Szebb idők - 5. fejezet

Szebb idők
5. fejezet

Daniel szemszöge:

– Bízz bennem, sose lennék képes téged bántani. Egy örökkévalóságon át hallgatnálak.
– Hát, ha ilyen sok időd van, akkor szívesen mesélek neked.
– Akkor hallgatlak, mert egyelőre nem értem, miért is tetted.
– Miért is vagy rá annyira kíváncsi?

Erica szemszöge:

– Akkor hallgatlak, mert egyelőre nem értem miért is tetted - mondta tudatlanul.
– Miért is vagy rá annyira kíváncsi?- kérdeztem csípősen.
– Talán baj, hogy meg akarlak érteni? – kérdezte bársonyos hangján.
– Miért akarsz megérteni? Azt hiszed jobb lesz, ha mesélek róla?
– Gondolom, igen, jobb lesz.
– Rosszul gondolod.
– Azt mondtad szívesen mesélsz, miért változott meg a véleményed? – kérdezte értetlenül.
– Elrontottad a lehetőséget azzal a mondatoddal, hogy meg akarod érteni.
– Igen, ezzel? Na, de miért? Tényleg, meg akarom érteni.
– Ne akarj te csak semmit se megérteni.
– Miért hadakozol velem?
– Menj innen, látni se akarlak többé.
– Most miért, mit követtem el?
– Tudod mit követtél el, életed legnagyobb hibáját.
– És mi volt az a hiba, elárulnád? – kérdezte kicsit ingerülten.
– Az, hogy nem hagytál meghalni.
– Á, szóval ez a baj? Ez a hála, amiért megmentettelek?
– Igen ez, ha nem tetszik, elmehetsz.
– Megyek is.
– Rendben, menj is, és soha ne is gyere vissza.
– Ahogy akarod.
– Tűnj már innen – mondtam ingerülten, kicsit meg is emeltem a hangom.
– Rendben megyek is. – azzal kilépett az ajtón.

Amint kilépett el kezdtem sírni. Hogy miért küldtem őt el? Egyszerű, nem akarom, hogy sajnáljon, nem kell senki sajnálata, és biztos azt mondta volna, lett volna meg oldás a problémáimra, erre viszont nem vagyok kíváncsi. Elegen mondták már ezt nekem, soha senki nem értett meg. Miért akarna éppen most megérteni egy vadidegen srác? Miért kellett meg mentenie? Hagyott volna meghalni. A családom túlélte volna, hiszen csak örökbe fogadott gyerek vagyok. Miért Istenem, miért nem hagytál meghalni? Annyira vágyom a békességre. De nem, nekem tovább kell élnem a nyomorúságos kis életem. Hála, vagyis inkább nem hála, Daniel Matthew Mckenzy-nek. Örökre utalni fogom ezért.

Istenem, ő nem tehet semmiről. Miért is akarom örökké utálni őt? Félek, nem értene meg. Nem akarom, hogy Dan is megbántson elegen bántottak már meg. Ember vagyok, és egy embernek annyi félni valója van. Most én toltam el, hisz azt mondta meghallgat szívesen, és én elküldtem, mert félek, mert fáj az igazság, nem akartam hallani az igazat. Azt mondta soha többé nem akarom látni, pedig ez nem igaz, örülnék, ha most itt lenne mellettem. Hogy miért? Azért mert érzem, hogy ő más, képes lenne, megérteni, és talán ez is megijesztett. Nem akarok újból bízni, nem, mert mikor legutoljára megbíztam egy srácban, csalódás lett a vége. Túl sok csalódás ért, miért most lenne jobb? Miért vagyok ilyen negatív? Miért nem hiszem azt, hogy engem képesek szeretni az emberek? Oh, Daniel bocsáss meg, fáj a szívem, azért mert el kell, hogy kerüljelek. Pedig tudom te más, vagy de még is jobb lesz neked nekem főleg neked a gondjaim nélkül.
Soha többé nem beszélek férfiakkal/ srácokkal. Na, jó, az orvosommal Dr. Cullenel muszáj lesz.
Így végig gondolva mindent, kezdett elnyomni az álom, szépen lassan közelíteni kezdtem a békítő sötétség felé.


