kérdése, és a tekintette elvakított.
— Természetesen uram – mondtam, majd pukedliztem egyet.
— Olyan szomorúnak tűntél az előbb – miközben ezt mondta a szememet tartotta fogva az ő tekintete.
— Hm… Nem szomorú voltam, hanem csak, meghat mindig ez a szám, és elérzékenyülök. Bocsi.
— Miért is kérsz bocsánatot? – szeme kíváncsiságot tükrözött.
— Mert nem volt épp illendő az, hogy az éjszaka kellős közepén, vagy nem is tudom mikor hajtottam a fejem a mellkasodra, én saj… - akartam mondani, de a mutatóujját a számra helyzete.
— Nem kell semmit se sajnálnod, nem zavart.
— Biztos, mert ha neked kellemetlenséget okoztam, csak szólj.
— Biztos, hidd el semmi gond.
— Akkor jó – mondtam és közben megöleltem.
A számnak vége lett, és a húgom türelmetlenül állt az oldalamnál.
— Daniel, ha nem haragszol, én most elrángatom a tesóm, és elbeszélgetek vele.
— Nem haragszom, vidd csak – mondta, majd rámosolygott, szinte gondolom a húgom szívdobogása kihagyhatott egy ütemet, erre a mosolyra az enyém is kihagy, az fix.
— Köszi. Na, gyere már – rángatott kifelé az ajtón, ki a teraszra.
— Oké, megyek, már megyek – egy perc múlva már a teraszon ültünk.
— Na, mesélj. Milyen volt szexi félistennel aludni?
— Na de, Amy.
— Te komolyan vak vagy?
— Nem, nem vagyok vak, látom, hogy jóképű na és?
— Mi az, hogy na és?
— Szerinted én fogom érdekelni?
— Miért ne érdekelhetnéd?
— Mert én nem vagyok egy szupermodell, azért és mert szerelmes valakibe.
— Már megint ezzel jössz. És mi van, ha tetszel neki? oh értem.
— Ne bőszíts fel ilyenekkel légy szíves. Inkább te mesélj, milyen volt Nahuel mellett aludni?
— Csodás, elalvás előtt beszélgettünk kicsit rólam, kicsit róla, egy tündér, imádom a pasit. Olyan gyengéd, és képzeld a mellkasán ébredtem, telibe mosoly terült szét az arcomon ébredéskor. Ő is mosolygott, láttad már milyen dögös a mosolya?
— Nem, de ha gondolod, legközelebb megnézem – vigyorogtam rá Amy-re.
— Olyan izé vagy már, na – mondta, és közben rácsapott a karomra.
— Áu, hé, ez fájt.
— Bocsi.
— Semmi gond. Na gyere, te bunyós banya.
— Nem vagyok banya – morgolódott, majd besétáltunk a házba.
2011. augusztus 8., hétfő
2011. július 4., hétfő
Szebb Idők 18. fejezet
Jó olvasást kívánok a fejihez :) Üdv: Solya :)
Erica szemszöge:
Mikor a lépcsőn sétáltunk fel, már akkor elkezdtem idegeskedni. Lent teljesen megfeledkeztem arról, miért is vagyok itt. De most, hogy a doki mellett sétálok, újból előtörtek az emlékek, az, amit cselekedtem, hogy nem gondoltam végig ezt az egészet. Nem gondoltam a húgomra, arra a kevés barátra, akik vannak nekem. A tánccsapatomra. Már sírás kerülgetett, én ezt a beszélgetést nem bírom ki sírás nélkül. Olyan felelőtlen, meggondolatlan voltam. De a lelkem egy darabja elveszett, és talán vissza se tér hozzám. Teljesen elvesztem, egyedül maradtam, és ez a fájdalom elviselhetetlen, ismét összeszorul a szívem, nem bírom. Odaértünk az ajtó elé, előre engedett, én csak néztem a dokit, majd mikor beértünk, hellyel kínált. Én leültem a kanapéra. Fehér bőrhuzat volt rajta, biztos nem lehet olcsó, futott át az agyamon. Szerencsések, ezeknek a gyerekek sose kellett nélkülözniük. Jó, kellett, hisz örökbe fogadták őket Cullenék. De most már semmiben sincs hiányuk. Milyen jó is nekik, már semmi gondjuk nincs. Szeretik őket, ők is szeretik egymást, és párra is leltek egymásban, ami csöppet sem zavar, hisz párosan szép az élet, és a szerelem nem válogat. Háh, szerelem, mit is tudok én róla? Semmit, az egész egy hazugság volt. És még hittem annak a szemétládának. A hazug szavainak, a csókjainak, visszagondolva undorodom tőle. Egy aljas gazember, semmi más. Nem akarok megszólalni, de érzem, hogy a doki is hallgat, és csak néz rám. Észrevette, hogy a gondolataimba merültem. Azt hiszem, kérdezett valamit. De nem emlékszem, csak a hangját hallom. Válaszolnom kéne neki. De úgy érzem a torkom kiszáradt.
— Bocsánat, de mit is mondott? – a hangom nagyon érdes volt, olyan volt a hangom, mint a sivatagban a napok óta nem ivott embernek. Rossz volt hallani saját füllel.
Csak szimplán hörgést, és zokogást hallok. Egyszer csak azt érzem, hogy valaki magához ölel. Ez a doki, vagy csak képzelődök? Ez a zokogás, és hörgő hang én volnék? Én adom ezeket a hangokat ki? Álljunk meg egy kicsit, hol is vagyok most? Nekem beszélgetni kéne, és nem zokogni. Remek, ráz a hideg, ismét beteg leszek, már csak ez hiányzott, vagy csak sírás miatt reszketek Meg kéne szólalnom, de félek, több hang, nem jön ki a torkomon. Körbenézek, és Carlisle-t látom, a kézében egy tűvel. Álljon meg a menet, mit akar azzal a tűvel? Csak annyit érzékelek, hogy mozog a szája, ó remek, ezek szerint hozzám beszél. Remélem, nem akar nekem nyugtatót adni, habár nagyon úgy fest, meg kéne szólalnom végre.
— Carlisle, ne, kérem. – hangom könyörgő volt, és még mindig rettentő érdes. És igen halk.
— Jól vagy? – kérdezte tekintete aggódó volt.
— Már... már tudok beszélni. – mondtam vontatottan.
— Biztos? – hangja tele volt félelemmel és törődéssel.
— Igen, biztos.
— Min gondolkodtál? Annyira kiborultál, vagy fél órája beszélek hozzád, és nem reagáltál, behívtam Edwardot és Jaspert is, hogy segítsenek, mert sikítoztál és azt hajtogattad, meg akarsz halni. Meg akartad Jaspert harapni, és Edwardot nagyon lekiabáltad, és meg is karmoltad.
— Sajnálom. Nem tudom, mi történt velem. Egyszerűen kiborultam teljesen, és ez nem szellemileg történt, hanem lelkileg. Nincs kapaszkodóm.
— Meséld el, mitől borultál ki ennyire. Próbálok neked segíteni, amennyire csak tudok. Annyira úgy tűnt, hogy idegösszeomlásod volt.
— Sajnálom, hogy ezt látnia kellett. – hangomban csak a fájdalmat, és a bánatot lehetett hallani.
— Azért vagyok, hogy segítsek. – hangja őszinte volt, és kedves.
— Egyszerűen, minden elveszett érti? A remény, főleg úgy érzem, az, ami eltűnt.
— Miért érzed így, mesélj – kérlelt a doki.
— Semmit nem gondoltam végig, a húgomra se gondoltam, egyedül hagytam volna. Mit csinált, volna hisz csak 15 éves. De én önző voltam, nem gondoltam rá. Se arra a kevés emberre, akik a barátaim, és a tánccsapatom is vezető nélkül maradt volna, ha nincs Daniel, szörnyű. Csak távozni akartam az élők sorából, minél előbb, de már bánom. Teljesen, annyi mindent vesztettem volna. Megismertem önt, és a feleségét, és a gyerekeiket, és úgy érzem, boldog vagyok. Egy kicsit visszatért az életkedvem. Sokat köszönhetek nektek, és ezt sosem fogom tudni meghálálni.
— Hisz természetes, hogy segítünk. Nem kell semmit se köszönöd.
— De azért mégiscsak, köszönöm – mondtam hálásan, és közben sóhajtottam.
— Valami nyomja még a szíved? – kérdezte érdeklődően.
— Doki, mondanom kell valamit. – mondtam félénken.
— Hallgatlak – eközben rám emelte aranybarna szemeit.
— Szerintem, a húgom titkol előlem valamit.
— Miből gondolod? – kíváncsian nézett rám.
— Megérzés, lehet attól fél, kiakadtok a hírtől, de közlöm, nem fogok kiakadni, és van is egy elméletem, mit is titkol előlelem.
— És mi lenne az, az elmélet?
— Amy, állapotos. Igazam van? Legyen őszinte, kérem, nem vagyok hülye, látom rajta.
— Hogy, hogy látod, elmagyaráznád nekem? – hangja meglepetten csengett, ebből azt a következtetést vontam le, igazam van.
— Látszik a szemén, megváltozott a szeme.
— Ezt, hogy érted?
— Fényesebben csillog neki. Én ezt ösztönösen tudom, erről mindig jók a megérzéseim. Múltkor a tánccsapatomból egy lány aggódott, és megmondtam nem terhes. Elment orvoshoz, és igazam lett, azóta jobban vigyázz. És nem az első eset, hogy megérzem ezt, vagyis meglátom azt, hogy valaki terhes vagy sem. Szóval terhes, igazam van?
— Nem tudta, hogyan is fogadnád, ezért nem mondta, és csak egy hete tudja. Engem is ma avatott be.
— Ki az apja a gyereknek? Tudni karom.
— David Adams. A gyermek apja, és a testvéred állítja, ez száz százalék.
— Oh istenem, az a gyerek olyan kedves, és jó fej, imádom, olyan kár hogy rákos, és hamarosan meghal. Láttam rajta, hogy igazán szereti Amy-t. úgy éreztem, ő a tesóm igaz párja, Amy nagyon is szerette. Azt hiszem, sírni fogok. De a kérdés a következő, megtartja a kicsit??
— Meg szeretné tartani. Mi a véleményed erről?
— Hát, ha kell, támogatom , sőt mellette állok, mást nem tehetek, hisz a gyermek arról nem tehet, hogy megfogant, valószínű Isten is így akarta. Így csak támogatni fogom. Oh Istenem, szegény csak egy évvel fiatalabb, mint én, és meg fog halni. Ne haragudjon, doki, de ez kiborít.
— Elhiszem, majd emésztgetjük a történteket, és ha úgy érzed, nem bírod, csak szólj. Biztos, hogy jól vagy? – szemeiben együtt érzést, és féltést láttam.
— Azt hiszem, ezt megbeszélem vele is, ma végezzünk a beszélgetéssel jó?
— Rendben, lekísérlek.
— Visszaértek már maga szerint a lányok?
— Szerintem vissza, menjünk – mondta szelíden, majd ajtót nyitott és előre engedett.
— Köszönök mindent, Carlisle – hangom tele volt hálával.
— Igazán nincs mit, és a testvéreddel, ránk számíthattok.
— Köszönöm – mondtam majd megöleltem őt. Kicsit olyan volt, mintha ő lenne az apám, jó érzés volt a közelében lenni.
