Szebb idők 9. fejezet

Erica pizsamája :)

Ezt a fejezetet ajánlom sok szeretettel Drusillának, Demonnak, Ivettnek, Joinak és az össze rendszeres olvasómnak :)

Daniel szemszöge:

- Daniel?
– Igen?
– Nem maradnál velem itt, éjszakára?
– Biztos, hogy szeretnéd?
– Nem akarok egyedül lenni, és ez az ágy, elég nagy kettőnknek – mondta kérlelően.
– Jó, itt maradok, de ha elaludtál, megyek aludni a szobámba - mondtam.
– Jól van, de én félek.
– Oké, akkor végig itt maradok.
– Köszönöm – mondta. Majd felpattant az ágyról, és szorosan megölelt.

Ez az ölelés sokat jelentett. Olyan forró volt a bőre, szinte égetett. Az illata nagyon is csábított, de csillapítani tudtam a bennem tomboló szörnyet. Jólesően simult a karjaimba, én ezt kifejezetten élveztem ebben a pillanatban, nem akartam őt elengedni, örökké így akartam a karjaimban tartani. Mélyeket szippantottam az illatából. A fejem az ő illatával volt tele, tudtam, ha most nem engedem el, meg fogom őt ölni. Finoman toltam el őt magamtól.

– Ne haragudj rám. – mondta lágy hangján.
– Miért haragudnék?
– Mert letámadtalak, ez az ölelés, ne haragudj rám, nem akartam gondot okozni, ha akarsz, mehetsz a szobádba aludni, nincs jogom magam mellett tartani téged.
– Nincs miért haragudnom rád, barátok vagyunk, és én itt vagyok, ha kellek. De ha nem szeretnéd, hogy itt aludjak akkor…
– Jaj, dehogy is, ne érts félre, szeretném, ha maradnál, így legalább nyugodtabban alszom. – válaszolta, majd láttam, hogy elpirult.
– Édes vagy, mikor elpirulsz.
– Aha, biztosan. Ha nem bánod én megyek a fürdőbe, és felveszem a pizsit.
– Nem bánom, menj csak.

Ezután csak tovább pirult, de kifejezetten jól állt neki. Olyan aranyos volt az a nézése, mikor visszapillantott rám a fürdő ajtajából, hogy olyan érzésem támadt, hogy halott szívem újból megdobbant. Azok a szemek, mindent elárulnak, főleg a sok fájdalmat, de könnyes szeme egy kicsit mosolygott. Ez még nagyobb boldogságot okozott nekem. Hallottam, ahogy azt mondja, Alice. Jót mosolyogtam. Lehet elég extrém pizsit választott Ericának. Aztán hallottam, hogy a póló, és a nadrág is lekerült róla. Erre nagyot nyeltem, aztán gondolom a többi fehérnemű is lekerült, majd hallottam a zuhanyt. Szóval fürdik, hát szívesen lennék mellette. Atya ég, Daniel, ezt fejezd be. Gyorsan ki is mentem a szobából, és lementem a nappaliba többiekhez. Lentről már hallottam Emmett nevetését.