Daniel szemszöge:

Ezt nem hiszem el. Elküldött. Én tényleg csak megérteni akartam, és most már soha többé nem láthatom. Egyetlen egy mondottal elintéztem. És ráadásul ingerülten beszéltem vele. Pedig nem ezt érdemli, ő egy megtört lélek. Na, ez a különbség kettőnk között, ő neki van egy szép tiszta lelke nekem viszont nincs, lelkem én egy szörnyeteg vagyok. És jogosan küldött el maga mellől. Beleszerettem olyas valakibe, aki sosem lehet enyém, egy tiszta ártatlan lélekbe. Megérezte a veszélyt talán ezért is küldött el. Egyszerűen megoldom a gondot, elhagyom a Cullen családot és elmegyek megöletni magam egy nomáddal. Nem akarok Erica nélkül élni. Igaz, ez túl gyors, de nélküle semmi vagyok. Szeretem, nem tehetek ellene semmit sem. Mielőtt megöletem, magam el akarok köszönni a családomtól, hiszem sokat segítettek nekem. Ezért az erdőben való bolyongásom után haza indultam, elköszönni a Cullen családtól. Már alkonyodik, Esme már biztosan aggódik értem. Sose mentem még haza ilyen későn.
Hazudni nem tudok, mert Jasper lebuktat, szóval kénytelen vagyok az igazat elmondani.
Annyira fáj, elmondani nem tudom. Küzdenem kéne érte, nem hagyhatom annyiban.

– „Menj innen, látni se akarlak többé.
– Tűnj már innen.”

Ezek a szavak visszhangoztak a fejemben. Nem, semmi esélyem, hiába próbálkoznék. Feladom, inkább meghalok, mint, hogy nélküle éljek. Gondolataimat elrejtem, Edward elől, nem tudhatja meg, mire készülök. Nemsokára a házhoz érek. Már készülök ajtót nyitni, de mégse én nyitom ki, hanem Esme nyitja ki, és a nyakamba ugrik.

– Annyira aggódtam érted. – mondta szeretett teljes hangon.
– Sajnálom anya, hogy nem jöttem előbb, csak gondolkoznom kellett.
– Semmi baj, de felhívhattál volna.
– Ne haragudj, nem akartalak megbántani, te nem érdemled ezt.
– Mi történt, olyan letört vagy, fiam?
– Erica, jaj, anya.
– Mit mondott?
– Szeretem őt, de nagyon, anya. Nem tudok mit csinálni.
– Na de, mégis mit mondott, hogy ilyen rossz kedved van? – kérdezte lágyan, és aggodalmasan.
– Menjünk be, és elmesélem.
– Jól van, menjünk be.

Amint beléptünk, megjelent Emmett.
– Mi van, öcsi, jól hallom, hogy eltalált Ámor nyila? Ki a szerencsétlen áldozat? - kérdezte vigyorogva.
– Emmett, ezt ne most, kérlek. – mondta Esme dorgálóan.
– Jól van, bocsánat, anyu.
– Menj a dolgodra, Emmett.
– Jó megyek.
– Jól van, Daniel, mesélj nekem.
– Bementem Ericához a kórházba. Eleinte kedves volt, aztán teljesen elutasító volt velem. Mondtam neki, hogy meg akarom érteni, miért akart öngyilkos lenni. Ezután vált velem ellenségessé. Azt vágta a fejemhez, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el. Én meg kérdeztem mi az életem legnagyobb hibája. Erre azt válaszolta, az, hogy megmentettem, hogy nem hagytam meghalni őt. Teljesen ki vagyok bukva, én ezt nem bírom. Csak kétszer láttam, és beleszerettem, sose volt még velem ilyen. Pedig sok hölggyel találkoztam már létem során. De Erica más, Esme.

– Hát, fiam a szerelem csak ilyen kiszámíthatatlan.
– Azt mondta, soha többé nem akar látni.
– Csak feldúlt, biztosan nem gondolta komolyan.

– De Esme, komolyan gondolta érzem.
– Csak meg van zavarodva, el akarta dobni az életét, most mindent rossznak lát.
– Lehet, hogy igazad van, csak olyan nehéz.
– Vannak dolgok az életben, sőt létűnkben, amik nehezek, de együtt megbirkózunk velük, mert mi egy család vagyunk, és szeretünk téged.
– Persze, egy család, Jasper és Rose, még se kedvelnek.
– Ez nem igaz, kedvelnek ők, csak a maguk módján. Rose mindig is nehéz eset volt, tudod Jasper meg katona volt, ő alapból ilyen bizonytalan típus, de én állítom, hogy megkedvelt téged.