— Szeretnéd, ha kettesben hagynánk titeket, míg a gyermek kérdést megbeszélitek?
— Ez a ti házatok, jogotok van maradni. Ha kell, mi akkor hazamegyünk, és otthon megbeszéljük, ha esetleg titeket zavar, ha itt beszéljük meg.
— Minket nem zavar, egyedül hagyunk titeket a nappaliban, ott nyugodtan megtudjátok beszélni.
— Köszönöm. Ezt is, és minden eddigi segítséget.
— Ne hálálkodj annyit, ez természetes – mondta kicsit bosszúsan, mégis szeretetteljes hangon.
Mikor leértünk a lépcsőn a torkomban dobogott a szívem. Izgulok, és félek. Remélem, nem lesznek gondok, például Amynek a szülésnél. Már most biztosra veszem, hogy fiú lesz a kis lurkó. Egy kis tündéri unokaöcsi. Testvérem nagyban beszélgetett Aliceszel és Reneesmével. Nem nagyon akarom őket megzavarni, de ezt meg kell vele beszélnem, tudnia kell, hogy támogatom, ha már így alakult.
— Amy, beszélhetnénk? – kérdeztem csendesen.
— Persze tesó, mondd.
— Az zavar, ha a többiek is itt maradnak?
— Nem zavar, mondhatod.
— Oké, akkor belekezdek. Gratulálok a kicsihez! Remélem egészséges lesz a csöppség, és amúgy nem Carlisle árulta el, hanem én beszéltem az elméletemről, és csak utána vallotta be, hogy tudja, hogy terhes vagy, és, hogy neki is csak ma mondtad el.
— Hogy mi van, tessék? – hápogott a meglepettségtől.
— Jól hallottad, itt vagyok, és segítek a kicsi felnevelésében.
— Mégis, hogy jöttél rá? - szemei kikerekedtek, hangja hisztérikus volt.
— A szemed elárult. Jobban csillog, mint eddig. Emlékszel, mikor a csapatból az egyik lánynak megmondtam, nem terhes, és úgy is lett, és gondolom arra is emlékszel, mikor a szomszéd csajnak megmondtam, hogy terhes.
— Igen, és a szomszéd csaj másnap jött balhézni, hogy te biztos egy boszorkány vagy, mert a teszt, amit csinált pozitív lett, és az orvos is megmondta, hogy terhes.
— Igen, ez olyan ösztönös, tudod.
— Szóval, a szemből olvasod ki.
— Igen, onnan. És nem akarok durva lenni, sajnálom, Davidet. Biztos jó apa lett volna belőle.
— Igen, biztosan - mondta, majd a nyakamba borulva zokogott, és én is vele sírtam. Persze, hogy sírtam, kedveltem a srácot, a mai napig kedvelem. Első találkozásunkkor belopta magát a szívembe. Azok a szép kék szemei. Tele voltak élettel, és most tessék, mégis haldoklik. Az a rohadt rák. Miért őt? Zakatolt egyfolytában a fejemben.
— Ne sírj, kedves, megoldjuk a gyereknevelést mi ketten, elég erősek vagyunk hozzá.
— Ezt nem várhatom el tőled.
— De igen is elvárhatod, hisz testvérek vagyunk
— Nem vagytok egyedül. Mi is segítünk – szólalt meg Esme, Bella és Alice egyszerre.
— Köszönjük szépen – mondta testvérem szipogva, majd megölelte őket.
— Én is nagyon köszönöm, minden segítség jól jön. Amy, amúgy fogadni mernék, hogy kisfiú lesz a lurkó.
— Jaj te, ha nem mondtál volna semmit, akkor te nem is te lennél.
— Hát köszi, igyekszem. Össze fogom magam szedni, mert a kicsinek egy stabil nagynéni kell, és neked is egy masszív tesó.
— Ezen dolgozni fogunk - szólalt meg most Carlisle.
— Rám is számíthatsz ám csajszi - szólalt meg Emmett.
— És ránk is – mondták a többiek kórusban.
— Az, jó lesz srácok, köszi.
— Ez alap, pici-lány – Emmett arcán megjelent a széles mosoly.
— Rád számítok is, Emci maci – nevettem egyet úgy tiszta szívből.
— Csípem a csajt – röhögött Emci maci.
Késő estig beszélgettünk. Rengeteget nevettem. Esmeék hamar elmentek aludni, de rászóltak a srácokra, hogy lassan ők is térjenek aludni. Hát mondjuk úgy, korán mentünk aludni. Amy és Nahuel előbb bedobták a szunyát, mint én, az biztos. Nessie és Jake is olyan éjfél körül távoztak aludni. Edward és Bella, ők is csak éjfél után mentek aludni. Én végül hajnali kettőkor adtam fel a küzdelmet, és jó éjszakát kívántam a két lent maradó párnak Rosalie-nak és az imádott Emci macinak. Danielnek felajánlottam, hogy maradjon lent addig, míg én lefürdök, majd szólok, ha jöhet. Ő jófiú módjára engedelmeskedett, és nem jött utánam. Szép nyugodtan megengedtem a zuhanyt, jól este fürdeni, kicsit kitisztult a fejem, átgondoltam a napot, és úgy érzem jól, döntöttünk Amyvel. Lesz, ami lesz, kitartok az elhatározásom mellett, ennek a picinek mindent meg kell kapni, ha kell, még többet dolgozom. Elzártam a vizet, megtörülköztem, majd átvettem azt a pizsamát, amit hugicám hozott magával. Imádtam érte, mert pont a kedvenc pizsim hozta reggel, majd meghálálom neki. Mivel kész lettem, betartottam az ígéretem, és lementem szólni Danielnek, hogy jöhet. De már csak ő maradt lent, Emmették távoztak aludni, nem sokkal azután, miután én elmentem fürdeni. Legalább is Dan ezt mondta nekem.
— Szóval, mindenki elment aludni? – kérdeztem kíváncsian.
— Mint látod, igen. Amúgy, te sose alszol? Már hajnali három van – olyan igézően nézett a szemeivel.
— De szoktam aludni, csak még nem vagyok nagyon fáradt – mondtam mosolyogva.
— Szóval, már azért fáradt vagy, irány az ágy – mondta mosolyogva.
— Igenis főnök, és mik a tervei az uraságának? – incselkedtem vele.
— Szépen beraklak az ágyba, és alszol, úgy ahogyan én is, a kisasszony mégis mit gondolt? – kérdezett ő is vissza csábosan.
— Hm, valami csúnya dolgot. Bár maga igen kedves úriember, így arra gondoltam, aludhatnánk a te ágyadban együtt, hisz elég nagy az az ágy, nem akarom, hogy a kisebben nyomorogj, vagy esetleg én nyomorogjak?
— Na, de kishölgy, nem gondolhatja, hogy hagynám nyomorogni. Természetes, ha önnek az, az óhaja együtt alszunk.
— Remek, akkor irány szunyálni, mert állva elalszom.
— Rendben, akkor menjünk – mondta halkan nevetve.
— Na, add a kezed – majd megfogtam a kezét, és elkezdtem felfelé húzni őt.
— Ilyen lelkesen mész mindig aludni? – kérdezte kuncogva.
— Persze, főleg, ha ilyen helyes srác kísér aludni – mondtam kuncogva.
— Aha, ezek szerint helyesnek tartasz? – kérdezte kíváncsian.
— Mi az, hogy helyes? Könyörgőm, te nem helyes vagy, hanem szexi félisten. A lányok ölni tudnának érted, nem is értem miért is állsz szóba velem, hisz én nem vagyok gyönyörű, és karcsú, mint azok a lányok, sőt ők még öngyilkosak se akartak lenni. Lehetne egy menő csaj a barátnőd, majd beajánllak néhány jó csajnak a suliban.
— És ha én megtaláltam az a csajt, aki nekem a megfelelő?
— Akkor gratulálok hozzá, nagyon szerencsés lány. Remélem, nem féltékeny típus. Mert a végén ki lesz tekerve a nyakam.
— Az a lány, nem tud róla, hogy szeretem.
— Oh, értem. Hát mondd el neki, biztosan boldog lesz.
— És ha visszautasít? – kérdezte félénken.
— Akkor igen nagy hülye, már ne is haragudj ezért a kifejezésért. Te egy igen nagy kincs vagy. Minden lány boldog lenne, ha a párod lehetne, akár élete végéig. Te más, vagy mint a többi fiú.
— Ezt kifejtenéd bővebben, miért is vagyok más? – nézett rám megbabonázó szemekkel.
— Lehet, hogy ezt inkább reggel fejteném ki, ha az neked megfelel.
— Tökéletesen, na jó éjt Pici-lány.
— Szép álmokat, Dan – majd adtam neki az arcára egy hatalmas cuppanós puszit, és elaludtam.
Erica szemszöge:
Mikor a lépcsőn sétáltunk fel, már akkor elkezdtem idegeskedni. Lent teljesen megfeledkeztem arról, miért is vagyok itt. De most, hogy a doki mellett sétálok, újból előtörtek az emlékek, az, amit cselekedtem, hogy nem gondoltam végig ezt az egészet. Nem gondoltam a húgomra, arra a kevés barátra, akik vannak nekem. A tánccsapatomra. Már sírás kerülgetett, én ezt a beszélgetést nem bírom ki sírás nélkül. Olyan felelőtlen, meggondolatlan voltam. De a lelkem egy darabja elveszett, és talán vissza se tér hozzám. Teljesen elvesztem, egyedül maradtam, és ez a fájdalom elviselhetetlen, ismét összeszorul a szívem, nem bírom. Odaértünk az ajtó elé, előre engedett, én csak néztem a dokit, majd mikor beértünk, hellyel kínált. Én leültem a kanapéra. Fehér bőrhuzat volt rajta, biztos nem lehet olcsó, futott át az agyamon. Szerencsések, ezeknek a gyerekek sose kellett nélkülözniük. Jó, kellett, hisz örökbe fogadták őket Cullenék. De most már semmiben sincs hiányuk. Milyen jó is nekik, már semmi gondjuk nincs. Szeretik őket, ők is szeretik egymást, és párra is leltek egymásban, ami csöppet sem zavar, hisz párosan szép az élet, és a szerelem nem válogat. Háh, szerelem, mit is tudok én róla? Semmit, az egész egy hazugság volt. És még hittem annak a szemétládának. A hazug szavainak, a csókjainak, visszagondolva undorodom tőle. Egy aljas gazember, semmi más. Nem akarok megszólalni, de érzem, hogy a doki is hallgat, és csak néz rám. Észrevette, hogy a gondolataimba merültem. Azt hiszem, kérdezett valamit. De nem emlékszem, csak a hangját hallom. Válaszolnom kéne neki. De úgy érzem a torkom kiszáradt.
— Bocsánat, de mit is mondott? – a hangom nagyon érdes volt, olyan volt a hangom, mint a sivatagban a napok óta nem ivott embernek. Rossz volt hallani saját füllel.
