Szebb idők - 8. fejezet

Szebb idők
8. fejezet

A FEJEZETET SOK SZERETETTEL AJÁNLOM IVETTNEK ÉS JOINNAK :)

Daniel szemszöge:

Egész éjszaka elmélkedtem, és sok mindenre gondoltam, de végig Ericán jártak a gondolataim. Főleg róla szóltak a teóriáim. Szinte már betegesnek érzem magam, de hát a szerelem néha beteg.

Erica szemszöge:

Este volt, mikor már kinéztem a kórházi ablakomon, hirtelen tört rám az érzés, a gyűlölet, és a fájdalom, olyan erővel kerített hatalmába, hogy szinte fuldokoltam. Alig kaptam levegőt, szó szerint, a szívemet összeszorította ez az érzés, a monitor jelzett. Én csak kapkodtam a levegő után, nem bírtam elviselni ezt a fájdalmat. Zokogtam, a párnámba kapaszkodtam, ordítani akartam. Nagyon remélem, hogy a nővérek nem veszik észre, hogy a 22-esben a beteg rosszul van. Szenvedtem. Gyűlöltem magam, belenéztem a tükörben, és azonnal kipattantam az ágyból, és a fürdőbe rohantam, hánynom kellett magamtól. A WC felett görnyedve adtam ki magamból mindent, amit megettem. Újabb hányingeres roham tört rám, és ismét hánytam, legszívesebben újból meghaltam volna. Fájt, minden előjött, mint egy rossz rémálom. Próbáltam vidám dolgokra gondolni, de nem ment, mindig ő lopakodott az elmémbe, az arca, és az, amit hozzám vágott. A gyűlölet magam iránt egyre jobban erősödött. Visszafeküdtem az ágyamba, és tovább elmélkedtem az életemen. Eszembe jutottak, miért is utálom magam, miért is köpném le magam, ha szembe mehetnék magammal egy utcán. A lelkem ismét romokban, és én ismét egyedül próbálok megküzdeni ezzel a kínnal. Ismét a magány, pokol bugyraiban szenvedek, ez az érzés már úgy érzem, sőt lassan már tudom, sose fog elmúlni. A párnámba szeretnék ordítani, de nem merek, nehogy túl hangos legyek. A szívem hevesebben vert, és én kapkodtam a levegő után, a monitor ismét jelzett, hogy nincs minden rendben. Meg kell szöknöm innen, hagyniuk kell, hogy fájjon, ezt nem veheti, el tőlem senki, nem hagyhatom. A második emeleten vagyok, ha kiugrom az ablakon, akkor csak visszakerülnék ide.

