Remélem tetszeni fog nektek a feji. Üdv : Solya :)
Erica szemszöge:
— Lehet, hogy ezt inkább reggel fejteném ki, ha az neked megfelel.
— Tökéletesen, na jó éjt, Picilány.
—Szép álmokat, Dan – mondtam, majd adtam neki az arcára egy hatalmas cuppanós puszit, és elaludtam.
Reggel érdekesen ébredtem, hogy miért is? Hát úgy, hogy Daniel mellkasán feküdtem, még pedig Taylor Swift – Youbelong with me számára kezdtem el pislogni. Ki, és miért hallgatja ezt a számot, kérdeztem magamtól és Úristen, egy szexi félisten mellkasán ébredezem, de ciki, basszus, futott át az agyamon. Mit ne mondjak, egészen kényelmes így aludni, olyan aranyos, ahogyan átkarol. Óvatosan húzódtam el tőle nagy sajnálatomra, maradtam volna még csak féltem, hogy kiszúrja, fent vagyok, talán ő még alszik, gondoltam. Félve néztem fel rá, ő is pont engem nézett, éreztem, ahogyan a vér az arcomba gyülemlik, vagyis elpirultam, ez is ritka nálam. Elkezdtem magamban imádkozni, hogy csak nem csináltam semmi hülyeséget, míg aludtam, nagyon remélem, gondolkoztam el, majd idegesen nyeltem egyet. Majd megszólalt azon az édes hangján.
— Jó reggelt, Picilány. Vagyis, jó napot – mondta mosolyogva.
— Jó reggelt – mondtam én is mosolyogva erre a mosolyra, muszáj voltam reagálni..
— Hogy aludtál? – kérdezte kedvesen.
— Remekül – és még annál is jobban kis mennyei éden volt ez nekem, nem mindennap kell így az ember lánya, gondoltam magamban. Aztán kapcsoltam, azt mondta, jó napot, mennyi lehet az idő. Idegesen kezdtem el a telefonom után kutatni.
— Mi a baj? – kérdezte ijedten.
— Hol a telefonom, és Uramisten, mennyi az idő? – kérdeztem idegesen. Ma meg kell jelennem a próbán.
— Fél tizenegy van. Nyugi, hová ez a sietség, a telefonod a kisszekrényen. – mondta higgadtan.
— Köszi. – szólaltam meg, majd kifújtam az eddig bent tartott levegőt. És visszadőltem az ágyra.
— Elárulod, mi volt ez az ijedség? – kérdezte kíváncsian, majd rám meresztette a szemeit.
— Megijesztettél – mikor ezt kimondtam szomorúság suhant át az arcán, és maga elé motyogott valamit.
— Mégis mivel ijesztettelek meg? – kérdezte félénken.
— Azzal, hogy jó napot köszöntél, azt hittem, már délután van, és nekem táncpróbára kell mennem, és nem késhetek el – mondtam el ezt egy szuszra. Egy pillanatra átsuhant az arcán a nyugodtság, és elnevette magát.
— Tényleg emiatt ijedtél meg?
— Igen, tényleg, hé, ez nem vicces – szóltam rá, majd bevágtam a durcit. Eközben megkordult a gyomrom is. Remek, gondoltam magamban, ezt még ő is meghalhatta.
— Úgy hallom, éhes vagy, gyere együnk valamit – majd megint elnevette magát, mintha mulatna valami viccen. És ne haragudj, hogy kinevettelek – szólalt meg lágyan, míg felkelt az ágyból, és magára kapott egy pólót, és egy farmernadrágot. Levegőt is elfelejtettem venni a felső teste láttán, és ismét egy hatalmasat nyeltem.
— Valami gond van? – nézett rám féltőn.
— Nem dehogy is miből gondolod? – kérdeztem kíváncsian.
— Akkorát nyeltél az előbb – mondta mosolyogva.
— Ja, izé, ki kell mennem az illemhelyre – mondtam majd elpirultam.
— Oh, értem, ennyire sürgős az ügy? – kérdezte nevetve.
— Aham – majd rá vigyorogtam zavaromban.
— Látod azt, az ajtót? A gardrób mellett? – érdeklődve néztem rá.
— Igen, látom – válaszoltam.
— Na, az ott a fürdő, használd bátran – mondta, majd távozott a szobából. És az arcán ott virított az az ellenállhatatlan mosoly.
— Oké – motyogtam, majd elindultam a fürdőbe elvégezni a teendőim.