Csak szimplán hörgést, és zokogást hallok. Egyszer csak azt érzem, hogy valaki magához ölel. Ez a doki, vagy csak képzelődök? Ez a zokogás, és hörgő hang én volnék? Én adom ezeket a hangokat ki? Álljunk meg egy kicsit, hol is vagyok most? Nekem beszélgetni kéne, és nem zokogni. Remek, ráz a hideg, ismét beteg leszek, már csak ez hiányzott, vagy csak sírás miatt reszketek Meg kéne szólalnom, de félek, több hang, nem jön ki a torkomon. Körbenézek, és Carlisle-t látom, a kézében egy tűvel. Álljon meg a menet, mit akar azzal a tűvel? Csak annyit érzékelek, hogy mozog a szája, ó remek, ezek szerint hozzám beszél. Remélem, nem akar nekem nyugtatót adni, habár nagyon úgy fest, meg kéne szólalnom végre.
— Carlisle, ne, kérem. – hangom könyörgő volt, és még mindig rettentő érdes. És igen halk.
— Jól vagy? – kérdezte tekintete aggódó volt.
— Már... már tudok beszélni. – mondtam vontatottan.
— Biztos? – hangja tele volt félelemmel és törődéssel.
— Igen, biztos.
— Min gondolkodtál? Annyira kiborultál, vagy fél órája beszélek hozzád, és nem reagáltál, behívtam Edwardot és Jaspert is, hogy segítsenek, mert sikítoztál és azt hajtogattad, meg akarsz halni. Meg akartad Jaspert harapni, és Edwardot nagyon lekiabáltad, és meg is karmoltad.
— Sajnálom. Nem tudom, mi történt velem. Egyszerűen kiborultam teljesen, és ez nem szellemileg történt, hanem lelkileg. Nincs kapaszkodóm.
— Meséld el, mitől borultál ki ennyire. Próbálok neked segíteni, amennyire csak tudok. Annyira úgy tűnt, hogy idegösszeomlásod volt.
— Sajnálom, hogy ezt látnia kellett. – hangomban csak a fájdalmat, és a bánatot lehetett hallani.
— Azért vagyok, hogy segítsek. – hangja őszinte volt, és kedves.
— Egyszerűen, minden elveszett érti? A remény, főleg úgy érzem, az, ami eltűnt.
— Miért érzed így, mesélj – kérlelt a doki.
— Semmit nem gondoltam végig, a húgomra se gondoltam, egyedül hagytam volna. Mit csinált, volna hisz csak 15 éves. De én önző voltam, nem gondoltam rá. Se arra a kevés emberre, akik a barátaim, és a tánccsapatom is vezető nélkül maradt volna, ha nincs Daniel, szörnyű. Csak távozni akartam az élők sorából, minél előbb, de már bánom. Teljesen, annyi mindent vesztettem volna. Megismertem önt, és a feleségét, és a gyerekeiket, és úgy érzem, boldog vagyok. Egy kicsit visszatért az életkedvem. Sokat köszönhetek nektek, és ezt sosem fogom tudni meghálálni.
— Hisz természetes, hogy segítünk. Nem kell semmit se köszönöd.
— De azért mégiscsak, köszönöm – mondtam hálásan, és közben sóhajtottam.
— Valami nyomja még a szíved? – kérdezte érdeklődően.
— Doki, mondanom kell valamit. – mondtam félénken.
— Hallgatlak – eközben rám emelte aranybarna szemeit.
— Szerintem, a húgom titkol előlem valamit.
— Miből gondolod? – kíváncsian nézett rám.
— Megérzés, lehet attól fél, kiakadtok a hírtől, de közlöm, nem fogok kiakadni, és van is egy elméletem, mit is titkol előlelem.
— És mi lenne az, az elmélet?
— Amy, állapotos. Igazam van? Legyen őszinte, kérem, nem vagyok hülye, látom rajta.
— Hogy, hogy látod, elmagyaráznád nekem? – hangja meglepetten csengett, ebből azt a következtetést vontam le, igazam van.
— Látszik a szemén, megváltozott a szeme.
— Ezt, hogy érted?
— Fényesebben csillog neki. Én ezt ösztönösen tudom, erről mindig jók a megérzéseim. Múltkor a tánccsapatomból egy lány aggódott, és megmondtam nem terhes. Elment orvoshoz, és igazam lett, azóta jobban vigyázz. És nem az első eset, hogy megérzem ezt, vagyis meglátom azt, hogy valaki terhes vagy sem. Szóval terhes, igazam van?
— Nem tudta, hogyan is fogadnád, ezért nem mondta, és csak egy hete tudja. Engem is ma avatott be.
— Ki az apja a gyereknek? Tudni karom.
— David Adams. A gyermek apja, és a testvéred állítja, ez száz százalék.
— Oh istenem, az a gyerek olyan kedves, és jó fej, imádom, olyan kár hogy rákos, és hamarosan meghal. Láttam rajta, hogy igazán szereti Amy-t. úgy éreztem, ő a tesóm igaz párja, Amy nagyon is szerette. Azt hiszem, sírni fogok. De a kérdés a következő, megtartja a kicsit??
— Meg szeretné tartani. Mi a véleményed erről?
— Hát, ha kell, támogatom , sőt mellette állok, mást nem tehetek, hisz a gyermek arról nem tehet, hogy megfogant, valószínű Isten is így akarta. Így csak támogatni fogom. Oh Istenem, szegény csak egy évvel fiatalabb, mint én, és meg fog halni. Ne haragudjon, doki, de ez kiborít.
— Elhiszem, majd emésztgetjük a történteket, és ha úgy érzed, nem bírod, csak szólj. Biztos, hogy jól vagy? – szemeiben együtt érzést, és féltést láttam.
— Azt hiszem, ezt megbeszélem vele is, ma végezzünk a beszélgetéssel jó?
— Rendben, lekísérlek.
— Visszaértek már maga szerint a lányok?
— Szerintem vissza, menjünk – mondta szelíden, majd ajtót nyitott és előre engedett.
— Köszönök mindent, Carlisle – hangom tele volt hálával.
— Igazán nincs mit, és a testvéreddel, ránk számíthattok.
— Köszönöm – mondtam majd megöleltem őt. Kicsit olyan volt, mintha ő lenne az apám, jó érzés volt a közelében lenni.
— Szeretnéd, ha kettesben hagynánk titeket, míg a gyermek kérdést megbeszélitek?
— Ez a ti házatok, jogotok van maradni. Ha kell, mi akkor hazamegyünk, és otthon megbeszéljük, ha esetleg titeket zavar, ha itt beszéljük meg.
— Minket nem zavar, egyedül hagyunk titeket a nappaliban, ott nyugodtan megtudjátok beszélni.
— Köszönöm. Ezt is, és minden eddigi segítséget.
— Ne hálálkodj annyit, ez természetes – mondta kicsit bosszúsan, mégis szeretetteljes hangon.
Mikor leértünk a lépcsőn a torkomban dobogott a szívem. Izgulok, és félek. Remélem, nem lesznek gondok, például Amynek a szülésnél. Már most biztosra veszem, hogy fiú lesz a kis lurkó. Egy kis tündéri unokaöcsi. Testvérem nagyban beszélgetett Aliceszel és Reneesmével. Nem nagyon akarom őket megzavarni, de ezt meg kell vele beszélnem, tudnia kell, hogy támogatom, ha már így alakult.
— Amy, beszélhetnénk? – kérdeztem csendesen.
— Persze tesó, mondd.
— Az zavar, ha a többiek is itt maradnak?
— Nem zavar, mondhatod.
— Oké, akkor belekezdek. Gratulálok a kicsihez! Remélem egészséges lesz a csöppség, és amúgy nem Carlisle árulta el, hanem én beszéltem az elméletemről, és csak utána vallotta be, hogy tudja, hogy terhes vagy, és, hogy neki is csak ma mondtad el.
— Hogy mi van, tessék? – hápogott a meglepettségtől.
— Jól hallottad, itt vagyok, és segítek a kicsi felnevelésében.
— Mégis, hogy jöttél rá? - szemei kikerekedtek, hangja hisztérikus volt.
— A szemed elárult. Jobban csillog, mint eddig. Emlékszel, mikor a csapatból az egyik lánynak megmondtam, nem terhes, és úgy is lett, és gondolom arra is emlékszel, mikor a szomszéd csajnak megmondtam, hogy terhes.
— Igen, és a szomszéd csaj másnap jött balhézni, hogy te biztos egy boszorkány vagy, mert a teszt, amit csinált pozitív lett, és az orvos is megmondta, hogy terhes.
— Igen, ez olyan ösztönös, tudod.
— Szóval, a szemből olvasod ki.
— Igen, onnan. És nem akarok durva lenni, sajnálom, Davidet. Biztos jó apa lett volna belőle.
— Igen, biztosan - mondta, majd a nyakamba borulva zokogott, és én is vele sírtam. Persze, hogy sírtam, kedveltem a srácot, a mai napig kedvelem. Első találkozásunkkor belopta magát a szívembe. Azok a szép kék szemei. Tele voltak élettel, és most tessék, mégis haldoklik. Az a rohadt rák. Miért őt? Zakatolt egyfolytában a fejemben.
— Ne sírj, kedves, megoldjuk a gyereknevelést mi ketten, elég erősek vagyunk hozzá.
— Ezt nem várhatom el tőled.
— De igen is elvárhatod, hisz testvérek vagyunk
— Nem vagytok egyedül. Mi is segítünk – szólalt meg Esme, Bella és Alice egyszerre.
— Köszönjük szépen – mondta testvérem szipogva, majd megölelte őket.
— Én is nagyon köszönöm, minden segítség jól jön. Amy, amúgy fogadni mernék, hogy kisfiú lesz a lurkó.
— Jaj te, ha nem mondtál volna semmit, akkor te nem is te lennél.
— Hát köszi, igyekszem. Össze fogom magam szedni, mert a kicsinek egy stabil nagynéni kell, és neked is egy masszív tesó.
— Ezen dolgozni fogunk - szólalt meg most Carlisle.
— Rám is számíthatsz ám csajszi - szólalt meg Emmett.
— És ránk is – mondták a többiek kórusban.
— Az, jó lesz srácok, köszi.
— Ez alap, pici-lány – Emmett arcán megjelent a széles mosoly.
— Rád számítok is, Emci maci – nevettem egyet úgy tiszta szívből.
— Csípem a csajt – röhögött Emci maci.
Késő estig beszélgettünk. Rengeteget nevettem. Esmeék hamar elmentek aludni, de rászóltak a srácokra, hogy lassan ők is térjenek aludni. Hát mondjuk úgy, korán mentünk aludni. Amy és Nahuel előbb bedobták a szunyát, mint én, az biztos. Nessie és Jake is olyan éjfél körül távoztak aludni. Edward és Bella, ők is csak éjfél után mentek aludni. Én végül hajnali kettőkor adtam fel a küzdelmet, és jó éjszakát kívántam a két lent maradó párnak Rosalie-nak és az imádott Emci macinak. Danielnek felajánlottam, hogy maradjon lent addig, míg én lefürdök, majd szólok, ha jöhet. Ő jófiú módjára engedelmeskedett, és nem jött utánam. Szép nyugodtan megengedtem a zuhanyt, jól este fürdeni, kicsit kitisztult a fejem, átgondoltam a napot, és úgy érzem jól, döntöttünk Amyvel. Lesz, ami lesz, kitartok az elhatározásom mellett, ennek a picinek mindent meg kell kapni, ha kell, még többet dolgozom. Elzártam a vizet, megtörülköztem, majd átvettem azt a pizsamát, amit hugicám hozott magával. Imádtam érte, mert pont a kedvenc pizsim hozta reggel, majd meghálálom neki. Mivel kész lettem, betartottam az ígéretem, és lementem szólni Danielnek, hogy jöhet. De már csak ő maradt lent, Emmették távoztak aludni, nem sokkal azután, miután én elmentem fürdeni. Legalább is Dan ezt mondta nekem.
