Szebb idők 14. fejezet

Köszönöm a Javítást, DRUSILLÁNAK!!!

Erica szemszöge:

— Akkor, holnap vásárlás, ugye nincs programotok? A holnap jó lesz? - kérdezte izgatottan Alice.
— Persze - vágtuk rá közösen.
— De nekem apukátoknál kell lennem – mondtam szomorkásan.
— Ott leszel, majd érted megyek a plázához – mondta Daniel, egy szexi mosoly kíséretében.
— Köszi – mondtam, majd félénken rá mosolyogtam.
— Igazán nincs mit, szépségem – mondta egy szívet melengető mosoly kíséretében Daniel.
— Még, hogy én, szép? Hát nagyon kétlem, hogy szép lennék – mondtam teli szomorúsággal a hangomban.
— Igazad van, rosszul fogalmaztam, te nem egyszerűen szép vagy, hanem gyönyörű – ezt olyan komolyan mondta.
— Köszönöm a bókot, uram, teljesen megtisztel vele – mondtam úri módon, és még pukedliztem is hozzá.
— Igazán? Az enyém a megtiszteltetés, hölgyem, hogy dicsérhettem.
— Én köszönöm a merészségét – mondtam mosolyogva.
— Merészségnek gondolja kegyed?
— Igen, uram, tudja nekem, nem szoktak úgy kedves bókokat mondogatni.
— Hát lehetek én az egyetlen személy, aki kedveskedik magának? – kérdezte teljesen komolyan.

— Hát uram, mivel maga eszeveszettül jóképű, és hatalmas szíve van, és elég kitartó, nem mondhatok nemet – mondtam tiszta szívemből.
— Ennek örül a szívem. Akkor holnap maga elé megyek a plázához – mondta vigyorogva.
— Ok, hagyjuk ezt a régi módiságot. Ott foglak várni, ígérem, de ha késni mersz, büntetést kapsz –eközben perverz vigyor lett arcomon.
— Ahogy kéred. Nem fogok késni, de kíváncsivá tettél, mi lehet az a büntetés. De inkább nem játszok el a gondolattal, mert lehet, rosszul járnék.
— Jobban is teszed. Hát akkor, sziasztok - fordultam a többiek felé. Mindenkinek adtam két puszit. Danielt hagytam utoljára, neki jó hosszasan adtam a két puszit.
— Á, ez nem ér, vele miért kivételezel? – kérdezte durcásan Emmett.
— Oh bocsi, na gyere te nagy maci, kapsz puszit – azzal adtam neki, jó nagy cuppanós puszikat.
— Na így már sokkal jobb – közben elvigyorodott.
— Szisztok köszöntek elegyszerre majd, kiléptek a lakásból.

Mikor kiléptek, egy pillanatra rám tört a szomorúság, máris hiányoztak nekem. De nem hagytam sokáig ezt az arcomon mutatkozni, rögtön felvettem a póker arcom, ezt hugicám nem láthatja meg. Jaspert kifejezetten imádom, a személyisége olyan igéző, olyan érzelmes. Edward maga az udvariasság, olyan érzékeny, mint Jasper, de ő másképp érzékeny, ő olyan igazi hős szerelmes típus. Emmett a nagy mókamester őt ezért imádom, de bennem emberére akadt, mivel én is igen perverz fantáziával megáldott emberke vagyok. Bella, ő egy visszahúzódó, tündéri teremtmény, rám emlékeztet, tisztán látszik rajta, hogy Edward a mindene. Alice egy igazi kis energia bomba, őt ezért kedveltem, még csak két napja ismerem őket, mégis úgy érzem, mintha családom tagjai lennének. Vagy én lennék az ő családjuk tagja? Ez elég korai kijelentés, és nincs jogom ezt gondolni. Gyorsan ki kell ezt vernem a fejemből. Nessie, ő egy angyal, olyan mintha a húgom lenne, árad belőle a jólneveltség, a kedvesség. Rosalie, a gyönyörű szépség, a meg nem értett szépség, tudom, hogy valami titka van, talán azért nem bízik meg bennünk, talán fél vagyis, félti a családját. Ami teljesen jogos, én is féltem a testvérem. Esme, ő a színtiszta szeretetével, olyan mintha anyukám lenne, anyutól kaptam utoljára ekkora szeretett. Ezt Amynek is átadja, ezt a szeretetet. Carlisle, pedig egy csodálatos ember, aki a fél életét a betegeinek szenteli. Annyira elgondolkodtam, hogy azt vettem észre, Amy ordibál.