– Tudom, anyu, és köszönöm, hogy meghallgattál.
– Igazán nincs mit, én azért vagyok, hogy meghallgassak mindenkit, hisz ez egy anya dolga.
– Te egy nagy kincs vagy számunkra, Esme. Remélem, tudod.
– Hát, persze hogy tudom, minden nap a tudtomra adjátok ezt.
– Mert így is van. Na, én felmegyek a szobámba elmélkedni, ha nem bánod.
– Menj csak, Dan menj.

Amint felértem a szobámba, elfeküdtem az ágyamon, és gondolkoztam azon, amiket Esme mondott. Lehet, hogy igaza van, és én csak felfújom a dolgot. De nem, ezek a szavak határozottak voltak, és túl egyértelműek. Megyek, és megöletem magam, ez már biztos. Szép finoman, nem gyanúsan elköszönök mindenkitől Esmét lesz a legnehezebb itt hagynom.

„Ha megvan bántva a szív, azt hiszi a halál a megoldás” írta egy lány a blogjára. És milyen igaza van. Azt hiszem én is.

„ Van még napsütés az eső után, és van rossz után jó, és van szerelem, ha küzdesz érte, és harcolsz, amelyiket csak szeretnéd a világ ellen is, érte.” Ezt is a lány blogján olvastam, talán ő érzi át ezt az egész dolgot, ami bennem zajlik most. Sokat segít nekem, a mondani valója olyan, kitartónak, küzdőnek érzem az írásai alapján. A története, amit írt, egy reménytelen szerelemről szól, és teljesen élethűen ábrázolja, hisz a csodákban.
Én miért nem vagyok képes hinni a csodákban? Talán már nem vagyok gyerek, de tulajdonképpen, az is csoda, hogy mi létezünk. Vagy például az, ha egy ember felébred a kómából öt év után, vagy ha a vak újból lát. Vannak kis csodák is, mint például egy gyermek születése.
Talán azért vágyom gyermekre, mert nekem sose lehet, hiszen vámpír vagyok. Mondjuk, vannak kivételek, Edward és Bella, csodás gyermekük van, napról napra megszerettem a kicsi lányt. Bájos és kedves, mint az édesanyja, sőt olyan szép is, és olyan önmarcangoló, mint az apja, de olyan kitartó, és makacs, mint mindkét szülője. Ő mer küzdeni az életben, ezt biztosra veszem. Először Emmett-től köszönök el. Mert Esme-től már elköszöntem úgy érzem. Aztán elköszönök Alice-től, a legkedvesebb testvéremtől. Aztán Edwardtól, a gondolatolvasó bátyámtól. Aztán Bellától, a kicsi imádnivaló Bellától. Nessitől, a csodától. Jasper-től, és Rose-tól. És legutoljára Carlisle-tól, a második apámtól, akit úgy szeretek, mint az igazi apámat.
El is kezdem a búcsúzkodást.

– Emmett, beszélhetnénk?
– Persze, öcsi. Mesélj, nő ügyek mi?
– Nem, nem azok bátyó.
– Na persze, én is azt mondanám. Kéne néhány felnőtt kazi, vagy néhány könyv? Vagy csak simán Emmett bácsi ötletei kellenek? Akarom mondani, Emmett bácsi féle felvilágosítás?
– Nem Emmett. Másról van szó.
– Oh, csak nem a fiúkat szereted, mert akkor nem tudok segíteni.
– Nem bátyó, a lányokat szeretem.
– Akkor megnyugodtam.
– Akkor mondhatom?
– Persze, lökd a dumát.
– Elmegyek egy időre, de majd visszajövök. Szeretném, ha nagyon vigyáznál egy lányra.
– Tudtam én, hogy nő van a dologban.
– A neve, Erica Leila Jones. Carlisle tudja ki ő.
– Ő az a csaj, akit megmentettél?
– Igen, ő az.
– Mégis hova akarsz menni?
– Van egy kis dolgom, ezért megyek el.
– Milyen dolgod van?
– El kell intéznem egy régi ügyet, egy régi ellenségem.
– Oh, jó kis bunyó vigyél engem is, szívesen segítek, hisz tudod, egy család vagyunk.
– Ez az én ügyem, Emmett, ne sértődj meg, de ezt szeretném egyedül intézni.
– Kár, szívesen mentem volna én is, de ha személyes, akkor intézd el, és gyere vissza hozzánk.
– Úgy lesz, és köszi, mindent.
– Semmiség, bármikor.