— Szóval, mindenki elment aludni? – kérdeztem kíváncsian.
— Mint látod, igen. Amúgy, te sose alszol? Már hajnali három van – olyan igézően nézett a szemeivel.
— De szoktam aludni, csak még nem vagyok nagyon fáradt – mondtam mosolyogva.
— Szóval, már azért fáradt vagy, irány az ágy – mondta mosolyogva.
— Igenis főnök, és mik a tervei az uraságának? – incselkedtem vele.
— Szépen beraklak az ágyba, és alszol, úgy ahogyan én is, a kisasszony mégis mit gondolt? – kérdezett ő is vissza csábosan.
— Hm, valami csúnya dolgot. Bár maga igen kedves úriember, így arra gondoltam, aludhatnánk a te ágyadban együtt, hisz elég nagy az az ágy, nem akarom, hogy a kisebben nyomorogj, vagy esetleg én nyomorogjak?
— Na, de kishölgy, nem gondolhatja, hogy hagynám nyomorogni. Természetes, ha önnek az, az óhaja együtt alszunk.
— Remek, akkor irány szunyálni, mert állva elalszom.
— Rendben, akkor menjünk – mondta halkan nevetve.
— Na, add a kezed – majd megfogtam a kezét, és elkezdtem felfelé húzni őt.
— Ilyen lelkesen mész mindig aludni? – kérdezte kuncogva.
— Persze, főleg, ha ilyen helyes srác kísér aludni – mondtam kuncogva.
— Aha, ezek szerint helyesnek tartasz? – kérdezte kíváncsian.
— Mi az, hogy helyes? Könyörgőm, te nem helyes vagy, hanem szexi félisten. A lányok ölni tudnának érted, nem is értem miért is állsz szóba velem, hisz én nem vagyok gyönyörű, és karcsú, mint azok a lányok, sőt ők még öngyilkosak se akartak lenni. Lehetne egy menő csaj a barátnőd, majd beajánllak néhány jó csajnak a suliban.
— És ha én megtaláltam az a csajt, aki nekem a megfelelő?
— Akkor gratulálok hozzá, nagyon szerencsés lány. Remélem, nem féltékeny típus. Mert a végén ki lesz tekerve a nyakam.
— Az a lány, nem tud róla, hogy szeretem.
— Oh, értem. Hát mondd el neki, biztosan boldog lesz.
— És ha visszautasít? – kérdezte félénken.
— Akkor igen nagy hülye, már ne is haragudj ezért a kifejezésért. Te egy igen nagy kincs vagy. Minden lány boldog lenne, ha a párod lehetne, akár élete végéig. Te más, vagy mint a többi fiú.
— Ezt kifejtenéd bővebben, miért is vagyok más? – nézett rám megbabonázó szemekkel.
— Lehet, hogy ezt inkább reggel fejteném ki, ha az neked megfelel.
— Tökéletesen, na jó éjt Pici-lány.
— Szép álmokat, Dan – majd adtam neki az arcára egy hatalmas cuppanós puszit, és elaludtam.
2011. április 29., péntek
Szebb Idők 17. fejezet
Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem írtam de kárpótlásul most hozok nektek egy hosszabb fejit! :) Jó olvasást hozzá! :) Üdv:Solya :)
DAVID :)(Amy volt párja)
Amy szemszöge:
Na de most éppen a doki, akarom mondani Carlisle dolgozószobája felé tartok, magával az említettel Carlisle-jal, hogy mindezt megbeszélhessem vele. Hát, lehet, hogy ki fog akadni, ki tudja. Mindenesetre, hamarosan kiderül. Kinyitotta előttem az ajtót, és udvariasan előre engedett.
— Foglalj helyet. Szóval, miről akartál velem beszélni?
— Hát Carlisle, arról lenne szó, hogy tegnap volt Ericának egy rohama, vagy nem is, tudom mit is mondjak, mi volt ez. Nagyon megijesztett. Ordított, zokogott, nehezen nyugodott meg. Remélem, ő is elmeséli majd.
— Értem, igyekszem őt helyrehozni, ezt megígérem neked.
— Lenne még egy dologról szó, nem tudom, hogy elmondhatok-e neki valamit. És attól félek, maga is ki fog akadni.
— Na had halljam, mi nyomja a szíved?
— Szóval, terhes vagyok. És nem tudom, közölhetem-e a tesómmal. És ráadásul nem a volt barátomtól van a kicsi, ez száz százalék. Davidtől van, bent van most is kórházban, biztos látta már doki.
— David Adamsre gondolsz?
— Igen, ő rá gondolok. Ő volt a nagy szerelem, mikor szakítottam a volt barátommal, nála vigasztalódtam, és hát nem figyeltünk, és összehoztunk egy ártatlan kis lelket. Nem akarom őt megölni, már hozzám nőtt, nagyon szeretem már most.
— Figyelj, pár kezelés után megtudom mondani, közölheted-e a nővéreddel rendben? És gratulálok a kicsihez. És persze, ha kell segítség, mi szívesen segítünk neked.
— Nagyon szépen köszönöm. És elfogadom a segítséget. Remélem a nővérem, elfogadja ezt.
— Idővel biztos. Hidd el. Kicsit felerősítem erre a hírre rendben, van?
— Igen és köszönöm, hogy nem háborodott fel. Attól féltem azonnal leszedi a fejem.
— Ez a te életed, ebbe nem szólhatok bele.
— Jó, de mégis maga a szakember doki, ezt magának kell jobban tudni, én még gyerek vagyok ehhez. Meg persze a suli kihagyása se a legjobb.
— Ez igaz. Hát, mivel nem akarod megölni azt a kis lelket, amivel részben egyetértek, másrészt, tényleg nem a legjobb a sulit nem elkezdeni. De az iskolát elkezdheted orvosi felügyelet mellett.
— Lenne az orvosom? – kérdeztem félve.
— Nem vagyok nőgyógyász, de szívesen felügyellek. Ha szeretnéd – válaszolta a doki mosolyogva.
— Köszönöm – mondtam, és boldogan a nyakába borultam, miközben eleredtek a könnyeim. Jaj, bocsánat, ezek a hormonok.
— Semmi gond. Tudom, mivel jár. Szeretnél még valamit mondani? - kérdezte kedvesen.
— Nem, semmit, ennyi volt, köszönöm, hogy meghallgatott.
— Tegezz nyugodtan – mondta szelíden.
— Rendben, akkor köszönök mindent Carlisle. Hát akkor én lemegyek a többiekhez, és felküldöm Ericát.
— Nem kell egyedül lemenned, lekísérlek.
— Hát jó, ahogy gondolod – majd rá mosolyogtam.
Rengeteget segített nekem ez a beszélgetés. Végre egy ember, aki nem vet meg, mert hibáztam. Persze Alice se hibáztatott, csak ő még nem ismeri az egész történetet. De majd egy szép napon neki is elmesélem. Szép lassan értünk le a lépcsőn. Lent a nappaliban akadtunk a fiatalokra. Erica elmélyülten beszélgetett Nahuellel. Egész vidámnak nézett ki a nővérem, sajnos ritkán láttam ilyennek. De úgy néz ki, ez változni fog, észre se vettek minket, vagyis nem egészen így van, Edward és Jasper azonnal észrevettek, de a mutató ujjam a szám elé tettem, jelezve, hogy ne szólaljanak meg, hogy itt vagyunk. Carlisle-t megállásra kényszeríttetem, finoman visszarántottam magam mellé. Ki akartam élvezni ezt a boldog pillanatot, hogy a nővérem egy kicsit boldognak látszik. Carlisle azonnal megértette miért álltunk meg. Ő is mosolyogva figyelte nevetgélő nővérem. Emmett is szakadt a röhögéstől. Erica már a térdét csapkodta, hullott a könny a szeméből, de boldogságában, és nem szomorúságában. Istenem, végre adsz egy kis boldogságot nekünk? Mondd, kérlek ez tartósabb lesz, kérlek, hozd el a szebb időket.
Erica szemszöge:
Amint felmentek Amy-ék. Én mentem Esmével a konyhába a megbeszélt kakaómért.
— És mondd csak Erica, jobban érzed már magad? Mármint az öngyilkosság, hogy jutott eszedbe? – kérdezte kíváncsian Esme.
— Tudod, úgy érzem sok szenvedést kaptam, de viselni kell az élet nehéz keresztjét, csak én, már úgy éreztem, szépen lassan maga alá temet. Elkeseredtem, nem találtam igaz barátokra, összetörtem. A legjobb barátnőm kavart a pasimmal. Nem mintha már most bánnám, hisz ő egy disznó. Részeges, és igen agresszív is néha.
— Bántott valaha?
— Volt rá példa, sajnos. Részeg volt, és nem tudta mit tesz. De ezt is elnéztem neki, persze ő másnap semmire nem emlékezett. Tudtam már egészen kicsi korom óta, hogy el vagyok átkozva a szerelemben. Nehezen hiszem, hogy megtalálhatom az igazit, de bizakodom, csak lesz valaki, aki igazán szívből fog szeretni.
— Lehet, hogy már mered is – mosolygott rám sejtelmesen Esme.
— Ki tudja, lehet – mosolyogtam vissza.
— Menjünk ki a többiekhez – indítványozta.
— Támogatom az ötletet – és meg is indultam a nappali felé, kezemben a kész kakaómmal.
— Na srácok, én akkor megyek, hagylak titeket társalogni – mondta a srácok anyukája.
— Ne Esme, maradj velünk, kérlek. Nekem jót tenne, ha maradnál. Persze, ha titeket sem zavar anyukátok jelenléte – néztem a többiekre.
— Már miért zavarna? – kérdezte vigyorogva Emmett.
— Honnan kéne tudnom, te nagy gyerek!?
— Szóval már nagy gyerek vagyok, na szép kikérem magamnak – válaszolta sértődötten tényleg mint egy morcos 6 éves kisfiú.
— Jól van, nem sértésnek szántam ám, ne haragudj – néztem rá nagy boci szemekkel.
— Ha így nézel, magadhoz hódítasz ám. Nem haragszom.
— Ilyen könnyen el lehet csábítani? – kérdeztem vigyorogva.
— Hát ilyen szép lányok, mint te, könnyen el tudnak csábítani, de azért hű, maradok az én Roseimhoz.
— Ajánlom is, hogy hű maradj – mondtam komolyan.
— Erica mesélsz egy kicsit magadról? – kérdezte Nahuel.
— Persze, hisz mi még nem is találkoztunk. Van egy tesóm, Amy. Egyedül élünk. Sokat dolgozom suli mellett, hogy eltartsam magunkat. Magyarországról költöztünk ide Angliába. Szeretem az esőt. Hogy miért, ne kérdezd. Imádom a kék színt. Volt egy öngyilkossági kísérletem. Javul a lelki állapotom. Imádom a kutyákat, és a macskákat. Imádom a fagyit. Imádok sétálni. Szeretem a filmeket. Imádom a régi klasszikus zenéket. A mai zenéket is imádom. A zongoráért megveszek. Sőt a gitár, oh, az a második kedvenc hangszerem. 18 éves vagyok. Szeptemberben töltöm a 19-et. Szoktam énekelni hozzá, teszem igen hamisan. Azt hiszem ennyi.