— Erica, az istenért, mi a franc van veled, figyelj már rám egy fél órája, magyarázok neked. Ha nem válaszolsz, felhívom Carlislet – miközben ezt mondta fújtatott.
— Oké figyelek, ne kiabálj – mondtam nyugodt hangon.
— Akkor mi a francért nem válaszoltál a kérdésemre, komolyan a frászt hoztad rám, valami nincs rendbe veled az tuti. Ezt meg fogom említeni a dokinak arra mérget, vehetsz.
— Felőlem. Nyugodtan mondd meg neki, nem érdekel, és most megyek a szobámba, ha kaja kell, szólj, majd rendelek pizzát. – mérges voltam jelenleg megint rám tört a depresszió ismét öngyilkos akartam lenni.
— Most meg mi a bajod bakker? – ő is dühös volt.
— Semmi, és most, ha megengeded, távoznék – már a sírás kerülgetett.
— Menj a picsába, akkor, ha ilyen vagy – láttam rajta, hogy rosszul esik neki a viselkedésem.
— Megyek is – majd berohantam a szobámba és rám tört a sírás.
— Ne haragudj! - kiabált utánam, de ez nem érdekelt magamra zártam kulcsra a szobaajtót.

Őrületes sírógörcs kapott el nem tudtam megmagyarázni mi a bajom, úgy éreztem, rögtön összeesek, kapkodtam a levegőt. Nem tudtam beszélni, egyszerűen rám tört minden fájdalom. Megfogtam a kispárnám, és abba üvöltöttem. Iszonyatosan fájt minden, még a levegő vétel is. Sikítoztam. Nem kis frászt hozhattam rá a hugicámra, de nem bírtam abbahagyni. Összeesküdtek ellenem. A legjobb barátnőm Ch… úgy hittem, hogy a legjobb erre kavart a pasimmal. Ez iszonyú fájdalommal tölt el, és ez nem az, aminek látszik, persze én meg magam egy szent volnék. Az egész életem, ellenem esküdött. Utál mindenki, senki nem szeret. Elvesztem. Mindent elvesztettem, amit valaha szerettem. Ezek után a húgom is meg fog gyűlölni. Egyedül fog hagyni, és én magányosan fogok meghalni, a hatalmas szívfájdalmamba halok bele. Hogy tehették ezt velem? Minden bölcs azt mondja, kár a múlton rágódni. Ez igaz, kár rajta rágódni, csak hogy a múlt, nagyban befolyásolja a jövőnket az istenért. Miért fáj ez ennyire? Miért kell nekem ennyit szenvednem, mikor akar végre beköszönteni a boldogság? Fiatalon vesztettem el anyukám, és még akkor a legjobb barátom is ellenem fordul. Istenem, mit vétettem én a világ ellen? Azt, hogy megszülettem? Nem bírom cipelni életem keresztjét, nem megy, segíts istenem, szépen kérlek. Fáááááááááááááj! Üvöltöttem.

— Erica, nyisd ki, könyörgöm – Amy már sírt, hallottam a hangján.
— Nem megy, Amy. Fáááj! Érted? Meg fogok halni - sírva üvöltöttem ki neki.
— Engedj be, segíteni akarok – hangja könyörgő volt. Ez még több okot adott a sírásra.