– Mi van öcsi, letaglózott a csaj? – kérdezte röhögve.
– Emmett, gondoltam lejövök, már az is baj? Amúgy, mi a véleményetek Ericáról?
– Nem gond, öcsi. Azt hittem, megijedtél. Biztos cuki csaj, nem tudom, majd ha reggel felkel eldöntöm, hisz én nem nagyon láttam még.
– Nem is tőled kérdeztem, nagy okos.
– Anya, Apa, nektek mi a véleményetek?
– Kedves lány, csak kicsit sokat kell vele törődni, látszik rajta, hogy sok fájdalom érte szegénykét – mondta Esme mosolyogva.
– Szerintem is kedves, de komolyan kezelni kell őt. Lehet, hogy még egyszer öngyilkos lesz, eléggé instabil. Nem is nagyon akartam hazaengedni a kórházból. De nem tarthatom bent olyan sokáig. Ezért, ha akartok a közelében lehettek.
– De Carlisle, ez veszélyes, mi van, ha rájön a titkunkra? – kérdezte Rose félénken.
– Ezt majd eldönti a sors, lányom.
– De most éltük túl a Volturit, nem akarok bajt, ez gondot okozhat.
– Rose, már van tapasztalatunk – mondta nyugodt hangon Edward.
– El tudjuk titkolni, Edwardnak igaza, van. Engem nem tudtatok elrejteni, de őt el lehet. Ha meg is tudja, kik vagyunk, lehet, elmenekül és gondunk se lesz. Mármint nekem nem lenne gond, ha maradna. Ha maradni akar, akkor is, ha megtudja, mik vagyunk, akkor eltitkoljuk őt – mondta határozottan Bella.
– Igaza van Bellának. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk ilyen téren, Ericát sikeresen el tudjuk titkolni – mondta Jasper.
– Lesznek veszélyek, cica, de megoldjuk, mi egy család vagyunk.
– Rendben, de ha baj lesz, én, akkor ki fogom jelenteni, hogy én megmondtam. – mondta mérgesen Rose. Azzal elviharzott a szobájukba.
– Törekedni fogunk, hogy semmi ne derüljön ki öcsi - veregetett hátba Jasper.
– Köszönöm. – mondtam hálával telt hangon.
– Juj, visszatérve a kérdésedre, én kedvelem őt – csiripelte Alice.
– Én személy szerint, reggel eldöntöm. – mondta mosolyogva, és elrángatta szerelmét a szobájukba.
– Menj, fiam, nehogy hiányoljon az a kislány – mondta apám mosolyogva.
– Köszönök, mindent. Akkor távozom.
– Jó éjt.
– Jó éjt, nektek is.

Erica szemszöge:

Bementem a fürdőbe, gondoltam lezuhanyozom. Még mindig nem hiszem el, hogy megkértem Danielt, hogy maradjon velem egy szobában, ráadásul egy ágyban fogok vele aludni. Nem vagyok normális. Megnéztem milyen pizsamát is kaptam, azt hittem szívinfarktust kapok, ott a fürdőben. Azonnal egy nevet mondtam, Alice. Hát, ha ebben Daniel meglát, tuti rosszul lesz. Kitűnő, komolyan, sose lesz pasim. Na, jó nem, mintha Danielt a pasimnak szeretném. Oh, atyám, de mégis micsoda pasi. Jézusom, Erica, ébredj már fel, sosem nézne rád úgy, mint egy férfi. Ő csak egy barát, muszáj leszek, ehhez tartani magam. De ki tudja. Na, jó most már elég. De ő olyan más, benne megbízhatok, ezt biztosra veszem. A meleg zuhany nagyon jót tett nekem. Kitisztult a fejem. Oh, azok a szemek. Istenem, vele alszok egy ágyban, nem hiszem el, még most se. Egy ilyen tuti pasival aludni. Aludni? Ilyen pasikkal nem aludni szoktak. Hanem inkább, valamilyen más elfoglaltságokat űznek a lányok. És ha rámásznék, csak úgy teljesen véletlenül? Nem vagyok normális, ez tuti, károsodott is az agyam. És amúgy is visszautasítana. Rosszkislány énem, azt mondja, dobjam be magam és töltsek el vele egy jó, forró éjszakát. De jó kislány énem, azt mondja, ez korai. Most is a jó kislány énemre fogok hallgatni. És remélem, jól cselekszem. Felvettem az Alice által kikészített pizsit. Belenéztem a tükörbe, és életemben először tetszett, amit láttam. Mintha nem is én lettem volna, egy pillanatig szépnek éreztem magam. Hát ki tudja, döntsenek a férfi szemek, és ezzel a gondolattal léptem ki a szobába. Majd megláttam őt, az ágyon ülve, valamin nagyon gondolkozhatott, mert csak akkor nézett rám, mikor leültem mellé. Mikor rám nézett mosolygott.