— Huha, egész érdekes - mondta csodálkozva Daniel.
— Semmi érdekes nincs ebben. Hidd el. Csak egy ember vagyok a többi közül – mondtam lehajtott fejjel.
— Ne szomorkodj. Van benned különleges, hidd el – mondta Jasper.
— Igen, csak senki nem fedte fel bennem a lehetőségeket - mondtam mosolyogva.
— Hát lehet már valaki, felfedte, csak nem tudsz róla – mondta Edward.
— Lehetséges, majd jobban figyelek.
— Na most én jövök, mesélek néhány viccet – szállt be Emmett is a beszélgetésbe.
— Rendben, Maci, tiéd a színpad – egyszerre nevettünk fel Nahuellel.
— - Elnézést, megmondaná, melyik a túloldal?
- Az ott szemben.
- Hát most már tényleg meghülyülök! Onnan meg ideküldtek!
— Juj, Emmett ez fájt.
— Most én jövök.
— - Hogy hívják a vámpírok adminisztrátorát?
- Vérelszámoló.
— Ez jóóóó volt! De én tudok egy jobbat csajszi.- szólalt meg Edward.
— Elmegy egy 150 kg-os nő a nőgyógyászhoz. Felül a vizsgálószékbe. Az
orvos egy ideig csak néz előre, időnként pislog, majd megszólal:
- Hölgyem, legalább fingjon már egyet, hogy legyen kiindulási alapom!
— Ez durva! Király - már visítoztam a röhögéstől. Oké, még valaki viccet?
— Majd én - lelkesült be Jasper.
— - Jó napot, megvan maguknál az "Összeesküvés elmélet" Dvd-én?
- Ki kérdezi? És miért?
— Uh, ez kínzás! Emmett egy próba?
— Egy fiatalember autóban ül a barátnőjével egy parkban, és könyörögve kéri, hogy engedje, hogy szeretkezzen vele, de a lány nem hagyja. Végül a fiú így szól:
- Ugyan már! Csak félig fogom bedugni!
A lány erre beleegyezik, és azt mondja:
- Jól van, de csak félig... Ígérd meg!
A fiú megígéri, azzal ráveti magát a nőre, és tövig bedugja neki. A lány,
érezve a löketeket, nagyon élvezi, és azt mondja a barátjának:
- Dugd be egészen! Dugd be egészen!
A fiú, kissé szégyenkezve, próbálja menteni a büszkeségét:
- Oh nem! Az ígéret szép szó...
— Ez olyan tipikus tőled. Na most én jövök!
— Fickó elmegy az orvoshoz:
- Doktor úr, annyit beszélnek arról, hogy a nők meg a férfiak egyszerre élvezzenek el, de nekünk az asszonnyal még sose sikerült.
- Van pisztolya?
- Igen, van.
- Akkor tegye be a párna alá, és amikor elélvezne, lőjön vele a levegőbe. Így a felesége összerándul, és ő is elélvez.
Este csörög a telefon az orvosnál:
- Csessze meg az ötleteit, doktor úr! Kipróbáltam, a levegőbe lőttem, amikor élvezni kezdtem.
- És mi történt?
- A feleségem a szemembe fosott, és megharapta a nemi szervem, ráadásul a szekrényből föltartott kézzel előjött egy pucér hapsi!
— Uh, de gyerekek – szólalt meg Esme megrovóan
— Bocsánat – néztem ártatlan boci szemeimmel.
— Semmi gond – mondta kedvesen mosolyogva.
— Oké, én jövök szólalt meg ismét Emmett.
— - Miért nem helyes dolog a házasság előtti szex?
- Mert könnyen lekésheted miatta az esküvőd.
— Ebbe van valami – mondtam nevetve. - Nahuel te nem mondasz viccet? Biztos te is tudsz valamit.
— Ha nagyon szeretnéd, akkor legyen.
— Két kolibri cseverészik, mikor is az egyik előrukkol régi vágyával:
- Te! Én kíméletlenül meghágom az elefántot!
- Ááááh! Ugyan már! Ne bolondozz!
- De-de! Öcsém, én komolyan mondom!
Kapják magukat a kolibrik, és ráközelítenek az elefántra. Főhősünk felkészülve a kegyetlen kopulációra egész közel repteti magát az elefánt fenekéhez. Mikor azonban nagy lendületet venne a fergeteges orgia nyitányaként a behatoláshoz, a nagydarab jószág egy irgalmatlan recsegőset szellent. A kolibriről az összes toll tovaszáll, ott tájékozódik pőrén. A másik fetreng a röhögéstől. Mire főhősünk:
- Mi van, te nem vetkőzöl le előtte?
— Jézusom ez nagyon atom. A térdem csapkodtam patakzott a könnyem. Ezt nem hiszem el, visítoztam. Komolyan, ha láttátok volna a gondolatom ti is, szakadnátok, mondtam.
— Sajna, nem láttuk – szólalt meg Edward.
— Egy meztelen kolibri istenem. Ez atom.
— Nem baj, ha csatlakozunk? – jött be mosolyogva hugicám.
— Engem nem zavarsz. Maradj a srácokkal, én kegyetlen jókat, röhögtem velük. Doki, akkor menjünk, és beszélgessünk?
— Ha neked megfelel, de ha gondolod, elhalaszthatjuk.
— Nem, kész vagyok. Köszi srácok, mindent. Mondtam könnyeimet törölve.
— Maradjatok éjszakára – mondta csicseregve Alice.
— Nem is tudom, ha anyutoknak és persze aputoknak nincs ellenére.
— Maradjatok nyugodtan csak az a helyzet, osztozni kéne a szobán – mondta Carlisle.
— Nem gond. Alszunk mi hugival együtt.
— Ne már tesóó. Én nem akarok veled aludni.
— Oké, akkor én otthon alszom – mondtam határozottan.
— Aludj velem – hallottam meg eddig csendben üldögélő, dögös, szép szemű megmentőm hangját.
— Én azt hiszem, nem helyeslem igazán – mondtam félénken.
— Miért? – kérdezte kíváncsian.
— Hát izé, kérdezted a húgom.
— Amy? – kérdezte kedvesen.
— Hát néha szellent, és hát néha nyög álmában, de ne röhögd ki, ez komoly – mondta mosolyogva.
— Oké, lehet röhögni – hajrá mondtam nevetve.
— Mi van, én is szoktam pukizni – lépett be Nessi az ajtón.
— Meg én is tesó, ez nem nagy ügy – szólalt meg most már Amy is nevetve.
— Engem nem zavar – a szép szemű szexi félisten.
— Biztos? – kérdeztem félénken.
— Ne izgulj, ez tök természetes – majd rám mosolygott.
— Hallod Erica, ha nyögést hallunk, akkor majd azt gondoljuk, hogy éppen nagyon jól érzed magad Daniellel – szólalt meg Emmett nagy röhögés közepette. Ekkor Rosalie jól nyakon vágta őt.
— Emmett, csak a magad nevében beszélj – szólalt meg Rosalie.
— Emmett, te azt gondolsz, amit akarsz – és tök jól elröhögtem magam.
— Na jó, menj és beszélgess Carlisllal. – szólalt meg Amy.
— Rendben, de mielőtt felmegyek beszélgetni, te addig ugorj át hozzánk pizsamáért, és a tusfürdőkért, meg a fogkefe, fogkrémért, fésűért, parfümért, zokni stb. – ért.
— Oké. Valamelyikkőtök elvisz hozzánk?
— Majd én - Csicseregte Alice és Rosalie egyszerre.
— Rendben, addig is, sziasztok – köszönt el testvérem.
— Szia! - válaszoltuk kórusban.
DAVID :)(Amy volt párja)
Amy szemszöge:
Na de most éppen a doki, akarom mondani Carlisle dolgozószobája felé tartok, magával az említettel Carlisle-jal, hogy mindezt megbeszélhessem vele. Hát, lehet, hogy ki fog akadni, ki tudja. Mindenesetre, hamarosan kiderül. Kinyitotta előttem az ajtót, és udvariasan előre engedett.
— Foglalj helyet. Szóval, miről akartál velem beszélni?
— Hát Carlisle, arról lenne szó, hogy tegnap volt Ericának egy rohama, vagy nem is, tudom mit is mondjak, mi volt ez. Nagyon megijesztett. Ordított, zokogott, nehezen nyugodott meg. Remélem, ő is elmeséli majd.
— Értem, igyekszem őt helyrehozni, ezt megígérem neked.
— Lenne még egy dologról szó, nem tudom, hogy elmondhatok-e neki valamit. És attól félek, maga is ki fog akadni.
— Na had halljam, mi nyomja a szíved?
— Szóval, terhes vagyok. És nem tudom, közölhetem-e a tesómmal. És ráadásul nem a volt barátomtól van a kicsi, ez száz százalék. Davidtől van, bent van most is kórházban, biztos látta már doki.
— David Adamsre gondolsz?
— Igen, ő rá gondolok. Ő volt a nagy szerelem, mikor szakítottam a volt barátommal, nála vigasztalódtam, és hát nem figyeltünk, és összehoztunk egy ártatlan kis lelket. Nem akarom őt megölni, már hozzám nőtt, nagyon szeretem már most.
— Figyelj, pár kezelés után megtudom mondani, közölheted-e a nővéreddel rendben? És gratulálok a kicsihez. És persze, ha kell segítség, mi szívesen segítünk neked.
— Nagyon szépen köszönöm. És elfogadom a segítséget. Remélem a nővérem, elfogadja ezt.
— Idővel biztos. Hidd el. Kicsit felerősítem erre a hírre rendben, van?
— Igen és köszönöm, hogy nem háborodott fel. Attól féltem azonnal leszedi a fejem.
— Ez a te életed, ebbe nem szólhatok bele.
— Jó, de mégis maga a szakember doki, ezt magának kell jobban tudni, én még gyerek vagyok ehhez. Meg persze a suli kihagyása se a legjobb.
— Ez igaz. Hát, mivel nem akarod megölni azt a kis lelket, amivel részben egyetértek, másrészt, tényleg nem a legjobb a sulit nem elkezdeni. De az iskolát elkezdheted orvosi felügyelet mellett.
— Lenne az orvosom? – kérdeztem félve.
— Nem vagyok nőgyógyász, de szívesen felügyellek. Ha szeretnéd – válaszolta a doki mosolyogva.
— Köszönöm – mondtam, és boldogan a nyakába borultam, miközben eleredtek a könnyeim. Jaj, bocsánat, ezek a hormonok.
— Semmi gond. Tudom, mivel jár. Szeretnél még valamit mondani? - kérdezte kedvesen.
— Nem, semmit, ennyi volt, köszönöm, hogy meghallgatott.
— Tegezz nyugodtan – mondta szelíden.
— Rendben, akkor köszönök mindent Carlisle. Hát akkor én lemegyek a többiekhez, és felküldöm Ericát.
— Nem kell egyedül lemenned, lekísérlek.
— Hát jó, ahogy gondolod – majd rá mosolyogtam.