Valahogy elmásztam az ajtóig, és hallottam, ahogy kattan a zár, és húgom tör be a szobámba. Leült mellém a földre, és velem együtt sírt, tudtam, hogy ez egy hosszú, és fájdalmas szakasz lesz mindkettőnk életében. De rendbe kell jönnöm, csak azt nem tudom, hogy csináljam. Kitudja mennyi idő, mire újból a régi mosolygós lány leszek, aki egykoron voltam.
Sírtam, és csak sírtam, egyenesen szenvedtem, elmondhatatlanul. Én őszintén szerettem, a lelkem egy darabját, elvitte ez a szerelem. Egy szerelmes történet jutott az eszembe, ahol a főszereplő nőt elhagyja szerelme, és ő szenvedett annyit. Éjszakánként sikoltozva ébredt. A lelke a srácé volt. A srác nélkül semmit nem ért az élete. Majdnem belehalt a fájdalomba. De ott volt a legjobb barátja. Aki segített neki. A pasi beleszeretett a lányba. A lány megmondta neki, ő már sose lesz a régi, tudta, soha senki mást, nem lenne képes szeretni, csak azt, aki elhagyta őt. A srác elfogadta volna a tényt, hogy a nő sose lesz a régi. A lány, merő ostobaságból leugrott egy szikláról . Ez a férfi fülébe jutott. Igazából még mindig szerette a lányt. Mikor megtudta, hogy meghalt, utána akart menni, nem találta értelmét az életnek a lány nélkül. De a lány élt. A fiúnak a húga vitte magával a lányt, és megakadályozták, hogy a fiú meghaljon. A végén, happy end lett. Mindkettő élt, és szerették egymást tovább. De vajon én képes leszek mást szeretni?
A válasz, igen, csak türelmesnek kell lennem. Egyszer csak abbamaradt a sírásom. Rájöttem, nincs miért szenvednem, nem hagyhatom, hogy a fájdalom győzzön. Erősnek kell lennem. Hisz itt vannak Cullenék, akik segítenek nekem. Emmett a humorával, Alice a pörgésével, Jasper a kisugárzásával, Edward a jó modorával, Bella a visszafogottságával, Nessi a húgom erejével, Carlisle, orvosi segítséggel, Esme hatalmas szeretettével, és a húgom a testvéri szeretetével. Rájuk számíthatok, ezt biztosan tudom. Daniel pedig a jövő kérdése. Hozzá valami más köt, de nem tudok rájönni mi az, de remélem, mihamarabb rájövök.

Daniel szemszöge:

Amint távoztunk Ericáéktól, rám tört a szomorúság, de leplezni próbáltam Edward elől a gondolataim, elég, ha Jasper érzi a szomorúságom. Olyan furcsa érzésem támadt, olyan üresnek éreztem magam. Nagyon gyorsan hazaértünk, nem volt kedvem beszélgetni, ezért felvonultam a szobámba, gondolkozni akartam. Habár egy gondolatolvasó bátyóval nehéz lesz. De ezt is megoldom. Bella a megoldásom.

— Bella, lennél olyan kedves, hogy körém vonod a pajzsod? – kedvesen kérdeztem tőle.
— Persze. Mennyi időre? – kérdezte tündéri nővérem.
— Egy óra elég lesz, köszönöm. – mondtam hálásan.
— Igazán nincs mit.

Szóval, van egy szabad órám gondolkodni, éljen. Az is több, mint a semmi. Végig Erica járt a fejemben, csak az ő képét láttam magam előtt. Vajon most mit csinálhat? Éreztem, hogy lassan lejár az egy óra, így abbahagytam az Ericára való gondolást. Gondoltam megyek, beszélgetek kicsit Jasperrel. Jót tennének, most a tanácsai. Lehet, hogy inkább Edwarddal kéne társalognom? Á, inkább kezdem Jasperrel. Éppen bekopogtam a szobájukba, mikor Alice kiszólt, hogy „Szabad”.
— Jasper itt van? – kérdeztem pörgő nővérem.
— Itt vagyok – mondta a fürdőből.
— Beszélhetnénk?
— Persze. Mi a gond?
— Biztos te is érezted, mikor eljöttünk Ericától, milyen érzések kavarogtak bennem.
— Igen éreztem – mondta mosolyogva.
— Jasper, lehetséges, hogy beleszerettem? Első látásra? – kérdeztem kétségbeesett hangon.
— Minden lehetséges. És lehet, hogy beleszerettél. Habár az érzéseid elég bizonytalanok, de idővel te is rájössz.
— Jazz, én ettől félek. Nem lehetek belé szerelmes, én vámpír vagyok, ő egy ember.
— Dan, figyelj rám, Edwardnál is ez volt a helyzet. Tudod, a szerelem nem válogat.
— És ha ő nem fog viszont szeretni?
— Korai ezen gondolkodnod még, hisz gondolj bele, nem rég szakított vele a barátja. Mekkora fájdalom ez neki, öngyilkos is lett, de hála neked nem jött neki össze.
— De meg is ölhettem volna. Érted már, kezdett rajtam eluralkodni a vörös köd – egyre kétségbeesettebb volt a hangom.