Vidáman, és sietősen nyitottam ki a fürdő ajtaját, mert ugye a természet, nagy úr. Ezután gyorsan vettem egy zuhanyt, és a zuhany alatt boldogan énekeltem, valahogy sokkal jobb kedvem volt ma reggel, talán Daniel az oka. Azok az igéző szemek, amikkel nézett. Kíváncsi vagyok Amy reggelére is, remélem, olyan jól indult mint az enyém. Sietnem kell, beszélnem kell vele. Gyorsan megtörülköztem, és felvettem azt a csini, de mégis egyszerű ruhát amit tesóm választott nekem. Majd sietősen a nappali felé indultam mivel innen hallottam kiszűrődni hangokat köztük volt húgomé is.
— Szió, tesóóóóó – visította majd megölelt.
— Szia, hugim – mondtam nevetve.
— Na? –kérdezte és húzogatta a szemöldökét közben.
— Jó napot mindenkinek, vagyis nekem még reggelt – mondtam mosolyogva.
— Szia – köszönték a lányok egyszerre.
— Cső, csajszika – szólalt meg Emmett.
— Szép reggelt, ifjú hölgy – köszönte Edward.
— Kellemes reggelt – mondta egyszerre Jasper, Nahuel, Jacob és Daniel. Aranyos volt, hogy még egyszer köszönt nekem.
— Naaaaaaaaaa? – kérdezte ismét a tesóm.
— Mi na? – kérdeztem kíváncsian.
— Mesélned kell – mondta ujjongva, mint egy gyerek, aki élvezi a faggatást.
— Ezt én is ugyan úgy mondhatom, neked is mesélned kell, és amúgy is, erre én gondoltam előbb. Csak gondoltam vártok, míg megreggelizem.
— Én már ettem – tisztességes helyről újságolta lelkesen.
— Oké, de én még nem, így kénytelen vagy várni, míg eszem valamit. És hol ettél?
— Hát itt te butus hol máshol? – Kérdezte. Esme volt olyan aranyos és csinált reggelit.
— Oh értem.
— Gyere és egyél valamit. – mondta Esme, és bevezettet a konyhába.
— Köszönöm.
— Mit szeretnél enni? – kérdezte kedvesen Esme.
— Ühm, zabpehely van? – a hangom félénk volt.
— Persze, hogy van, de nem szeretnél valami laktatóbbat? – kérdezi kedvesen.
— Nem köszönöm, az bőven jó lesz. Muszáj tartanom a súlyom, mert a csajok kinyírnak, ha hízok még 5 kilót. Oké nem kell meglepődni és lenézni, tudom, így is kövér vagyok.
— Dehogy vagy kövér, édesem, ne beszélj butaságokat. Gyönyörű vagy, így ahogyan vagy, egy aranyos duci lány – beszéde közben olyan lágy volt a hangja, mit egy igazi anyának.
— Köszönöm – mondtam, majd potyogni kezdett a könnyem.
— Mégis mit köszönsz, kedvesem? – eközben közelebb lépett hozzám.
— Annyira anyukámra emlékeztet, ő is mindig ezt mondta nekem.
— Ez az igazság kicsikém. Ne sírjál – majd nyugtatóan simogatni kezdte a hátam.
— Nem áll szándékomban sírni, inkább eszem.
— Jól teszed. – szólalt meg Daniel és belépett a konyhába Jacobbal és Renesmevel együtt.
— Hát jó - mondtam majd neki láttam a zabpehely elfogyasztásának.
Isteni volt az a gyümölcsös zabpehely. Én csak néha engedem meg magamnak ezt a márkájú zabpelyhet, mivel eléggé drága, és kevés is van benne. Na de meg se kéne lepődnöm, jól keresnek, a szülök gazdagok, ők megengedhetik. De jó nekik, és úgy látszik, a szeretet is meg van közöttük. Határozottan irigylem őket. Habár nem azt mondom, hogy nekünk Amy-vel nem jó együtt, de azért, amennyit keresek, néha nem elég kettőnknek, hiába dolgozom hétvégén is, hiába van két állásom. Ráadásul, ha fősulira szeretnék menni, a 2 éves képzés után kell a pénz, ilyen világban élünk sajna, és a válságok a tőzsdén nem tesznek jót, hiába nem értek hozzá, de tapasztalom.
— Na ettél már? – rontott be Amy a konyhába, és ismét a kedvenc számát hallgatja. Sak Noel- Loca People számát, természetesen.
— Igen, ettem. És kikészülök ettől a zenétől.
— De én imádom, és hallgatni fogod, ha tetszik, ha nem.
— Rendben, ha harc, hát legyen harc. Ezután az én kedvenc számom jön.