Rengeteget segített nekem ez a beszélgetés. Végre egy ember, aki nem vet meg, mert hibáztam. Persze Alice se hibáztatott, csak ő még nem ismeri az egész történetet. De majd egy szép napon neki is elmesélem. Szép lassan értünk le a lépcsőn. Lent a nappaliban akadtunk a fiatalokra. Erica elmélyülten beszélgetett Nahuellel. Egész vidámnak nézett ki a nővérem, sajnos ritkán láttam ilyennek. De úgy néz ki, ez változni fog, észre se vettek minket, vagyis nem egészen így van, Edward és Jasper azonnal észrevettek, de a mutató ujjam a szám elé tettem, jelezve, hogy ne szólaljanak meg, hogy itt vagyunk. Carlisle-t megállásra kényszeríttetem, finoman visszarántottam magam mellé. Ki akartam élvezni ezt a boldog pillanatot, hogy a nővérem egy kicsit boldognak látszik. Carlisle azonnal megértette miért álltunk meg. Ő is mosolyogva figyelte nevetgélő nővérem. Emmett is szakadt a röhögéstől. Erica már a térdét csapkodta, hullott a könny a szeméből, de boldogságában, és nem szomorúságában. Istenem, végre adsz egy kis boldogságot nekünk? Mondd, kérlek ez tartósabb lesz, kérlek, hozd el a szebb időket.
Erica szemszöge:
Amint felmentek Amy-ék. Én mentem Esmével a konyhába a megbeszélt kakaómért.
— És mondd csak Erica, jobban érzed már magad? Mármint az öngyilkosság, hogy jutott eszedbe? – kérdezte kíváncsian Esme.
— Tudod, úgy érzem sok szenvedést kaptam, de viselni kell az élet nehéz keresztjét, csak én, már úgy éreztem, szépen lassan maga alá temet. Elkeseredtem, nem találtam igaz barátokra, összetörtem. A legjobb barátnőm kavart a pasimmal. Nem mintha már most bánnám, hisz ő egy disznó. Részeges, és igen agresszív is néha.
— Bántott valaha?
— Volt rá példa, sajnos. Részeg volt, és nem tudta mit tesz. De ezt is elnéztem neki, persze ő másnap semmire nem emlékezett. Tudtam már egészen kicsi korom óta, hogy el vagyok átkozva a szerelemben. Nehezen hiszem, hogy megtalálhatom az igazit, de bizakodom, csak lesz valaki, aki igazán szívből fog szeretni.
— Lehet, hogy már mered is – mosolygott rám sejtelmesen Esme.
— Ki tudja, lehet – mosolyogtam vissza.
— Menjünk ki a többiekhez – indítványozta.
— Támogatom az ötletet – és meg is indultam a nappali felé, kezemben a kész kakaómmal.
— Na srácok, én akkor megyek, hagylak titeket társalogni – mondta a srácok anyukája.
— Ne Esme, maradj velünk, kérlek. Nekem jót tenne, ha maradnál. Persze, ha titeket sem zavar anyukátok jelenléte – néztem a többiekre.
— Már miért zavarna? – kérdezte vigyorogva Emmett.
— Honnan kéne tudnom, te nagy gyerek!?
— Szóval már nagy gyerek vagyok, na szép kikérem magamnak – válaszolta sértődötten tényleg mint egy morcos 6 éves kisfiú.
— Jól van, nem sértésnek szántam ám, ne haragudj – néztem rá nagy boci szemekkel.
— Ha így nézel, magadhoz hódítasz ám. Nem haragszom.
— Ilyen könnyen el lehet csábítani? – kérdeztem vigyorogva.
— Hát ilyen szép lányok, mint te, könnyen el tudnak csábítani, de azért hű, maradok az én Roseimhoz.
— Ajánlom is, hogy hű maradj – mondtam komolyan.
— Erica mesélsz egy kicsit magadról? – kérdezte Nahuel.
— Persze, hisz mi még nem is találkoztunk. Van egy tesóm, Amy. Egyedül élünk. Sokat dolgozom suli mellett, hogy eltartsam magunkat. Magyarországról költöztünk ide Angliába. Szeretem az esőt. Hogy miért, ne kérdezd. Imádom a kék színt. Volt egy öngyilkossági kísérletem. Javul a lelki állapotom. Imádom a kutyákat, és a macskákat. Imádom a fagyit. Imádok sétálni. Szeretem a filmeket. Imádom a régi klasszikus zenéket. A mai zenéket is imádom. A zongoráért megveszek. Sőt a gitár, oh, az a második kedvenc hangszerem. 18 éves vagyok. Szeptemberben töltöm a 19-et. Szoktam énekelni hozzá, teszem igen hamisan. Azt hiszem ennyi.
— Huha, egész érdekes - mondta csodálkozva Daniel.
— Semmi érdekes nincs ebben. Hidd el. Csak egy ember vagyok a többi közül – mondtam lehajtott fejjel.
— Ne szomorkodj. Van benned különleges, hidd el – mondta Jasper.
— Igen, csak senki nem fedte fel bennem a lehetőségeket - mondtam mosolyogva.
— Hát lehet már valaki, felfedte, csak nem tudsz róla – mondta Edward.
— Lehetséges, majd jobban figyelek.
— Na most én jövök, mesélek néhány viccet – szállt be Emmett is a beszélgetésbe.
— Rendben, Maci, tiéd a színpad – egyszerre nevettünk fel Nahuellel.
— - Elnézést, megmondaná, melyik a túloldal?
- Az ott szemben.
- Hát most már tényleg meghülyülök! Onnan meg ideküldtek!
— Juj, Emmett ez fájt.
— Most én jövök.
— - Hogy hívják a vámpírok adminisztrátorát?
- Vérelszámoló.
— Ez jóóóó volt! De én tudok egy jobbat csajszi.- szólalt meg Edward.
— Elmegy egy 150 kg-os nő a nőgyógyászhoz. Felül a vizsgálószékbe. Az
orvos egy ideig csak néz előre, időnként pislog, majd megszólal:
- Hölgyem, legalább fingjon már egyet, hogy legyen kiindulási alapom!
— Ez durva! Király - már visítoztam a röhögéstől. Oké, még valaki viccet?
— Majd én - lelkesült be Jasper.
— - Jó napot, megvan maguknál az "Összeesküvés elmélet" Dvd-én?
- Ki kérdezi? És miért?
— Uh, ez kínzás! Emmett egy próba?
— Egy fiatalember autóban ül a barátnőjével egy parkban, és könyörögve kéri, hogy engedje, hogy szeretkezzen vele, de a lány nem hagyja. Végül a fiú így szól:
- Ugyan már! Csak félig fogom bedugni!
A lány erre beleegyezik, és azt mondja:
- Jól van, de csak félig... Ígérd meg!
A fiú megígéri, azzal ráveti magát a nőre, és tövig bedugja neki. A lány,
érezve a löketeket, nagyon élvezi, és azt mondja a barátjának:
- Dugd be egészen! Dugd be egészen!
A fiú, kissé szégyenkezve, próbálja menteni a büszkeségét:
- Oh nem! Az ígéret szép szó...
— Ez olyan tipikus tőled. Na most én jövök!
— Fickó elmegy az orvoshoz:
- Doktor úr, annyit beszélnek arról, hogy a nők meg a férfiak egyszerre élvezzenek el, de nekünk az asszonnyal még sose sikerült.
- Van pisztolya?
- Igen, van.
- Akkor tegye be a párna alá, és amikor elélvezne, lőjön vele a levegőbe. Így a felesége összerándul, és ő is elélvez.
Este csörög a telefon az orvosnál:
- Csessze meg az ötleteit, doktor úr! Kipróbáltam, a levegőbe lőttem, amikor élvezni kezdtem.
- És mi történt?
- A feleségem a szemembe fosott, és megharapta a nemi szervem, ráadásul a szekrényből föltartott kézzel előjött egy pucér hapsi!
— Uh, de gyerekek – szólalt meg Esme megrovóan
— Bocsánat – néztem ártatlan boci szemeimmel.
— Semmi gond – mondta kedvesen mosolyogva.
— Oké, én jövök szólalt meg ismét Emmett.
— - Miért nem helyes dolog a házasság előtti szex?
- Mert könnyen lekésheted miatta az esküvőd.
— Ebbe van valami – mondtam nevetve. - Nahuel te nem mondasz viccet? Biztos te is tudsz valamit.
— Ha nagyon szeretnéd, akkor legyen.
— Két kolibri cseverészik, mikor is az egyik előrukkol régi vágyával:
- Te! Én kíméletlenül meghágom az elefántot!
- Ááááh! Ugyan már! Ne bolondozz!
- De-de! Öcsém, én komolyan mondom!
Kapják magukat a kolibrik, és ráközelítenek az elefántra. Főhősünk felkészülve a kegyetlen kopulációra egész közel repteti magát az elefánt fenekéhez. Mikor azonban nagy lendületet venne a fergeteges orgia nyitányaként a behatoláshoz, a nagydarab jószág egy irgalmatlan recsegőset szellent. A kolibriről az összes toll tovaszáll, ott tájékozódik pőrén. A másik fetreng a röhögéstől. Mire főhősünk:
- Mi van, te nem vetkőzöl le előtte?
— Jézusom ez nagyon atom. A térdem csapkodtam patakzott a könnyem. Ezt nem hiszem el, visítoztam. Komolyan, ha láttátok volna a gondolatom ti is, szakadnátok, mondtam.
— Sajna, nem láttuk – szólalt meg Edward.
— Egy meztelen kolibri istenem. Ez atom.
— Nem baj, ha csatlakozunk? – jött be mosolyogva hugicám.
— Engem nem zavarsz. Maradj a srácokkal, én kegyetlen jókat, röhögtem velük. Doki, akkor menjünk, és beszélgessünk?
— Ha neked megfelel, de ha gondolod, elhalaszthatjuk.
— Nem, kész vagyok. Köszi srácok, mindent. Mondtam könnyeimet törölve.
— Maradjatok éjszakára – mondta csicseregve Alice.
— Nem is tudom, ha anyutoknak és persze aputoknak nincs ellenére.
— Maradjatok nyugodtan csak az a helyzet, osztozni kéne a szobán – mondta Carlisle.
— Nem gond. Alszunk mi hugival együtt.
— Ne már tesóó. Én nem akarok veled aludni.
— Oké, akkor én otthon alszom – mondtam határozottan.
— Aludj velem – hallottam meg eddig csendben üldögélő, dögös, szép szemű megmentőm hangját.
— Én azt hiszem, nem helyeslem igazán – mondtam félénken.
— Miért? – kérdezte kíváncsian.
— Hát izé, kérdezted a húgom.
— Amy? – kérdezte kedvesen.
— Hát néha szellent, és hát néha nyög álmában, de ne röhögd ki, ez komoly – mondta mosolyogva.
— Oké, lehet röhögni – hajrá mondtam nevetve.
— Mi van, én is szoktam pukizni – lépett be Nessi az ajtón.
— Meg én is tesó, ez nem nagy ügy – szólalt meg most már Amy is nevetve.
— Engem nem zavar – a szép szemű szexi félisten.
— Biztos? – kérdeztem félénken.
— Ne izgulj, ez tök természetes – majd rám mosolygott.
— Hallod Erica, ha nyögést hallunk, akkor majd azt gondoljuk, hogy éppen nagyon jól érzed magad Daniellel – szólalt meg Emmett nagy röhögés közepette. Ekkor Rosalie jól nyakon vágta őt.
— Emmett, csak a magad nevében beszélj – szólalt meg Rosalie.
— Emmett, te azt gondolsz, amit akarsz – és tök jól elröhögtem magam.