— Daniel, de nem ölted meg. Elhatároztad, hogy megváltozol. És igen, jó úton haladsz. Mindenki büszke rád.
— Igyekszem. Ezt te is tudod.
— Akkor meg ne problémázz, élj, öcsém. Szeptemberben már te is suliba jársz velünk. Ez egy nagy tett. Ráadásul orvos akarsz lenni, hogy segíthess apának. Tudod, apa milyen büszke rád? Én érzem, hidd el.
— Annyira félek, ha azt te tudnád. Ha esetleg összejövünk, akkor még a Volturi miatt is idegeskedhetünk.
— Dan, már van egy kis gyakorlatunk ebben. El tudjuk mi ezt okosan titkolni.
— Olyan jó, hogy támogatsz, legalább te, de Rose olyan rideg vele.
— Tudod, hogy kell neki egy kis idő, mire elfogadja a tényt, hogy te is egy emberbe lettél szerelmes. Ő féltékeny, mert Erica ember, és persze ott van Amy is, aki ember. Ez így neki kétszer nehezebb. Ezt meg kell értened. És Rose, amúgy sem olyan rideg Ericával. Szerintem, kifejezetten kedveli. Talán lát benne valamit. És érzem, hogy Amy-t is kedveli.

— Oh, ez meglepett. És a többiek?
— Hát Esme szokásos szeretetével fogadja majd a tényt, Carlisle szintén, efelől semmi kétség. Alice meg már, majd kicsattan a boldogságtól. Edward, ő elfogadja, tudja, hogy a sors elől nincs menekvés. Bella meg tuti mindenben támogatni fog. Sőt, Nessi is, éreztem mindenki mennyire kedveli Ericát, és persze Amy-t is imádják. Emmett már most húgának tekinti mindkét lányt. Rose, ő meg, mint mondtam, meg fog békélni a tudattal. Úgyhogy hajrá, Rómeó.
— És te mit gondolsz? – kérdeztem kíváncsian.
— Én is támogatlak, komolyan, ne félj, csak hódítsd meg őt, és szeresd minél jobban. Ha megbántod, kitekerem a nyakad. Tudod, én is, úgy szeretem, mintha a hugicám lenne.
— Értettem, főnök. Köszönöm a beszélgetést, sokat segítettél.

Visszavonultam a szobámba majd hallottam Alice-t, amint felsikkant. Nem tudtam, hogy mi lehet a gond, elkapott a pánik, mi van, ha Ericával, vagy Amy-vel történt valami? Azonnal leszaladtam.

— Alice, mi a baj? – kérdeztem feszülten.
— Semmi, Daniel, csak láttam, hogy holnap a lányokkal belefutunk egy jó kis leárazásba. Ez egy olyan izgatott sikkantás volt, ne félj.
— Biztos? Nem hazudsz ugye? – komolyan aggódtam.
— Teljesen biztos – mondta nyugodtan.
— Jól van család, én, akkor elmegyek vadászni, valaki velem tart? – hangom érdeklődő volt.
— Én veled tartok - válaszolta Edward. - Én is, ha nem bánod – mondta Emmett.
— Persze, hogy nem bánom, legalább nem unatkozom egyedül. Mehetünk?
— Természetesen – vágták rá egyszerre.
Ezzel elindultunk vadászni.