És azt nem akarom, magányra, és friss levegőre van szükségem, ha jól tudom, van egy erdő a közelben, milyen szerencse, az a hely teljesen jó lesz. Átöltöztem azokba a ruhákba, amiket húgom hozott be, ezt majd meghálálom neki. Észrevétlenül kell kijutnom. Kimászom a párkányra, és majd bemászok egy másik kórterembe, így könnyen meg tudok lépni. Már másztam is ki az ablakon, kafa, előjött a tériszonyom, remek, semmi gond Erica, túléled, csak két szobával arrébb menj, és kijutsz ebből a pokolból. Sikeresen végigsétáltam ezen a halál párkányon, benéztem, remélem, nem férfiak fekszenek itt. Nem sokat láttam, hiszen sötét van, de azért benéztem, szerencsémre nyitva volt egy ablak. Ha jól láttam, két velem egy idős lány fekszik itt. Óvatosan bemásztam az ablakon, és reméltem, nem ébresztem fel őket a hajnali szökésemmel. Bizony már hajnali 1 óra van, és én éppen szökök, egy kórházból, tiszta röhej vagyok. Sikeresen bementem a szobába. Lábujjhegyen osontam oda az ajtóhoz. Sikeresen ki is nyitottam, egy hangot se adott ki, csak résnyíre nyitom az ajtót, hiszen már biztos rájöttek, hogy szökni készülök. Körbenéztem a folyosón, egy nővért se láttam, sőt orvost se, egy kicsit fellélegeztem, de nem, nagyon, mert még közel sem vagyok kint innen. Mocorgást hallottam, hátra néztem, az egyik alak a szobában megmozdult, sietve hagytam el a szobát, és futottam ki a kijárathoz. Senkivel nem futottam össze. Amint kiértem a kórházból fellélegeztem. Azonnal az erdő felé vettem az irányt. Egy takarítóval futottam össze, kedvesen rá mosolyogtam, és tovább mentem. Lehet idiótának nézett, de örültem, hogy hugicám nem egy bőröndnyi cuccal jött, és hagyta itt nekem, hanem egy kisebb táskával, talán így nem voltam feltűnő. Örültem, mikor már az erdő sűrűjében jártam. Jó volt hallgatni a halk neszezést, amit az állatok okoztak, vagy is remélem, hogy állatok. A friss levegővel telt meg a tüdőm, és végre nem a klór szagát éreztem, amivel fertőtleníteni szoktak. Elővettem mp3 lejátszóm, és a kedvenc zenekarom számait hallgattam, teljes hangerőn. Evanescence zenekar, nagyon jó, Amy Lee hangja valami csodás imádom őt hallgatni éppen az Everybody’s fool című számúkat hallgatom. És hagyom, hogy a fájdalom ismét elhatalmasodjon rajtam. Leültem egy kivágott fatörzsre, és keservesen elkezdtem sírni. Úgy rázott a zokogás, hogy ismét nem kaptam levegőt, fuldokoltam, szinte ismét könyörögni akartam a halálért. Aztán pofon vágtam magam, tiszta erőből. Lehet, hogyha ezt látta volna valaki, azt mondta volna, ez a lány elmebeteg, de nem vagyok az, csupán csak egy megkeseredett lélek vagyok, aki nem találja a világban a helyét. Gyűlöltem magam ebben a rohadt percben is. Magam elé képzeltem az arcomat, és ismét elkapott a sírógörcs. Rájöttem, hogy minden az én hibám, és mindenért fizetnem kell. Az is az én hibám, hogy anyukám meghalt. Miattam hajszolta túl magát, mert én azt a rohadt DVD lejátszót akartam, minden áron. Csökönyös dög, egy szörnyeteg vagyok csupán, aki mindenkinek csak árt. Mindenki életét tönkretettem azzal, hogy megszülettem. Ez a gondolatom arra késztett, hogy ordítsak egyet.

Miután ezt megtettem, semmivel sem éreztem magam jobban, sőt egyre jobban kezdet szorítani a szívem. Ha szerencsém lesz, akkor ez szívinfarktus lesz, de ha nem, akkor Isten megint megkegyelmezett silány kis életemnek. Talán hálásnak kéne lennem neki. Hisz csak volt valami oka, hogy azon az éjszakán összehozott a sors, ha csak véletlenül is. Istennek tervei vannak velem. Remélem, küldj már valami jó dolgot is, ebbe a kis életembe. Egy kis boldogságot. Térdre ereszkedtem, és felnéztem a felhők takarta égre, ha hallod, amit mondok, mindenek teremtője, hallgasd meg az egyik nyomorúságos szolgád. Szeretnék, tőled végre boldogságot kérni, könyörgöm, segíts, nem akarok szenvedni. Ha kell, akkor hagy szenvedni ha, kell, ölj meg, de ha továbbra is életet szánod nekem, kérlek, akkor hozz, az életembe boldogságot a lelkem nem bírja a terhelést. Remélem hallottad, amit mondtam, és kérlek, könyörgöm, szánj meg és tégy már végre boldoggá. Jó, elhiszem, hogy vannak rajtam kívül más emberek, akik kétszer annyit szenvednek, de én nem vagyok, és nem is leszek sosem olyan erős, mint ők. Értsd meg ezt, Istenem, nem megy, én egy gyenge lélek vagyok, nem elég erős ahhoz, hogy küzdjek. Próbálkozom, de nem megy, nem bírom, érts meg, könyörülj rajtam, hisz te vagy a méltó, és igazságos. Miután ezeket elmondtam, visszaültem a rönkre, és még jobban sírtam. Aztán megmozdult, tőlem nem messze egy ág. Kicsit megijedtem. A szívem hevesebben kezdett el verni. Ha most ez egy vadállat, végem van, futott át az agyamon. A fák közül egy hatalmas, komolyan beszélek, egy hatalmas nagy, vörösesbarna farkas sétált ki. Életemben, de még filmeken se láttam még ekkorra farkast. A gyűlöletem mellé most a félelem is helyet kapott. Aztán valami nagyon furcsa dolog történt, a farkas nem vicsorgott rám. Pedig az ilyen helyzetekben egy farkasnak rá kell vicsorogni az áldozatára. De ez a farkas barátságos volt. Lassan közelített felém, a szememből próbáltam eltüntetni a könnycseppeket. Homályosan láttam, hogy a farkas, és közöttem pár lépés van. Tisztára úgy éreztem magam, mint Piroska és itt volt a farkas is, erre a gondolatomra felröhögtem. A farkas vizslatott szemeivel, de nem úgy, mint egy áldozatát néző vadállat, hanem mint, aki segíteni akar. Na, jó, ha hozzá szólok, nem lesz belőle semmi bajom, senki nem fog idiótának nézni. Hisz én vagyok itt az erdő meg, a többi állata meg ez a vöröses bundájú hatalmas farkas.