— Na jó, menj és beszélgess Carlisllal. – szólalt meg Amy.
— Rendben, de mielőtt felmegyek beszélgetni, te addig ugorj át hozzánk pizsamáért, és a tusfürdőkért, meg a fogkefe, fogkrémért, fésűért, parfümért, zokni stb. – ért.
— Oké. Valamelyikkőtök elvisz hozzánk?
— Majd én - Csicseregte Alice és Rosalie egyszerre.
— Rendben, addig is, sziasztok – köszönt el testvérem.
— Szia! - válaszoltuk kórusban.
2011. január 3., hétfő
Szebb idők 16. fejezet!
Nem ragozom a helyzetet a fejihez jó olvasást kívánok!! Az év első fejije :) Pusz:Solya :)
Erica ruhája: (Alice összeállítás)
Erica Ruhája: (Amy összeállítás)
Erica szemszöge:
— Na, itt is vagyunk. Szálljatok ki, gyorsan-gyorsan, mert Amy-ék ránk várnak.
— Igenis, főnökasszony – azzal kiszálltunk. Daniel kinyitotta nekem az ajtót, majd kisegített. Ezután elindultunk a nagy vásárlásra.
Kicsit meg voltam ijedve, sőt most is meg vagyok ijedve. Ez a nagybevásárlás, félek, nagy bajt hozz még nekem. Eluralkodott rajtam a pánik. Daniel végig mellettem van, és nem értem miért. Ez megijeszt engem. Olyan érzésem van, mintha minden rezdülésem figyelnék. Hiába rémülök meg ettől. Tudom nincs miért! Tudom, igazán mitől félek, attól, hogy beleszeretek ebbe a félistenbe, Danielbe, a megmentőmbe. Nem akarok még egyszer szerelmes lenni. Nem akarok többé csalódást. Én maga vagyok a szerencsétlenség a szerelemben. Nekem eddig sose volt szerencsém. Én már nem hiszek az igazi megtalálásában, nem hiszek az örök szerelemben. Ezek olyan ábrándok, amik nem léteznek, nincs örökké tartó szerelem, és boldogság. És tessék, íme megjelent a negatív oldalam, ezt nem hagyhatom eluralkodni magamon, ez ma a hugicám napja, nem láthat szomorúnak. Remélem, hogy a doki tud rajtam segíteni, nem lehetek lelki sérült. Így még inkább nem kellek majd senkinek. Össze kell szednem magam, magamért, a húgomért, és ki tudja még kiért. Itt állunk a pláza előtt, összeszorult a gyomrom, ez nekem nem fog menni, gyáva vagyok. Nem tudom megtenni, nem megy ez nekem. Sokan vannak, és sose leszek olyan szép cicababa, mint azok ott bent. Mély levegő, nem okozhatok csalódást senkinek sem, ráadásul engem néznek.
— Erica, jól vagy? – jött oda hozzám Amy.
— Persze, csak kellett egy kis, mély levegő, mehetünk, irány a shopping csajok – próbáltam egy széles mosolyt is összehozni ehhez a szöveghez.
— Biztos vagy benne? – kérdezte aggódva Alice.
— Naná, csapjunk bele. Tényleg jól vagyok. Ne nézzetek így. Menjünk be, mert sok a dolgunk.
— Rendben, menjünk – mondta Amy és Ali egyszerre.
Daniel félrerángatott egy üzletbe. Köpni-nyelni nem volt időm. Csak úgy simán berángatott, nem tetszik ez nekem. Most félek, csak nem akar bántani, mint a volt párom. Mégis remeg a lábam, a szívem a torkomban dobog a félelemtől. Nem akarok több verést.
— Erica, biztos, jól vagy? Annyira elsápadtál – kérdezte Dan.
Engem egyszerűen elkapott a sírás, menekülni akartam a karjai közül. De ő nem engedett, csak szorosan átölelt, és belőlem előtört a sírás.
— Sajnálom – suttogtam neki.
— Ugyan mit sajnálsz?
— Hogy ilyen roncs vagyok – szipogtam.
— Nem vagy roncs. Meséld el, mi a baj?!
— Azt hittem, meg akarsz verni.
— Ezt miből gondoltad? Az előző párod bántott? Válaszolj, kérlek – nézett rám esdeklően.
— Igen, volt rá példa, mikor megvert.
— Istenem – suttogta maga elé.
— De eddig sose jött neki össze, amit akart, nem kapott meg. Ezért is kaptam általában a veréseit. Mert nem akartam az övé lenni.
— És mondd, ugye, oh istenem mondd, hogy nem erőszakolt meg az a szemét – szemében dühöt láttam, és féltést.
— Nem sikerült neki. Nem sokkal ezután cserélt le a volt legjobb barátnőmre. De már én is szakítani akartam vele. Részeg volt, mikor meg akarta ezt tenni.
— Ez nem mentség. Miért nem jelentetted fel? – kérdezte idegesen.
— Mert ő pénzes, jó ügyvédei vannak. Ugyan ki hitt volna nekem, Daniel? - kérdeztem zokogva. Ezt már a parkolóban, mert valahogy ki kerültünk a boltból, ahová bevitt.
— Nem tudom – úgy láttam, mint ha ő is zokogna csak könnyek nélkül. — Sajnálom, hogy nem előbb érkeztem.
— Miért sajnálod? – kérdeztem meg szeppenve.
— Semmi, hagyjuk. Menjünk inkább vissza. Jó? Jobban vagy?
— Kicsit jobban. De egyszer válaszolnod kell a kérdésemre. És visszamehetünk.
— Egyszer, ígérem, válaszolok rá, de nem most, remélem nem haragszol rám ezért..
— Nem haragszom, nem tudnék rád haragudni – mondtam mosolyogva.
Szépen lassan visszaindultunk a plázába, és abba az üzletbe, ahol voltunk. Egyszer csak Jasper ugrott a látóterünkbe. — Hát ti meg hol voltatok?
— Hát, mi beszélgettünk kicsit – mondta, és ezután mozgott a szája, nagyon gyorsan, így nem értettem, mint mondd még Jaspernek. Meg amúgy is más kötötte le a figyelmem. Alice, és a hugicám egy rakás rucival a kezében.
— Atya úristen! - sikkantottam fel. - Még is ezt mennyi idő alatt vásárolták össze? – néztem félénken Jasperre.
— Kb. fél óra alatt, és ez még nem minden - nézett rám, majd rám mosolygott.
— Aha, értem. Akkor én csatlakozom hozzájuk, uraim, ha nem bánják – mondtam illedelmesen.
— Menj csak nyugodtan - válaszolták egyszerre.
— Akkor, addig, sziasztok.
— Alice, várjatok már meg, na – kiabáltam utánuk.
— Oké. Merre kószáltál nővérkém?
— Daniellel beszélgettem, meg Jazzel.
— Aha. Na jó, menjünk lányok, vár ránk a sok ruha – mondta Alice totál túlpörögve.
Alice a kezembe nyomott egy világosszürke farmert, és mellé egy szürke – fehér kockás inget. Felpróbáltam, és remekül állt, Alicenek is nagyon tetszett, sőt Amy ragyogott, mikor rám nézett. Ezek után Amy adott a kezembe egy fekete farmert, nagy-virágmintás felsővel. És ez így ment órákig. Mikor hírtelen a fiúk megjelentek, és közölték, hogy háromnegyed kettő. Azonnal pakolni kezdtünk. Sietve rohantunk rengeteg ruhával a kocsihoz. Most Amy, Daniel, és Jasper ült velem hátul a kocsiban, és Emmett vezetett. Alice, Nahuellel ült egy kocsiban meg a ruhák többségével. Kettő után tíz perccel oda is értünk a doki házához. Alice apja nyakába ugrott, és adott neki két hatalmas puszit.
— Szia, apa – mondta nevetve.
— Szia, kislányom. Na ugye nem fárasztottad le a lányokat nagyon? – kérdezte apukája mosolyogva.
— Nem, tényleg visszafogtam magam.
— Akkor jó. Sziasztok, lányok – köszönt a doki.
— Hogy van doki? – kérdeztem.
— Remekül, és te, hogy vagy? – kérdezte kíváncsian.
— Kicsit jobban – válaszoltam szelíd mosoly kíséretében.
— Na akkor gyere, mesélj nekem, addig a többiek el lesznek a húgoddal. Ugye gyerekek?
— Igen, apu – válaszolták kedvesen.
— Carlisle, szabad lenne egy szóra? – kérdezte Hugikám.
— Hát persze. Addig megbocsátasz, Erica?
— Persze doktor, menjen csak.
— Rögtön elkezdjük a beszélgetést.
— Rendben, nekem nem sietős.
— Na srácok, bemegyünk?
— Ja. Fáradj beljebb – mondta Emmett maci.
— Köszönöm, Emci maci – majd rávigyorogtam.
— Hogy vagy, kedveském? – kérdezte udvariasan Esme.
— Köszönöm kérdését, Esme, kicsit már jobban vagyok, a srácok, sokat segítenek nekem a jókedv fennmaradásán.
— Ennek örülök. Esetleg, eszel valamit? Vagy iszol?
— Hát egy bögre, meleg kakaónak most tudnék örülni, persze csak akkor, ha ez önnek nem fáradtság.
— Ugyan, ez nem fáradtság, és tegezz, nem vagyok én olyan öreg – mondta nevetve. Vele együtt nevetett Edward és Emmett is.
— Hát akkor, Esme, megyek és segítek elkészíteni a kakaóm.
— Rendben. Gyere csak velem.
Amy szemszöge:
Ma vásárolunk Alice-szel, nagyon be vagyok pörögve. Erica kevésbé lelkes, nem szeret vásárolni, valahogy ez nem az ő világa. De a kedvemért eljön. Imádom a testvérem, természetfeletti mániáját, hisz a szellemekben, vérfarkasokban, boszorkányokban, és persze a vámpírokban. Hát én kételkedek bennük, de olyan aranyos, amikor lelkendezik róluk. Na jó, befejezem ezt a gondolatmenetet. Van egy kis gondom, sőt nagy gond, ha lehet ezt gondnak nevezni, nem is tudom milyen szót is használjak rá. Hogy mondjam meg az imádott testvéremnek azt, hogy terhes vagyok! Igen terhes, és csak 15 éves, de én szeretném a kicsit. Nem a barom volt páromtól van, hanem a második nagy szerelmemtől Davidtől. Ha őrá gondolok elkap a sírás, hogy miért? Hát, mert pár hónap múlva meghal, rákos beteg. Ezért is lett vége a kapcsolatunknak. Azért szakított velem, mert nem akarta, hogy lássam, ahogy szép lassan leépül. És, hogy mikor is estem teherbe, hát akkor, mikor egy vita után hozzá mentem vigasztalódni, és hát, meglett az eredménye. Egy kisbaba, egy pici lélek belőle és belőlem. Nem tudom ehhez mit fog a nővérem szólni. Remélem, támogat majd, ha nem, akkor nem tudok mit kezdeni, elvetetni nem akarom, nem akarok a gyilkosa lenni. És a dokival is beszélnem kell a nővérem állapotáról, hogy közölhető-e a hír vele, meg ilyenek, meg eléggé kiakasztott a tegnapi viselkedése. Alice-szel muszáj voltam megosztani a hírt, hogy kisbabát várok. Így néztünk nagyobb ruhákat is rám, ha meghízok, legyen mit viselnem. Ő abban bízik Rica támogatni fog, remélem igaza lesz. Na de most éppen a doki, akarom mondani Carlisle dolgozószobája felé tartok, magával az említettel Carlisle-jal, hogy mindezt megbeszélhessem vele. Hát lehet, hogy ki fog akadni, ki tudja. Mindenesetre, hamarosan kiderül.