Alice szemszöge:

Itthon ültem, és beszélgettem Esmével a holnapi napról, mikor egy látomás tört rám. Ericát láttam, teljesen kiborulni, és azt, hogy Amy-vel kicsit összekaptak. Szörnyű volt így látni családunk legújabb tagját. Igen, családtag lesz, Daniel párja lesz, csak kell hozzá egy kis idő, de így lesz, tisztán láttam. Nem hiába akartam ideköltözni családommal. Az is csoda, hogy tisztán látok, hisz a közelünkben él egy vérfarkas. De mégis, kitűnően működik a képességem. Talán fejlődött. Felsikkantottam, mikor megláttam Erica szemeit, és azt a megviselt arcot. Hallottam, ahogy Daniel közeleg, muszáj vagyok neki füllenteni a látomásommal kapcsolatban, ha megtudná, azonnal odamenne, és az nem tenne jót a lányoknak.

— Alice, mi a baj? – kérdeztem feszülten.
— Semmi Daniel, csak láttam, hogy holnap a lányokkal belefutunk egy jó kis leárazásba. Ez egy olyan izgatott sikkantás volt, ne félj – próbáltam hihetően kamuzni.
—Biztos? Nem hazudsz ugye? – nagyon aggódott és sajnos jogos volt az aggodalma.
— Teljesen biztos – mondtam nyugodtan.
— Jól van család, én akkor elmegyek vadászni, valaki velem tart? – kérdezte érdeklődőn.

Miután elmentek, szaladtam Carlisle-hoz, ezt muszáj voltam vele megvitatni. Miközben apa dolgozószobája felé tartottam, ismét egy látomás tört rám. Amy elmondja apának a tegnap, vagyis a ma történteket. Ez örömmel tölt el, hogy tényleg segíteni akar a nővérének. De én kicsit megelőzőm, sebaj de az a lényeg, hogy el fogja mondani, és igen jól teszi. Bekopogtam.

— Szabad – szólt ki apa.
— Apa, volt egy látomásom, amit fontos, hogy elmeséljek neked.
— Hallgatlak, kislányom.
— Szóval, Erica nagyon ki van borulva. Iszonyú volt látni. Teljesen össze van törve. Zokog. Amy is vele sír.
— Oh, édes Istenem, szegény lány. Jó lesz, ha holnap tényleg elbeszélgetünk, remélem, minél előbb rendbe jön majd.
— Apu, a te szaktudásoddal biztos lehetsz benne.
— Danielnek mesélted, hogy mit láttál?
— Nem. Tudod, mert ha odament volna, olyanokat vágott volna Erica Daniel fejéhez, amit később megbánt volna. Ezt a lehetőséget láttam, ezért elhallgattam előle.
— Akkor jól tetted, Alice. Véletlenül meghallottam, hogy Dan szerelmes Ericába.
— Igen, ez így van. Hamarosan egy pár lesznek- újságoltam lelkesen.
— Ezt örömmel hallom. Végre boldog lesz az a lány. Kicsit nyomoztam utána – mondta apa szomorkás hangon.

— Tudom apa, igen szomorú a múltja, és hát csinált egy- két örültséget.
— Alice, mindjárt reggel van, és nekem dolgozni kell menni, de ma csak délig vagyok a kórházban.
— Oké, Carlisle. Apuci, figyelj, Amy majd elmeséli, hogy tegnap mi is történt. Szóval, lepődj meg, ha lehet.
— Rendben, és köszönöm, hogy szóltál – mondta hálásan.
— Nincs mit, Carlisle. Megyek készülődni a vásárlásra.
— Oké, menj csak.

Izgatott voltam, mert láttam, nagyon jó lesz a holnapi nap. A ruhám választottam ki éppen, mikor éreztem kedvesem átkarolta derekam.

— Nyugalom, szívem, minden jó lesz – mondta mézédes hangján.
— Tudom.
— Nézz az órára, mert ha nem nézel rá, el fogsz késni.
— Jézusom, öt perc múlva tíz??? – sipítottam.
— Igen, drágám. Elmenjek veletek vásárolni?
— Igeeeen – mondtam boldogan.
— Akkor indulás, szépségem, vár ránk a pláza.

Azzal elindultunk a lányokért. Remélem, tényleg jó lesz a mai nap.