— Komolyan, ha benyomod azt a számot, azt a retro izét, nem tudom mit is csinálok veled. Weather Girls – It’s Raning Man
— Imádom – erre a mondatomra felálltam a székről, és táncolva mentem az edényemet elmosogatni. Amit Esme nem akart megengedni, de én győztem. És a zene ritmusára kitáncoltam a nappaliba.
— Nem tudom elviselni a stílusod – mondta nyafogva hugicám.
— Én se a tiéd, ezek a mai fiatalok nem értékelik megfelelően a régi zenéket – mondtam és közben forgattam a szemeimet.
— Köszi, de ha nem tévedek, te is mai fiatal vagy, nővérkém.
— Az egy dolog. Oké, szeretem a mai modernebb zenéket, amiket te is hallgatsz, én is meghallgatom, de a retro zene az én világom bocsi – mondtam majd rámosolyogtam.
— Sebaj, én így szeretlek – mondta, majd elkezdtük énekelni közösen a következő számot. Mégpedig, a Bonnie Tyler – I need a hero című számát.
— Látom, lányok el vagytok – szólalt meg Emmett.
— Ez alap, te nagy maci. Gyere, táncolj velünk - mondtam neki.
— Hát legyen – mondta, majd elkezdett táncolni velünk.
— Csatlakozzatok ti is – kiáltotta túl a zenét testvérem.
Mindenki velünk táncolt, még Carlisle Esme is egészen felbátorodva táncolt velünk, a fiatalokkal. Aztán következett egy szám, ami teljesen a szívemig hatolt. Edward tette be, a párok összesimulva táncoltak tovább. Bryan Adams – Everithing I do ez szólt. Menekülni akartam, mert az előző számra egyedül táncoltam, mielőtt leülhettem volna, Daniel kapott a kezem után, és mélyen a szemembe nézett.
— Szabad erre a táncra, hölgyem? – kérdése, és a tekintette elvakított.
— Természetesen uram – mondtam, majd pukedliztem egyet.
— Olyan szomorúnak tűntél az előbb – miközben ezt mondta a szememet tartotta fogva az ő tekintete.
— Hm… Nem szomorú voltam, hanem csak, meghat mindig ez a szám, és elérzékenyülök. Bocsi.
— Miért is kérsz bocsánatot? – szeme kíváncsiságot tükrözött.
— Mert nem volt épp illendő az, hogy az éjszaka kellős közepén, vagy nem is tudom mikor hajtottam a fejem a mellkasodra, én saj… - akartam mondani, de a mutatóujját a számra helyzete.
— Nem kell semmit se sajnálnod, nem zavart.
— Biztos, mert ha neked kellemetlenséget okoztam, csak szólj.
— Biztos, hidd el semmi gond.
— Akkor jó – mondtam és közben megöleltem.
A számnak vége lett, és a húgom türelmetlenül állt az oldalamnál.
— Daniel, ha nem haragszol, én most elrángatom a tesóm, és elbeszélgetek vele.
— Nem haragszom, vidd csak – mondta, majd rámosolygott, szinte gondolom a húgom szívdobogása kihagyhatott egy ütemet, erre a mosolyra az enyém is kihagy, az fix.
— Köszi. Na, gyere már – rángatott kifelé az ajtón, ki a teraszra.
— Oké, megyek, már megyek – egy perc múlva már a teraszon ültünk.
— Na, mesélj. Milyen volt szexi félistennel aludni?
— Na de, Amy.
— Te komolyan vak vagy?
— Nem, nem vagyok vak, látom, hogy jóképű na és?
— Mi az, hogy na és?
— Szerinted én fogom érdekelni?
— Miért ne érdekelhetnéd?
— Mert én nem vagyok egy szupermodell, azért és mert szerelmes valakibe.
— Már megint ezzel jössz. És mi van, ha tetszel neki? oh értem.
— Ne bőszíts fel ilyenekkel légy szíves. Inkább te mesélj, milyen volt Nahuel mellett aludni?
— Csodás, elalvás előtt beszélgettünk kicsit rólam, kicsit róla, egy tündér, imádom a pasit. Olyan gyengéd, és képzeld a mellkasán ébredtem, telibe mosoly terült szét az arcomon ébredéskor. Ő is mosolygott, láttad már milyen dögös a mosolya?
— Nem, de ha gondolod, legközelebb megnézem – vigyorogtam rá Amy-re.
— Olyan izé vagy már, na – mondta, és közben rácsapott a karomra.
— Áu, hé, ez fájt.
— Bocsi.
— Semmi gond. Na gyere, te bunyós banya.
— Nem vagyok banya – morgolódott, majd besétáltunk a házba.