– Szió, farkas koma. Gyönyörű bundád van. Kár, hogy nem tudsz nekem válaszolni. Megleptél, az hittem, egyedül leszek ma este. Tudod mi lepett meg? Az, hogy nem akartál megölni. Sose hallottam még barátságos farkasról. Te egy igen nagy példány vagy, légy rá büszke. Magyarázok itt neked, nem is érted, vagyis érted, csak nem tudsz válaszolni. Sebaj, ha már itt vagy, mesélek neked, úgyse tudod senkinek sem elmondani. Amúgy a nevem, Erica. Most szöktem meg a kórházból - Miközben beszéltem, a farkas közelebb jött hozzám, és leült a lábam elé. Zenét hallgattam, igaz most már halkabban, gondoltam így könnyebben mesélek. Him-től a „Vampire Heart” című számot. És belekezdtem a beszédbe.
– Azért szöktem ki a kórházból, hogy a fájdalmamat ne tudják elvenni. Szinte már betegesen élvezem a fájdalmat. Nem a fizikait, hanem a lelkit. Lehet örültnek tartasz, de az egyedüli, amit nem vehet el tőlem senki, az a lelkem fájdalma. Fiatal vagyok, igaz, de úgy érzem, sokat szenvedtem. Lehet, hogy te ezt másképp látnád, ha ember lennél, tuti te is megvetően néznél rám. Lenéznéd azt, aki vagyok. Ebből lett elegem, az öngyilkosságom miatt voltam kórházban. De nyugi, most nem erre készültem, hisz megígértem a helyes srácnak, Danielnek is, hogy többet nem teszem, sőt húgomnak is mondtam, és ha gondolod neked is elmondom. Nem leszek többet öngyilkos, ez fix. Kezdek fázni, de nem szeretnék hazamenni. Talán el kéne mennem Dr. Cullenhez, igaz, késő van, de lehet hívták, hogy megszöktem. Beszélnem kell vele.

A farkas felállt, odajött mellém, és vakkantott. Biztos akar valamit.

– Nem is tudom, hogy hol lakik Dr. Cullen.
– Te talán tudod?
A farkas ismét vakkantott. Remek, remélem lesz az útitársam. A farkas megfogta fogával a hosszú ujjú pólóm végét, és finomam elkezdett húzni. Nem féltem, hiszen ha akart volna, már rég megölt volna. Elég lassan sétáltunk, igazság szerint, kezdtem álmos is lenni. Talán háromnegyed órát sétálhattunk, mikor megláttam egy hatalmas házat. Sok ablaka volt. Csak szájtátva bámultam a házat. A farkas eltűnt mellőlem. Be kéne kopognom, de már hajnali kettő is lehet, nem kéne zavarnom senkit. Szép lassan, azért odasétáltam a bejárathoz. Remélem nem nagyon fognak szitkozódni. Mielőtt bekopogtam volna kinyílt az ajtó, és Dr. Cullenel találtam szembe magam. Teljesen elpirultam, és szégyelltem is magam, de szükségem volt a magányra, a doki háta mögött megláttam Danielt, és egy karamell barna hajú, szív alakú arcú nőt. Gondolom, ő lehet, Mrs. Cullen.