Erica ruhája: (Alice összeállítás)
Erica Ruhája: (Amy összeállítás)
Erica szemszöge:
— Na, itt is vagyunk. Szálljatok ki, gyorsan-gyorsan, mert Amy-ék ránk várnak.
— Igenis, főnökasszony – azzal kiszálltunk. Daniel kinyitotta nekem az ajtót, majd kisegített. Ezután elindultunk a nagy vásárlásra.
Kicsit meg voltam ijedve, sőt most is meg vagyok ijedve. Ez a nagybevásárlás, félek, nagy bajt hozz még nekem. Eluralkodott rajtam a pánik. Daniel végig mellettem van, és nem értem miért. Ez megijeszt engem. Olyan érzésem van, mintha minden rezdülésem figyelnék. Hiába rémülök meg ettől. Tudom nincs miért! Tudom, igazán mitől félek, attól, hogy beleszeretek ebbe a félistenbe, Danielbe, a megmentőmbe. Nem akarok még egyszer szerelmes lenni. Nem akarok többé csalódást. Én maga vagyok a szerencsétlenség a szerelemben. Nekem eddig sose volt szerencsém. Én már nem hiszek az igazi megtalálásában, nem hiszek az örök szerelemben. Ezek olyan ábrándok, amik nem léteznek, nincs örökké tartó szerelem, és boldogság. És tessék, íme megjelent a negatív oldalam, ezt nem hagyhatom eluralkodni magamon, ez ma a hugicám napja, nem láthat szomorúnak. Remélem, hogy a doki tud rajtam segíteni, nem lehetek lelki sérült. Így még inkább nem kellek majd senkinek. Össze kell szednem magam, magamért, a húgomért, és ki tudja még kiért. Itt állunk a pláza előtt, összeszorult a gyomrom, ez nekem nem fog menni, gyáva vagyok. Nem tudom megtenni, nem megy ez nekem. Sokan vannak, és sose leszek olyan szép cicababa, mint azok ott bent. Mély levegő, nem okozhatok csalódást senkinek sem, ráadásul engem néznek.
— Erica, jól vagy? – jött oda hozzám Amy.
— Persze, csak kellett egy kis, mély levegő, mehetünk, irány a shopping csajok – próbáltam egy széles mosolyt is összehozni ehhez a szöveghez.
— Biztos vagy benne? – kérdezte aggódva Alice.
— Naná, csapjunk bele. Tényleg jól vagyok. Ne nézzetek így. Menjünk be, mert sok a dolgunk.
— Rendben, menjünk – mondta Amy és Ali egyszerre.
Daniel félrerángatott egy üzletbe. Köpni-nyelni nem volt időm. Csak úgy simán berángatott, nem tetszik ez nekem. Most félek, csak nem akar bántani, mint a volt párom. Mégis remeg a lábam, a szívem a torkomban dobog a félelemtől. Nem akarok több verést.
— Erica, biztos, jól vagy? Annyira elsápadtál – kérdezte Dan.
Engem egyszerűen elkapott a sírás, menekülni akartam a karjai közül. De ő nem engedett, csak szorosan átölelt, és belőlem előtört a sírás.
— Sajnálom – suttogtam neki.
— Ugyan mit sajnálsz?
— Hogy ilyen roncs vagyok – szipogtam.
— Nem vagy roncs. Meséld el, mi a baj?!
— Azt hittem, meg akarsz verni.
— Ezt miből gondoltad? Az előző párod bántott? Válaszolj, kérlek – nézett rám esdeklően.
— Igen, volt rá példa, mikor megvert.
— Istenem – suttogta maga elé.
— De eddig sose jött neki össze, amit akart, nem kapott meg. Ezért is kaptam általában a veréseit. Mert nem akartam az övé lenni.
— És mondd, ugye, oh istenem mondd, hogy nem erőszakolt meg az a szemét – szemében dühöt láttam, és féltést.
— Nem sikerült neki. Nem sokkal ezután cserélt le a volt legjobb barátnőmre. De már én is szakítani akartam vele. Részeg volt, mikor meg akarta ezt tenni.
— Ez nem mentség. Miért nem jelentetted fel? – kérdezte idegesen.
— Mert ő pénzes, jó ügyvédei vannak. Ugyan ki hitt volna nekem, Daniel? - kérdeztem zokogva. Ezt már a parkolóban, mert valahogy ki kerültünk a boltból, ahová bevitt.
— Nem tudom – úgy láttam, mint ha ő is zokogna csak könnyek nélkül. — Sajnálom, hogy nem előbb érkeztem.
— Miért sajnálod? – kérdeztem meg szeppenve.
— Semmi, hagyjuk. Menjünk inkább vissza. Jó? Jobban vagy?
— Kicsit jobban. De egyszer válaszolnod kell a kérdésemre. És visszamehetünk.
— Egyszer, ígérem, válaszolok rá, de nem most, remélem nem haragszol rám ezért..
— Nem haragszom, nem tudnék rád haragudni – mondtam mosolyogva.
Szépen lassan visszaindultunk a plázába, és abba az üzletbe, ahol voltunk. Egyszer csak Jasper ugrott a látóterünkbe. — Hát ti meg hol voltatok?
— Hát, mi beszélgettünk kicsit – mondta, és ezután mozgott a szája, nagyon gyorsan, így nem értettem, mint mondd még Jaspernek. Meg amúgy is más kötötte le a figyelmem. Alice, és a hugicám egy rakás rucival a kezében.
— Atya úristen! - sikkantottam fel. - Még is ezt mennyi idő alatt vásárolták össze? – néztem félénken Jasperre.
— Kb. fél óra alatt, és ez még nem minden - nézett rám, majd rám mosolygott.
— Aha, értem. Akkor én csatlakozom hozzájuk, uraim, ha nem bánják – mondtam illedelmesen.
— Menj csak nyugodtan - válaszolták egyszerre.
— Akkor, addig, sziasztok.
— Alice, várjatok már meg, na – kiabáltam utánuk.
— Oké. Merre kószáltál nővérkém?
— Daniellel beszélgettem, meg Jazzel.
— Aha. Na jó, menjünk lányok, vár ránk a sok ruha – mondta Alice totál túlpörögve.
Alice a kezembe nyomott egy világosszürke farmert, és mellé egy szürke – fehér kockás inget. Felpróbáltam, és remekül állt, Alicenek is nagyon tetszett, sőt Amy ragyogott, mikor rám nézett. Ezek után Amy adott a kezembe egy fekete farmert, nagy-virágmintás felsővel. És ez így ment órákig. Mikor hírtelen a fiúk megjelentek, és közölték, hogy háromnegyed kettő. Azonnal pakolni kezdtünk. Sietve rohantunk rengeteg ruhával a kocsihoz. Most Amy, Daniel, és Jasper ült velem hátul a kocsiban, és Emmett vezetett. Alice, Nahuellel ült egy kocsiban meg a ruhák többségével. Kettő után tíz perccel oda is értünk a doki házához. Alice apja nyakába ugrott, és adott neki két hatalmas puszit.
— Szia, apa – mondta nevetve.
— Szia, kislányom. Na ugye nem fárasztottad le a lányokat nagyon? – kérdezte apukája mosolyogva.
— Nem, tényleg visszafogtam magam.
— Akkor jó. Sziasztok, lányok – köszönt a doki.
— Hogy van doki? – kérdeztem.
— Remekül, és te, hogy vagy? – kérdezte kíváncsian.
— Kicsit jobban – válaszoltam szelíd mosoly kíséretében.
— Na akkor gyere, mesélj nekem, addig a többiek el lesznek a húgoddal. Ugye gyerekek?
— Igen, apu – válaszolták kedvesen.
— Carlisle, szabad lenne egy szóra? – kérdezte Hugikám.
— Hát persze. Addig megbocsátasz, Erica?
— Persze doktor, menjen csak.
— Rögtön elkezdjük a beszélgetést.
— Rendben, nekem nem sietős.
— Na srácok, bemegyünk?
— Ja. Fáradj beljebb – mondta Emmett maci.
— Köszönöm, Emci maci – majd rávigyorogtam.
— Hogy vagy, kedveském? – kérdezte udvariasan Esme.
— Köszönöm kérdését, Esme, kicsit már jobban vagyok, a srácok, sokat segítenek nekem a jókedv fennmaradásán.
— Ennek örülök. Esetleg, eszel valamit? Vagy iszol?
— Hát egy bögre, meleg kakaónak most tudnék örülni, persze csak akkor, ha ez önnek nem fáradtság.
— Ugyan, ez nem fáradtság, és tegezz, nem vagyok én olyan öreg – mondta nevetve. Vele együtt nevetett Edward és Emmett is.
— Hát akkor, Esme, megyek és segítek elkészíteni a kakaóm.
— Rendben. Gyere csak velem.
Amy szemszöge:
Ma vásárolunk Alice-szel, nagyon be vagyok pörögve. Erica kevésbé lelkes, nem szeret vásárolni, valahogy ez nem az ő világa. De a kedvemért eljön. Imádom a testvérem, természetfeletti mániáját, hisz a szellemekben, vérfarkasokban, boszorkányokban, és persze a vámpírokban. Hát én kételkedek bennük, de olyan aranyos, amikor lelkendezik róluk. Na jó, befejezem ezt a gondolatmenetet. Van egy kis gondom, sőt nagy gond, ha lehet ezt gondnak nevezni, nem is tudom milyen szót is használjak rá. Hogy mondjam meg az imádott testvéremnek azt, hogy terhes vagyok! Igen terhes, és csak 15 éves, de én szeretném a kicsit. Nem a barom volt páromtól van, hanem a második nagy szerelmemtől Davidtől. Ha őrá gondolok elkap a sírás, hogy miért? Hát, mert pár hónap múlva meghal, rákos beteg. Ezért is lett vége a kapcsolatunknak. Azért szakított velem, mert nem akarta, hogy lássam, ahogy szép lassan leépül. És, hogy mikor is estem teherbe, hát akkor, mikor egy vita után hozzá mentem vigasztalódni, és hát, meglett az eredménye. Egy kisbaba, egy pici lélek belőle és belőlem. Nem tudom ehhez mit fog a nővérem szólni. Remélem, támogat majd, ha nem, akkor nem tudok mit kezdeni, elvetetni nem akarom, nem akarok a gyilkosa lenni. És a dokival is beszélnem kell a nővérem állapotáról, hogy közölhető-e a hír vele, meg ilyenek, meg eléggé kiakasztott a tegnapi viselkedése. Alice-szel muszáj voltam megosztani a hírt, hogy kisbabát várok. Így néztünk nagyobb ruhákat is rám, ha meghízok, legyen mit viselnem. Ő abban bízik Rica támogatni fog, remélem igaza lesz. Na de most éppen a doki, akarom mondani Carlisle dolgozószobája felé tartok, magával az említettel Carlisle-jal, hogy mindezt megbeszélhessem vele. Hát lehet, hogy ki fog akadni, ki tudja. Mindenesetre, hamarosan kiderül.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)