– Csini szett – mondta lágyan.
– Köszi.
– Jól áll a kék.
– Tudom, kicsit merész a mellrésznél a kivágás.
– Szerintem pontosan jó.
– Köszi, kedves tőled.
– Ugyan. Izé, szóval aludni kéne.
– Ja.
– Jó éjt.
– Jó éjt - mielőtt lefeküdt volna adtam egy puszit az arcára.
– Ezt miért kaptam? – kérdezte csilingelő hangján.
– Hogy te is adhass egyet nekem, és köszönöm, hogy itt maradsz velem és, hogy megmentettél. Ez egyféle, köszönöm puszi volt. Kérhetek én is egy puszit?
– Persze, miért is ne.
– Csak azért, hogy jobban aludjak - majd kedvesen rámosolyogtam. A szívem, majd kiugrott a helyéről, nem tudom mi ütött belém. Ahogy az ajkai az arcomhoz értek, megnyugodtam, és boldogság öntött el.
– Köszönöm, szép álmokat. – mondtam.
– Neked is, szép álmokat.

Forgolódtam, nem tudtam elaludni, a mosolya járt az eszemben, és azok az aranybarna szemek. Olyan igézőek, és félelmetesek egyben, olyan természetfelettiek. Muszáj, őt felkeltenem, hozzá kell, hogy bújjak, különben nem fogok tudni elaludni. Ez már biztos.

– Daniel, Daniel ne haragudj, ha felkeltettelek, de nem bújhatnék hozzád? Tudom, ez már merész kérés, de nem tudok elaludni és… - kész elkapott a sírás. Szükségem volt a nyugtató karokra.
– Gyere, bújj csak ide, nem haragszom, én sem tudok nagyon aludni. Ne sírj, kérlek, a kedvemért, itt vagyok neked.
– Köszönöm – mondtam fojtottan. Majd szorosan hozzábújtam, hideg volt a teste, de ez kicsit sem érdekelt. Éreztem kezeit, ahogy a hátam simogatják, ez jó érzéssel töltött el. Szép lassan kezdett elnyomni az álom, egy olyan pasi karjaiban, aki irtó szexi.

Amy szemszöge:

Reggel telefoncsörgésre ébredtem, azonnal kiugrottam az ágyból, remélem, a nővéremnek nincs semmi baja. A kórház számát láttam villogni a kijelzőn.

– Igen, tessék, itt Amy Jones.
– Jó reggelt, elnézést a korai zavarásért, de ma hajnalban nővére megszökött az intézményünkből.
– Hogy micsoda? Tudják, hol van most?
– Dr. Cullen családjánál van.
– Mikortól van látogatás?
– 10-től, asszonyom.
– Hagynék egy üzenetet a nővéremnek, lehet?
– Természetesen, kisasszony.
– Üzenem, hogy meglátogatom.
– Átadom neki.
– Köszönöm. Visz hall.
– Viszont hallásra.

Hogy az a büdös. Csak kerüljön a kezeim közé, megfojtom. Mi az, hogy megszökik? Nem elég, hogy öngyilkos is lett, és majdnem meghalt még meg is szökik? Ez több a soknál. Ma megkapja a magáét, nem érdekel, miért tette, de ez már sok. Fel nem tudom fogni, miért is akart meghalni. És mi az, hogy Dr. Cullen családjánál van? Haza is jöhetett volna. De nem, ő az orvosa családját zargatja fel hajnalok hajnalán. Ma bemegyek, és elkapom a grabancát, az biztos. Nem érdekel, hogy most rossz a lelki állapota, most legalább mondhatja, miért rossz. Ránéztem az órámra, van még 1 órám 10-ig. Szépen elkészülök, és összeszedem a gondolataim, mit is vágjak a fejéhez. Már indultam is a lakásunkból a kórházhoz. Majd lesz, ne mulass, nem fog ennek a látogatásnak örülni, az biztos.

Erica szemszöge:

Reggel arra keltem, hogy Daniel karjai már nem ölelnek. Hirtelen ugrottam ki az ágyból, ennek az lett a következménye, hogy megszédültem és visszaestem az ágyba. Sebaj, akkor most, még egyszer. Először a fürdőhöz indultam, gondolom, kimosom a csipám, és fogat is mosok. Miután ezt megtettem, lementem megkeresni Danielt. Most már biztos mindenki fent van. Ránéztem az órára, ami reggel kilencet mutatott. Mikor leértem a nappaliba 11 kíváncsi szempár szegeződött rám. Én, szép lazán lesétáltam.