– Elnézést a késői zavarásért, doktor úr.
– Erica, halálra rémítettél, kb. fél órája hívtak a kórházból, hogy eltűntél. Épp ezért indultam el itthonról.
– Sajnálom, doktor úr – mondtam, és azonnal elkapott a sírás. Annyira fájt, nem lett volna szabad lelépnem a kórházból, most szegény orvost hajnalok hajnalán, ezért ébresztették fel. Egyre jobban rám tört a sírás.
– Semmi gond. Jól vagy?
– Nem vagyok jól. Ne haragudjon, miattam ébresztették fel. Annyira, sajnálom. Nem akarok gondot okozni - Mrs. Cullen odajött hozzám és szorosan átölelt. Nagyon jól esett az ölelése, olyan szeretett áradt belőle, amit talán még soha nem éreztem. Pedig éppen miattam keltették fel mellőle a férjét. És mégis vigasztal. Olyan érzésem volt, mintha anya ölelt volna.
– Ne sírj, kedveském, gyere beljebb. Biztos fáradt vagy. Aludj itt, nálunk. Drágám, ugye beszólsz a kórházba, hogy a kis beteged itt marad éjszakára, és majd holnap reggel visszamegy.
– Persze, édesem - azzal a doki elment, gondolom telefonálni, hogy előkerültem.
– Nem akarok gondot okozni - ismételtem két hüppögés közben.
– Nem okoz gondot. Szeretnél mesélni, hogy mi bánt? Nekem bátran elmondhatod, tudom, hogy nem ismerjük egymást.
– Nem is tudom, hogy kezdjem. Biztosan fáradt, nem kell az én érzelmi állapotommal foglalkoznia. Jobban leszek.
– Nem vagyok fáradt, szívesen meghallgatlak. – mondta kedvesen mosolyogva. És ahogy elnéztem, tényleg nem tűnt fáradtnak.
– Ugye nem haragszik rám? Egy nagy farkas kísért el idáig. Nem is tudtam merre laknak.
– Egy nagy farkas errefelé?
– Igen, de nem bántott, aranyosnak tűnt - eközben Daniel egy zsepit tartott elém. – Köszi, Daniel – szipogtam, majd rá mosolyogtam.
– Nincs mit. Maradhatok? – kérdezte kedvesen.
– Persze, de csak akkor, ha anyukád nem bánja.
– Nem bánom. Szóval, akkor mesélsz nekünk? - jött be Carlisle is.

– Persze. Szóval, nem tudtam aludni. Elkezdtem gondolkozni, és ismét belém hasított az önutálatom. Iszonyatosan fájt, a monitorok már jelezték, hogy a szívverésem nem normális ütemben dobog. Leszereltem magamról a szívemet vizsgáló, és egyéb cuccokat. Belenéztem a tükörbe. Felpattantam az ágyról, és a fürdőbe mentem, hányni. Arra gondoltam, nem akarom, hogy benyugtatózzanak, érezni akartam a fájdalmat. Mert én egy szörnyeteg vagyok, és érezni akartam a fájdalmat. A gyűlöletem magam iránt. Felidéződtek azok az emlékek is, mikor mások törték darabokra az ép lelkem, és a szívem. Fájtak azok a mondatok, amiket mondtak nekem. A lányok nevetése, az hogy lenéztek engem. Nem is ismertek igazán. A külsőm alapján ítéltek meg. Kövér vagyok, elismerem. Akarok is rajta változtatni, esküszöm. De nincs, aki támogasson. A húgom is csak ritkán törődik velem. Éppen a tinédzserek boldog korát éli, fiúzik. Bezzeg ő, és én két külön világ vagyunk. Csak a szülőanyánk egyezik. Én sose voltam az a lázadó típus, néha azt érzem, más korból érkeztem, és nem értem a mai 21.-dik századi fiatalokat. Túl lazák, én meg zárkózott vagyok, mert nekem nem megy, nem tudom magam senkivel elfogadtatni. Igyekszem, és nyafogni sem szeretek. Sose voltam olyan kényes cicababa. De ezt, nem sokan értékelik. Boldogságra vágyom. Apukám sokat dolgozik, nincs mindig ideje rám. A vérszerinti anyám meg, el van magával. Könnyű neki, csak megszült, és tovább állt. Nem jelentek neki sokat igazán, én csak egy hiba vagyok, ennyi az egész. És ez iszonyatosan fáj. De nem tudok mit tenni.