Emmett-től miután elköszöntem megcéloztam Alicék szobáját. Remélem, nem zavarok meg semmit, és nem látott semmit a jövőben Alice. Nem szeretném, ha megakadályoznának a tervemben. Semmit nem hallok, de azért bekopogok. Semmi válasz, akkor még egyszer. Egy halk sikolyt hallok, és egy puffanást. Nem gondolkoztam, csak benyitottam. Magamban azon imádkoztam, hogy ne zavarjam meg Alice-t és Jaspert semmiben. Csak Alice-t találtam bent.

– Daniel Matthew Mckenzy, eszedbe ne jusson ez még egyszer - esett nekem Alice azonnal.
– Szóval láttad?
– Igen, láttam, te nem vagy normális, komolyan mondom. Ezt nem engedem.
– De kénytelen leszel elengedni. Elmegyek, ez ellen nem tudsz semmit sem tenni.
– Oh, dehogynem. Emmett, Jasper, Edward.
– Ezt nem teheted.
– Dehogyis nem, a testvérem vagy, és az érdekedben teszem – mondta dühösen.
– Igen, mi a baj szívem? – kérdezte Jasper.
– Daniel meg akarja öletni magát, ezt nem hagyhatjuk.
– Miért akarsz meghalni? – kérdezte értetlenül Emmett.
– Nincs erőm elmondani. Gondolatban mindent levetítettem Edwardnak.
– Daniel beszélnünk kell. – mondta Edward. - Nem fog elszökni.
– Én sem látok ilyet. – mondta a kis energia bomba.
– Akkor mi megyünk is, hagyunk titeket beszélgetni – azzal távoztak a szobából.

Erica szemszöge:

Miután elnyelt az álmok birodalma azt hittem álomtalan alvásom lesz, de tévedtem. Szörnyű álmom volt. Daniel egy sötét helyen, és két ember halálra tépi, és elégeti a testét. Mielőtt meghalt, csak ennyit mondott az álmomban „Szeretlek Erica, légy boldog.”
Sikítva ébredtem fel, folyt rólam a víz. Kitéptem a karomból az infúziót, és rohantam, meg kell találnom az orvosom. A kezem vérzett, de nem érdekelt, minél előbb beszélnem kell Carlisle-lal. Szembe jöttek velem a nővérek, de én csak futottam, és kiabáltam
– Carlisle, Carlisle. Dr. Cullen, kérem, segítsen.
Miközben futottam, sírtam. Nem, nem halhat meg ilyen brutális módon, hiába csak egy álom, beszélnem kell a megmentőmmel, tudnom kell, hogy jól van e.

- Dr. Cullen, Carlisle, kérlek, segíts.
- Erica, mi a baj?
- Daniel, a megmentőm, kérem, segítsen.
- Mi van Daniellel?
- Csak álom volt, de beszélnem kell vele. Ugye el tudja érni, kérem.
- Gyere az irodámba, onnan felhívjuk.
- Köszönöm, köszönöm.
- De mégis, mi volt az álmod?
- Danielt brutális módón megölik, szétdarabolják, és elégetik.
- Ez elég rosszul hangzik. Menjük, és hívjuk fel, szerintem minden rendben van.
- Remélem.

Bementünk Carlisle irodájába, de előtte ellátta a vérző kezem. Amint beértünk odament a telefonhoz és már tárcsázott is.

– Haló, Daniel ott van?
– Jó, akkor add.
– Fontos. Jó, ha hazamentem megbeszéljük.
– Na, add Danielt, Erica aggódik érte.
– Szia, Daniel. Igen, Erica, tényleg beszélni szeretne veled. Akkor most átadom neki.
– Szia – hallottam meg bársonyos hangját.
– Szia. Ugye jól vagy?
– Igen jól, hogyhogy beszélsz velem?
– Csak aggódtam, rólad álmodtam, és általában az álmaim be szoktak jönni. Ezért is kerestelek fel, mert szörnyű volt látni.
– Mit?
– A halálod. Kérlek, majd gyere meglátogatni. Ne haragudj, azért amit mondtam.
– Nem haragszom. Akkor holnap meglátogassalak?
– Igen. az jó lenne.
– Akkor holnap. jó éjt. Erica.
– Jó éjt. Daniel.