– Jó reggelt.
– Jó reggelt – felelték kórusban.
– Hm, az én nevem, Erica Leila Jones, és apukátok egyik betege vagyok. Sajnálom, doki a ma hajnalt.
– Semmi gond.
– Gyere, kicsikém, csináltam neked reggelit – mondta mosolyogva a doki felesége.
– Asszonyom, igazán nem kellett volna, meg sem érdemlem.
– Jaj, ugyan, a kórházi kaja pocsék, és kérlek, tegezz, Esme vagyok. – mondta és megfogta a karom, hogy elvonszoljon a konyháig.
– Hát akkor, köszönöm, Esme.
– Semmiség, egyél.

Isteni reggeli volt, sokkal jobb, mint a kórházi. Aztán a konyhába kijött egy kislány, olyan 11 éves lehetett. Gyönyörű volt, az ő nyomában egy magas bronz barna bőrű srác jött.

– Szia, Rennesme Cullen vagyok. - nyújtott kezet a kislány.
– Szia, én Jacob Black vagyok.
– Sziasztok, Erica Leila Jones.
– Mit eszel? - kérdezte a kislány.
– Palacsintát, jó juharsziruposan.
– Azt én is szeretem – mondta, majd megeresztett egy félszeg mosolyt.
– Anya, kaphatok én is egy kis palacsintát?
– Persze, kicsikém – majd Esme letette a palacsintát Reneesme elé. Majd Jacob elé is kitett egy jó nagy adagot.

Jóízűen faltuk a palacsintánkat. Gyorsan el is pusztítottuk a többit. Egy sem maradt, de gondolom a többiek már reggeliztek.

– Köszönöm a reggelit, Esme.
– Szívesen, kicsikém.
– Szép pizsi, kiscsaj, mit csináltál te este az öcsikémmel?
– Oh, az hadd legyen a kettőnk titka – majd rá kacsintottam Danre.
– Merész kiscsaj vagy. Emmett Cullen vagyok. Ő itt a párom, Rosalie Hale.
– Sziasztok. Erica vagyok. Rosalie gyönyörű lány, becsüld meg.
– Úgy lesz, ne izgulj.
– Edward Cullen vagyok, és ő itt a párom, Bella Swan Cullen.
– Hello, nektek is. A nevem már tudjátok.
– Aha, szép a neved.
– Köszönöm.
– Jasper Hale, vagyok ő itt a párom, Alice Cullen.
– Sziasztok. Alice-el már hajnalban találkoztunk – olyan történt, amire nem számítottam Jasper szorosan megölelt. Én bátortalanul, de visszaöleltem.
– Bocsi.
– Semmi gond, ez olyan Alice/Jasper- es szokás?
– Olyasmi, ez olyan kedvelünk ölelés.
– Oh, köszi, én is kedvellek titeket.

Jacob szemszöge:

Ma este is járőrözöm itt az angliai erdőben. Mivel egy vámpír kóborol erre. És a mai tinik, valahogy szeretik az erdőt. Éppen elüldöztem a vámpírt, mikor megéreztem egy ember illatát. Azonnal arra vettem az irányt. Még jó, hogy a vámpír nem talált rá. Egy lány volt, zokogott és éppen térdelt. Nagyon megijesztett, vajon mi történt vele? Odamentem, de csak finoman, eközben ő már visszaült a farönkre. Zenét hallgatott. Mikor észrevett megijedt. Elkezdett hozzám beszélni. Megszökött a kórházból, ezt mondta. Ha jól sejtem ő Carlisle betege lehet. Igazam is lett, mert felhozta a nevét. És tőlem kérdezte, hogy tudom-e merre lakik a doki. Persze, hogy tudtam, de ha most visszaváltozom emberré, tuti halálra rémülne, ráadásul nem hoztam ruhát sem magammal. Odamentem Ericához, mivel bemutatkozott nekem, és finoman elkezdtem rángatni a pulóverét. Így kénytelen volt követni engem. Mikor odaértünk a Cullen házba, otthagytam őt. Tudtam, hogy megérzik, hogy ember van itt. Ott mertem őt hagyni, hisz ők biztos nem fogják bántani. Ezzel a tudattal mentem vissza az erdőbe járőrözni.