Mire befejeztem a mondókám, a sírásom is abbamaradt, egy bizonyos nyugalomhullám vett körbe, ami nagyon jól esett, nem tudom mi okozta, de barmi is tette köszönöm. Mindenki, aki velem egy helységben tartózkodott figyelmesen hallgatott végig. Daniel szemében fájdalmat láttam. De nem értettem mi fáj neki. Esme szemében bánatot láttam. És Carlisle szemében is csak megértést láttam.

– Nem vagy szörnyeteg, kincsem, nem a te hibád, hogy a többiek nem értenek meg téged. És kövér sem vagy. Kicsit duci vagy, de ez neked jól áll, amit nem sokan mondhatnak el magukról.
– Orvosilag mondva sem vagy kövér. Egy egészséges, aranyos, dundi, lány vagy – mondta Carlisle.
– Ez így van – mondta Daniel is. - Te így vagy tökéletes.
– Köszönöm, hogy meghallgattak – mondtam hálásan.
– Nincs mit, kisszívem, máskor is fordulj hozzám, vagy a férjemhez, vagy bármelyik gyermekünkhöz – mondta kedves mosollyal az arcán Esme.
– És tényleg sajnálom, hogy felkeltették miattam a férjét. Sajnálom, doki. – mondtam neki lehajtott fejjel.
– Semmi gond, ez a munkámhoz tartozik. De mondok neked valamit, Erica. Ne sértődj meg, kérlek.
– Ígérem, nem fogok.
– Szeretnék neked egy orvost ajánlani, mert neked komoly önértékelési gondjaid vannak.
– Ne, kérem, csak dili dokihoz ne küldjön, doki. Könyörgöm. Ha lehetne, akkor inkább csak magával beszélgetnék. Magában megbízom. Több hülyeséget nem csinálok, esküszöm. - eközben ásítottam egy nagyot.
– Rendben, akkor, majd kitűzők egy időpontot, amikor beszélgethetünk. De akkor el kell hozzám járnod rendesen.
– Úgy lesz, esküszöm, Dr. Cullen.
– Szólíts csak Carlisle-nak. – mondta kedvesen a dokim.
– Köszönök mindent, Carlisle.
– Daniel, kérlek, kísérd a vendégszobába Ericát. Alice, kislányom, tudom, hogy hallgatóztál, szóval hozz egy pizsamát a vendégünknek.
– Na de, anya, én olyat nem is szoktam. Oké, hozom azt a pizsit.
– Igazán nem kell ez a felhajtás.
– Ugyan, ez semmiség, kedveském.
– Szia, Alice, vagyok - jött elém egy koboldszerű, olyan cuki kislány, stílusú lány. Miközben köszönt nekem megölelt.
– Szia, Erica Leila Jones vagyok – mondtam és én is visszaöleltem.
– Jó éjszakát.
– Jó éjt, Erica - mondták szinkronba a szülök.

Daniel szemszöge:

Mikor a szobámban elmélkedtem Ericán, egy sikoltást hallottam, még pedig Alice-ét. Azonnal lerohantam a nappaliba. Jasper kérdezte kedvesét, mit is látott.
– Erica éppen a kórházból fog megszökni. Miután megszökött az erdőbe megy, de összefut Jacobbal, és Jake elhozza idáig. Semmi ok a pánikra – mondta a kis energia bomba.
– Tuti nem esik baja?
– Nem fog, bátyó.
– Akkor jó.
– Légy türelmes, nemsokára megérkezik kb. hajnali 2 felé.
– Még másfél óra. Addig halálra aggódom magam.
– Ne tedd – mondta Alice mosolyogva.
– Oké.

Irtó lassan telt el a másfél óra. Már éreztük Erica, és Jake illatát. Ezt még meg kell köszönöm Jacobnak. Hallottuk, hogy már a küszöbön ácsorog, ő. Carlisle félórája kapta a hívást, hogy Erica elszökött. Mondtam apának, hogy vele megyek „keresni”, de tudtuk, hogy nem kell. Apa ment előre, és épp nyitotta az ajtót, mikor Erica kopogni készült. Láttam rajta, hogy sírt. Nekem már a gondolat is fájt, hogy valami, vagy valaki fájdalmat okozott, ennek a szeretett lénynek.

– Elnézést a késői zavarásért, doktor úr – mondta bánatosan, és félénken.
– Erica, halálra rémítettél, kb. fél órája hívtak a kórházból, hogy eltűntél. Épp ezért indultam el itthonról.
– Sajnálom, doktor úr – hajtotta le a fejét, és azonnal elkapta a sírás.
– Semmi gond. Jól vagy?
– Nem vagyok jól. Ne haragudjon, miattam ébresztették fel. Annyira sajnálom. Nem akarok gondot okozni – magyarázkodott, anya közben megölelte őt.
– Ne sírj, kedveském, gyere beljebb. Biztos fáradt vagy. Aludj itt nálunk. Drágám, ugye beszólsz a kórházba, hogy a kis beteged itt marad éjszakára, és majd holnap reggel visszamegy.
– Persze, édesem - azzal a Carlisle elment, gondolom telefonálni, hogy elő került.
– Nem akarok gondot okozni - ismételte két hüppögés között.
– Nem okoz gondot. Szeretnél mesélni, hogy mi bánt? Nekem bátran elmondhatod, tudom, hogy nem ismerjük egymást.
– Nem is tudom, hogy kezdjem. Biztosan fáradt, nem kell az én érzelmi állapotommal foglalkoznia. Jobban leszek.
– Nem vagyok fáradt, szívesen meghallgatlak – mondta kedvesen mosolyogva, Esme. - –Ugye nem haragszik rám? Egy nagy farkas kísért el idáig. Nem is tudtam merre laknak – mondta még mindig szipogva. Gondoltam hozok zsepit.
– Egy nagy farkas errefelé?
– Igen, de nem bántott, aranyosnak tűnt – mondta Erica, én pedig elé tartottam egy zsebkendőt. – Köszi, Daniel – mondta, majd rám mosolygott. Létem legszebb mosolya volt.
– Nincs mit. Maradhatok? – kérdeztem kedvesen.
– Persze, de csak akkor, ha anyukád nem bánja – mondta.
– Nem bánom. Szóval akkor mesélsz nekünk? - jött be Carlisle is.

– Persze. Szóval, nem tudtam aludni. Elkezdtem gondolkozni, és ismét belém hasított az önutálatom. Iszonyatosan fájt, a monitorok már jelezték, hogy a szívverésem nem normális ütemben dobog. Leszereltem magamról azt, ami a szívemet vizsgálja, és az egyéb cuccokat. Belenéztem a tükörbe. Felpattantam az ágyról, és a fürdőbe mentem, hányni. Arra gondoltam, nem akarom, hogy benyugtatózzanak, érezni akartam a fájdalmat. Mert én egy szörnyeteg vagyok, és érezni akartam a fájdalmat. A gyűlöletem magam iránt. Felidéződtek azok az emlékek is, mikor mások törték darabokra az ép lelkem, és a szívem. Fájtak azok a mondatok, amiket mondtak nekem. A lányok nevetése, az hogy lenézték a személyem. Nem is ismertek igazán. A külsőm alapján ítéltek meg. Kövér vagyok, elismerem. Akarok is rajta változtatni, esküszöm. De nincs, aki támogasson. A húgom is csak ritkán törődik velem. Éppen a tinédzserek boldog korát éli, fiúzik. Bezzeg ő, és én két külön világ vagyunk. Csak a szülőanyánk egyezik. Én sose voltam az a lázadó típus, néha azt érzem, más korból érkeztem, és nem értem a mai 21.-dik századi fiatalokat. Túl lazák, én meg zárkózott vagyok, mert nekem nem megy, nem tudom magam senkivel elfogadtatni. Igyekszem, és nyafogni sem szeretek. Sose voltam olyan kényes cica baba. De ezt nem sokan értékelik. Boldogságra vágyom. Apukám sokat dolgozik, nincs mindig ideje rám. A vérszerinti anyám meg el van magával. Könnyű neki, csak megszült, és továbbállt. Nem jelentek neki sokat igazán, én csak egy hiba vagyok, annyi az egész. És ez iszonyatosan fáj. De nem tudok mit tenni.

Nagyon fájt, hogy bántották, és én nem voltam mellette, mikor ez történt. És az fájt a legjobban, hogy szörnyetegnek képzeli magát. Pedig egyáltalán nem az, és nem is kövér. Nagyon is csinos lány, őt ilyenek kell szeretni. Én így imádom őt.


– Nem vagy szörnyeteg, kincsem, nem a te hibád, hogy a többiek nem értenek meg téged. És kövér sem vagy. Kicsit duci vagy, de ez neked jól áll, amit nem sokan mondhatnak el magukról.
– Orvosilag mondva sem vagy kövér. Egy egészséges, aranyos, dundi lány vagy. – mondta Carlisle.
– Ez így van – mondtam én is. - Te így vagy tökéletes.
– Köszönöm, hogy meghallgattak – mondta hálásan.
– Nincs mit, kis szívem, máskor is fordulj hozzám vagy a férjemhez, vagy bármelyik gyermekünkhöz. – mondta kedves mosollyal az arcán Esme.
– És tényleg sajnálom, hogy felkeltették miattam a férjét. Sajnálom, doki – mondta neki lehajtott fejjel.
– Semmi gond, ez a munkámhoz tartozik. De mondok neked valamit, Erica. Ne sértődj meg, kérlek.
– Ígérem, nem fogok.
– Szeretnék neked egy orvost ajánlani, mert neked komoly önértékelési gondjaid vannak.
– Ne, kérem, csak dilidokihoz ne küldjön, doki. Könyörgöm. Ha lehetne, akkor inkább csak magával beszélgetnék. Magában megbízom. Több hülyeséget nem csinálok, esküszöm - eközben ásított egy nagyot.
– Rendben, akkor majd kitűzők egy időpontot, amikor beszélgethetünk. De akkor el kell hozzám járnod rendesen.
– Úgy lesz, esküszöm, Dr. Cullen.
– Szólíts csak, Carlisle-nak. – mondta kedvesen fogadott apám.
– Köszönök mindent, Carlisle.
– Daniel, kérlek, kísérd a vendégszobába Ericát. Alice kislányom tudom, hogy hallgatóztál, szóval hozz egy pizsamát a vendégünknek.
– Na de, anya, én olyat nem is szoktam. Oké, hozom azt a pizsit – mondta Alice és pattogott, mint szokott.
– Igazán nem kell ez a felhajtás - mondta kicsit rémülten.
– Ugyan, ez semmiség, kedveském.
– Szia, Alice vagyok - ment elé hugicám. Miközben köszönt, és megölelte.
– Szia, Erica Leila Jones vagyok – válaszolta és ő is visszaölelte a tesóm.
– Jó éjszakát. – mondta bájosan.
– Jó éjt, Erica - mondták szinkronba Esméék.

Felkísértem Ericát a vendégszobába, ami az én szobám mellett van. Még jó, hogy ágy van bent. Így kényelmesen tud majd aludni. Már épp készültem kimenni a szobából, mikor bársonyos, síros hangján hozzám szólt.

– Daniel?
– Igen?
– Nem maradnál velem itt, éjszakára?
– Biztos, hogy szeretnéd?
– Nem akarok egyedül lenni. És ez az ágy, elég nagy kettőnknek – mondta kérlelően.
– Jó, itt maradok, de ha elaludtál, megyek aludni, a szobámba - mondtam.
– Jól van, de én félek.
– Oké, akkor végig itt maradok.
– Köszönöm – mondta, majd felpattant az ágyról, és szorosan megölelt.